Cabo Saint Lucas és a bálnavadászat, mielőtt felmennék a Carnival Miraclere:)

Reggel 9 körül agyoncsapva, de felébredtem. Egy teljes szabadnapom volt, amit mindenképpen ki akartam használni így nem mertem sokat aludni, ami a képeken is látszik... És nektek is oly nagyon feltűnt egyből.:) Kicsit fárasztó ez az utazás, de valamit valamiért. Gyorsan leszaladtam megreggelizni, és utánaérdeklődtem a már kinézett bálna sasoló túrának. Tudom, nevetséges, de olyan gyorsan váltottam az elmúlt pár hónapban tengereket, óceánokat, hogy fel se fogtam: Gyerekek, ez már a Csendes-Óceán!:) 

Szóval, van itt bálna, pacsó(fóka) meg delfin meg minden minden...:) A bálna vadászat fél egykor indult "gyorscsónakkal", ami azt jelentette, hogyha bálnát látunk követjük és a nyomában maradunk bármi történik is... Izgalmasan hangzott. Már a kikötőből új élmény ért, a hatalmas pelikánok, és a fókák amik a kis csónakok közelében úsztak, majd egyszercsak az egyik hajó farában vettem észre egyet potyautasként.:)

Cabo Saint Lucas legnagyobb látványossága a tengerből kinyúló szikla kapu, amit gyanítom a tenger sós vize tört át... A fókákat mindez nem nagyon zavarja büdösen, egymáson elnyúlva pihennek, kellemesen lustálkodva. 

Miután minket is eltöltött a pacsók elégedettsége figyelmeztettek, hogy tegyük el a fényképezőgépeket és kapaszkodjunk, mert most aztán indul a bálnavadászat. Kiérni a nyílt vízre pár perc volt csak, de ahogy a hideg sós víz az arcomba fújt valahogy többnek tűnt és közben nevettem magamon, hogy képes voltam fizetni ezért. :) aztán mintegy órán keresztül csak vártunk... Bálna sehol, a víz csendesen hullámzott körülöttünk, a távolban még 5 hasonló csónak várakozott mint miénk teljesen megtömött hasonló bálnalesőmadarakkal mint mi.:) Aztán egyszercsak megszólalt a wakie-talkie recsegő hangja és  mi az instrukciók nyomába eredtünk. Végül a hullámokból előbukkant egy fekete hát... Majd sajnos egy fehérben játszó fekete bálna farok is, ami annyit jelentett... "Pont most ment el..." ... Levegőt vett, és 6-7 perc múlva "esetleg látjuk megint, jópár méterrel arrébb"... Mintegy 1-1,5 órán át követtük a bálnahátat, és mint kiderült azért nem ugrik- mert anya-baba- bálnapár van. Szóval sajnos nem láttam nagy mutatványokat 2,5 óra alatt de így is nagy élmény volt az egész, ugyanis  amikor visszaindultunk egy-két delfin is felbukkant a vízből... (Azt meg sem említve, hogy visszafelé "csak" féladagnyi sós víz csapott az arcomba):)

Meglepően elfáradtam, és átfagytam, mire visszavittek a hotelba hiába volt kellemes 26 fok, a sebesség és a sós víz lehűti az embert. Vettem egy forró zuhanyt majd egy óra pihenés után úgy döntöttem ideje megvacsorázni valami jó kis helyi mexikói étteremben, hamár így helyben vagyunk. 

Ekkora kellőképpen besötétedett, és hiába fedeztem fel reggel a környéket, azért egyedül olyan messzire nem  mertem merészkedni, így betévedtem az első szimpatikus kerthelyiségbe. A képeket láttátok, szerintem nagggyon baba, egy dolog hibádzott, hogy nem mexikói hanem argentin étterem volt.:) Hamár így alakult, hàt maradtam... Nem bántam meg, a kiszolgálás jó volt, a kaja még finomabb, és a Margaritát is jól keverik, bár ezt most próbáltam életemben először. 

A másik talán említésre okot adó dolog,  hogy mennyire feltűnő jelenség lehetek úgy, hogy egyedül utazom. Szeretek utazni, egyedül is. Jó közben gondolkodni, aludni, másokat figyelni, találgatni ki- hova megy. Nem vagyok az a típus, aki csak mert egyedül utazom beszélgetést kezdeményezne fűvel- fával... De megfigyeltem az emberek valahogy kezdeményeznek velem. 

Egyedül utazom, de egy két órás vacsora alatt szórakoztat a pincér( ami a dolga) és meginvitál egy amerikai nagymama vacsorázni az asztalukhoz, mert a 3 éves kisunokájának és a lányának is megtetszettem, hogy egyedül ülök egy asztalnál/ ki tudja miért... Alig akarnak az utamra engedni, a végén a kislány még kekszet is hozott.:)

Egyedül utazom, de a shuttle buszban beszélgetést kezdeményez velem egy finn házaspár... Akikkel összefutottam a rákövetkező napon is. 

Egyedül utazom, de a tendercsónak "kismatróza" egyből a barátom szeretne lenni a facebookon... "Mert szép a szemem... (arcom csupa derű)"...és külön boldoggá tette mikor közös képet csináltunk(egyeseket könnyű boldoggá tenni):). 

Szóval egyedül utazom... de azért szerencsére nem magányosan...:) 

Ideértem, a hajón vagyok... Nem tudom hol milyen napszak nap van, de hamarosan mesélek Nektek erről is.:)

Búcsúzom Tőled Carnival Legend, megjöttem Cabo Saint Lucas...

Biztosan játszottál már pitypanggal késő unott napos délután és figyelted, hogy szállnak szét a pillék szerte szét szélben. Némelyik összegabalyodva, némelyik külön, mégis ugyanoda libbenvén a szellő kósza- szeszélyes játékának köszönhetően, ahová a társa esett... Egyes pillék viszont messze repülnek és nem tudod lekövetni többé mi történt velük, csak következő tavasszal amikor újra sárggállik a mezőn minden. 

Mindez csak amiatt jutott eszembe, hogy valahogy így szóródtunk ma szét mi is a nagyvilágban hirtelen. 

135 ember, akik a részei volt az életemnek 5 hónapig... És köztük jópár akik már korábbról is a részei voltak, és meglehet, hogy egyszer ki tudja mikor vagy hol, részei lesznek megint. Érdekes dolog elmélázni ezen. 

Emberek, akikről azt hinném önállóak, felnőttek, felelősségteljesek, de látod mikor épp elveszettek, vagy magányosak mint te itt egyedül a nagyvilágban. A barátaim lettek hiába beszélgettem velük kevesebbet mintha egy állandó normális életben élnék mint Ti. Miután ez egy álomvilág ugyan a nevüket a legtöbbjüknek kiejteni sem tudom, de soha nem fogom elfelejteni azt az indonéz srácot, akitől reggelente/ délután kávét vettem és hülyéskedtünk. Nem tudom elfelejteni azt a december 25ét sem mikor egyedül indultam neki az ismeretlen Costa Maya-nak és végül két zenésszel töltöttem a délutánt, akik szintén nem tudták, hogy aznap hová menjenek... így együtt ebédeltünk a Liszt rapszódiáról és a jazzről beszélgetve. Jó érzés ezeket az embereket viszontlátni és együtt nevetni velük megint. Ott van pl az angliai Stephen is, aki a Fantasy-n is ott volt, és baletozott nekem részegen, majd koreogriáfiát tanított be, amit amint megláttam augusztusban a hajón kérés nélkül prezentáltam neki megint, újra meg újra, míg végül nem tanított idén is valamit... Vagy a magyarok, akikkel éjszakákat hülyéskedtünk/ lamentáltunk órákon át. Százával tudnám sorolni ezeket az elményeket  megint, de lehet nektek így nem sokat jelent hiszen nehezen magyarázom meg, még magamnak is mit élek át. 

Megismered, elfogadod, megszereted ezeket az embereket és kinyílik a világ. 

Talán 1,5 év alatt megtanultam elköszönni, és nem várni senkitől semmilyen ígéretre, csak örülni annak ha újra betoppannak az életembe. Hiszitek vagy sem, sokszor többször jelentkeznek mint azok, akik több éve- évtizede a barátaim, és ez persze nem szemrehányás, csak ténymegállapítás, amit az együtt töltött élményanyag minősége is okozhat. Ezek a városok, a tenger, hajó és maga a tudat, hogy elszórtan bolyongó elszakadt pitypangpilleként odafúj a szél valaki mellé majd elszakít megint... Van ebben valami csoda...

Persze abban is van, hogy olyan nagyon merengtem ezen tegnap este is, hogy sehogy sem tudtam időben elaludni. Így abban is volt, hogy Natalia telefoncsörgése 45 perccel a kiszabott időpont után felébresztett. Valójában aludhattunk volna többet is, ugyanis csoda történt mert nem volt belőle baj, hogy késtem, merthogy olyan masszív köd volt Tampa körül, hogy nem tudtunk kikötni nagyon sokáig. Végül kicsit megkésve, de 13 óra körül elindult velünk a shuttle busz így szaladva de elértük a gépünk Barbival, akitől sietve köszöntem el, hiszen ő Magyarország felé vette az irányt.:)

A reptéren már rutinosan jutottam tovább, először egy rövid 3 órás repülőutam Dallasba, majd átszállással Saint Jose-ba. Eközben ugrottam pár időzónát, szóval fogalmam sincs mikorra értem ide. A hotel gyönyörű pont olyan mint ami egy 5 hónapja kabinban és emeletes ágyon lakó embernek minden létező álmát kielégíti... Mi tagadás, a king size bed és a gyors ingyenes internet könnyedén boldoggá tett mindig is...:) Este így gyorsan kiájultam.. Nagyon várva a másnapi teljes szabadnapom, Cabo Saint Lucasban...:)

Párosan szép...?..!

Párosban minden könnyebb, van kivel megosztani a gondodat, búdat, és négy kéz mindig többre megy mint kettő. Így hát talán joggal mondják hogy párosan szép... még a páros masszázs is, ha egyedül nem megy... :)

Szóval ha jobban belegondolunk valóban, az ember társas lény...

S miféle betetőzött huncut romantika, mikor a szívszerelmeddel mert szülinapja van, mert évfordulótok van, mert a mézesheteitek elején jártok, mert mert mert egész egyszerűen csak mert... Ő a Te szívszerelmed, és pont ezért meg akarod osztani vele az élményt...  

Így belibbentek a Spa-ba  ahol lágy zene szól, karnyújtásnyi távolságra édesdeden pihegtek a levendula illatú szobában egymás mellett, de az élmény fokozható...

Langyos simogató olajat csorgatnak végig a testeden és ahogy a meleg tej olvasztja lágyítja meg a csokoládét úgy olvad el és tűnik tova a Te testedben is a fáradság, az izomfájdalom és a stressz a hozzáértő kezeknek köszönhetően... 

S mikor lágy csengettyű hoz vissza az édes, lebegő, súlytalan álomvilágból oldalra nézvén ott van a szeretett társ ugyanolyan angyali mosollyal az arcán, mint ami a Te ábrázatodon is ragyog. 

No igen, és akik mindezt lehetővé teszik, azok mi vagyunk a masszőrök. Emögött az élmény mögött is sok a háttérmunka, amiből az édesen szendergő pár mit sem sejt. 

 Az első szerződésben égett bennem a bizonyítási vágy, hogy egyéniben állhassak pályára, aztán valahogy mikor végre nagy ritkán egyedül találtam magam egy- egy vendéggel kettecskén hosszú idő után, mindig hiányzott mellőlem az a kisegítő társ.

Az, aki befejezi az angol mondataim mikor elakadnék, aki megerősítően bólogat mikor magyaráznék, segít takarítani mikor épp elcsúsznék a következő vendéggel időben, kinyomtatja a nyugtát amihez én nem értettem ,- míg én szaladok a frissítő vízért... 

Szóval  jó partnerrel párosan szép volt, jó volt, sokat fejlesztett az angol nyelvtudásomon és rajtam, hisz ne becsüljük alá a tapasztaltabb masszőrkollégák kitapasztalt masszázsfogásainak jelentőségét. Fejlődtem, tanultam, és a szerződésem végére én voltam az, aki betanította az utánam jövőket, és valahogy ez a szerepkör szinte álandósult ebben a szerződésemben is.

Igazából mostmár mondjuk ki annyi partnerem volt, hogy egy kezemen sem tudom megszámolni... Mármint ha a masszőröket veszem számításba:) 

Így megtapasztaltam mindenféle típust van kivel könnyebb olyan is van akivel kevésbé. 

Mert hát ha a két masszőr között nincs meg az összhang, mit ér az egész levendulaillatú cécó?

Ha futószalagon jönnek a vendégek akkor bizony jól jön a segítség és bizony a hajón is sokszor futószalagon jönnek. 

Bár mindez balul is elsülhet: nem mikor kicsi a masszázsszoba, és összeütköztök, mert nem figyelitek, hogy a másik merre jár.... 

Vagy, ha az egyik többet magyaráz mint, te... Illletve kevesebbet, vagy éppenséggel nem figyel arra mikor kell befejezni a masszázst... Vagy olyan fáradt, hogy a vendég egyik kezét lazán elefelejtené megmasszírozni ha nem figyelsz... 

Idővel, persze összenőttök mint a borsó meg a héja, akárhogy is voltak nehézségek az elején... Kifonomulnak a fogások, és szó szerint is, olajozottan megy a csapatmunka...

Olyannyira, hogy esetenként túl jó az összhang és így mikor, már a nap végén a társad szemvillantásából tudod mit akar, és sokszor már a fáradság miatt is nehezen tartod vissza a nevetésed. 

Párosan szép... Semmiképp sem unalmas, mozgalmas, izgalmas... S mikor kinyitod a szemed a csengettyűszóra, és  Te relaxáltan lebegsz tovább az őrült hajsza nekünk tovább folytatódik, mindaddig míg minden vendéget le nem lazítottunk.

Újra itthon, újra úton...:)

Tudom, már itthon vagyok egy ideje, és kissé befejezetlenül hagytam hajós kalandjaimat, de ez nem a lelkesedés hiánya csupán csak a hazatérés öröme okozta lemaradás. Nem tudom mit hoz a jövő, de ennek a 11 hónapnak lezárásaként fogadjátok szeretettel ezt a bejegyzést:

 December 3-án élményekkel és némi bőrönd túlsúllyal megpakolva izgatottan hagytam magam mögött a Carnival Fantasy számomra sokat jelentő deszkàit.

Amennyiben bárki a tanácsomra szorulna, legfőképpen arra buzdítanék mindenkit, aki ilyesmire vállalkozik, hogy a csomagjai súlyát igyekezzen a minimumon tartani... szinte biztos vagyok benne, hogy nem fog sikerülni, de ha már megpróbálja is veszthet pár kilót.

Amennyiben másodszorra is nekivágok az útnak, biztos hogy kevesebb csomaggal érkeznék, de ez  mint már korábban is említettem nem sikerült, és anno 45kg súllyal érkeztem...Majd 2 heti megfeszített kiselejtezéses, átlogikázott, szabadidőből elcsent pakolás eredményeként 45kg-al  sikerült távozni is. Ami megdöbbentő, hogy az elmúlt 9 hónapban nekem a nagy rohanásban úgy tűnt "nincs egy rongyom se", "nem is költöttem semmire", "nem viszek haza nagy ajándékot hisz nincs hely a bőröndben" valahogy a bőröndre ülős csomagolásnál máshogy tűnt. Az "áru" szabad áramlását leginkább a hajón szerzett kis barátaimon kívül már boldog boldogtalan kiélvezhette... ugyanis az utolsó napokban nem igen volt olyan, akire ne sóztam volna valamit csak vigye... ne is lássam.:) Ezt az épeszű emberek igencsak pazarlásnak gondolnák, még én is, ha nem egy hajóról jöttem volna vissza és lett volna magánrepülőm.:)

A hazautat is több részletben tettem meg, hiszen előbb Londonban kötöttem kis ismét, a Liluval eltöltött 1 hét felejthetetlen élményekkel volt teli, leszámítva azt, hogy szinte bárhol, bármikor el tudtam volna aludni bár ez ugyanúgy igaz volt ez, a rákövetkező két hónapra is.

Közben lecsengtek bennem a dolgok az elmúlt 5 hónap alatt. Miközben azt hittem a kint megköttetett kapcsolatok ideig-óráig tartanak csak, rádöbbentem, hogy annál több és mélyebb jelentőségük volt... amit az idő ha lassan is de újra és újra igazol. Jóleső érzés, hogy az emberek, akiket hónapokig, hetekig volt alkalmam ismerni ugyanúgy érdeklődnek és nekem is kellőképpen hiányoznak. Szerencsém volt, hiszen párukkal találkoztam mert hogyhogy sem, Budapesten vitt keresztül az útjuk.:) 

8 hónap itthon gyorsan elrepült, és ugyan hiányzott a kinti élet most mégis kicsit izgatottan vágok neki az újabb kalandnak.:)

Tudom mire számíthatok, tudom hogy  lesznek ott rég nem látott ismerősök... És vár rám ezer új város és élmény! Megpróbállak tudósítani Titeket újból, remélem minnél többször sikerül, és velem tartotok újra 9 hónapon át!:)