Búcsúzom Tőled Carnival Legend, megjöttem Cabo Saint Lucas...

Biztosan játszottál már pitypanggal késő unott napos délután és figyelted, hogy szállnak szét a pillék szerte szét szélben. Némelyik összegabalyodva, némelyik külön, mégis ugyanoda libbenvén a szellő kósza- szeszélyes játékának köszönhetően, ahová a társa esett... Egyes pillék viszont messze repülnek és nem tudod lekövetni többé mi történt velük, csak következő tavasszal amikor újra sárggállik a mezőn minden. 

Mindez csak amiatt jutott eszembe, hogy valahogy így szóródtunk ma szét mi is a nagyvilágban hirtelen. 

135 ember, akik a részei volt az életemnek 5 hónapig... És köztük jópár akik már korábbról is a részei voltak, és meglehet, hogy egyszer ki tudja mikor vagy hol, részei lesznek megint. Érdekes dolog elmélázni ezen. 

Emberek, akikről azt hinném önállóak, felnőttek, felelősségteljesek, de látod mikor épp elveszettek, vagy magányosak mint te itt egyedül a nagyvilágban. A barátaim lettek hiába beszélgettem velük kevesebbet mintha egy állandó normális életben élnék mint Ti. Miután ez egy álomvilág ugyan a nevüket a legtöbbjüknek kiejteni sem tudom, de soha nem fogom elfelejteni azt az indonéz srácot, akitől reggelente/ délután kávét vettem és hülyéskedtünk. Nem tudom elfelejteni azt a december 25ét sem mikor egyedül indultam neki az ismeretlen Costa Maya-nak és végül két zenésszel töltöttem a délutánt, akik szintén nem tudták, hogy aznap hová menjenek... így együtt ebédeltünk a Liszt rapszódiáról és a jazzről beszélgetve. Jó érzés ezeket az embereket viszontlátni és együtt nevetni velük megint. Ott van pl az angliai Stephen is, aki a Fantasy-n is ott volt, és baletozott nekem részegen, majd koreogriáfiát tanított be, amit amint megláttam augusztusban a hajón kérés nélkül prezentáltam neki megint, újra meg újra, míg végül nem tanított idén is valamit... Vagy a magyarok, akikkel éjszakákat hülyéskedtünk/ lamentáltunk órákon át. Százával tudnám sorolni ezeket az elményeket  megint, de lehet nektek így nem sokat jelent hiszen nehezen magyarázom meg, még magamnak is mit élek át. 

Megismered, elfogadod, megszereted ezeket az embereket és kinyílik a világ. 

Talán 1,5 év alatt megtanultam elköszönni, és nem várni senkitől semmilyen ígéretre, csak örülni annak ha újra betoppannak az életembe. Hiszitek vagy sem, sokszor többször jelentkeznek mint azok, akik több éve- évtizede a barátaim, és ez persze nem szemrehányás, csak ténymegállapítás, amit az együtt töltött élményanyag minősége is okozhat. Ezek a városok, a tenger, hajó és maga a tudat, hogy elszórtan bolyongó elszakadt pitypangpilleként odafúj a szél valaki mellé majd elszakít megint... Van ebben valami csoda...

Persze abban is van, hogy olyan nagyon merengtem ezen tegnap este is, hogy sehogy sem tudtam időben elaludni. Így abban is volt, hogy Natalia telefoncsörgése 45 perccel a kiszabott időpont után felébresztett. Valójában aludhattunk volna többet is, ugyanis csoda történt mert nem volt belőle baj, hogy késtem, merthogy olyan masszív köd volt Tampa körül, hogy nem tudtunk kikötni nagyon sokáig. Végül kicsit megkésve, de 13 óra körül elindult velünk a shuttle busz így szaladva de elértük a gépünk Barbival, akitől sietve köszöntem el, hiszen ő Magyarország felé vette az irányt.:)

A reptéren már rutinosan jutottam tovább, először egy rövid 3 órás repülőutam Dallasba, majd átszállással Saint Jose-ba. Eközben ugrottam pár időzónát, szóval fogalmam sincs mikorra értem ide. A hotel gyönyörű pont olyan mint ami egy 5 hónapja kabinban és emeletes ágyon lakó embernek minden létező álmát kielégíti... Mi tagadás, a king size bed és a gyors ingyenes internet könnyedén boldoggá tett mindig is...:) Este így gyorsan kiájultam.. Nagyon várva a másnapi teljes szabadnapom, Cabo Saint Lucasban...:)

Dolgos hétköznapok

Egyelőre fel se tűnik, ha eltelik egy hét ugyanis itt az időszámítást nem hetekben, hanem cruise-okban mérik…  A Cruiseok, a vendég turnusok, ami azt jelenti, hogy 5 vagy 6 naposak. Öt naposból van több, eddig csak egyszer volt 6 napos. Az útvonal az 5 napos esetében: Charleston- Nassau- Freeport- és Charleston ez a sorrend időnként változhat, de csupán csak azért, hogy nekünk ne legyen unalmas… a nyaralóknak úgyis mindegy.:) A következő 6 napos cruiseom a mostani, húsvéti szezon miatt: Charleston- Keywest- Nassau- Freeport- Charleston. Persze mindezeket általában két „seaday”-el toldják meg, hiszen mikor vízen vagyunk, az unatkozó vendégsereg akkor költi igazán a pénzt ránk, a hajó személyzetére.  Ez minden esetben a második, és az utolsó napra tehető.

Igen, mikor először realizáltam, hogy nem fogom kilenc hónap alatt bejárni a világot hajóval, sőt még a Bahamákat sem teljesen, kicsit csalódott voltam, de ha jobban utánagondolva fél óra alatt rádöbbentem, hogy a munkabeosztásom alapján boldog leszek, ha ezt a pár helyet kicsit jobban meg tudom ismerni.

Egy turnus vége már a következő turnus elejét jelenti, amire ismét ugyanolyan jókedvvel és a vendégek számára a világ legelképesztőbb legemlékezetesebb utazást kell biztosítanunk ugyanolyan elszántsággal, mint amilyennel az előző vendégeket fogadtuk, hiszen igen, ezek azok az emberek, akiket nagy valószínűséggel sosem látok újra. Ettől függ ugyanis a borravalónk, a fizetésünk és az életünk az állandó örökké változó 5- vagy 6 napos rotációban. Szép kis agymosás ez, amit akkor is tudtam mikor jelentkeztem, de felfogni csak mostanság kezdem a jelentőségét.

Tehát a munkabeosztásom, amit korábban már megemlítettem annyit tesz lehetővé, hogy hetente egyszer esetleg kétszer pár órára elhagyjam a hajót, de hogy épp melyik állomáson, és mikor nincs jogosultságom eldönteni.

Nagyon előre megtervezni ezeket a kiruccanásokat még sajnos nem tudtam, így az első időszakban  éppen hogy csak belekóstolhattam a hajózásba, megszoktam a hullámokat, a vendégkört, és többé-kevésbé láttam valamicskét Nassauból és Charlestonból és hamburgereztem egyszer Freeportban.

 Így mostanra rádöbbentem statisztikailag nagyobb esélyem van mindent látni ezekből a helyekből, mint semmit sem a Spa ablakából, mert sehol sem szállhatnék ki igazán.

Gyakorlatilag azt vettem észre, hogy mindig van mit csinálnom, és mikor épp azt hinném, hogy nincs, akkor más gondoskodik róla, hogy legyen. Nem számít, az sem, hogy épp van-e vendégem vagy nincs, mert mikor épp nincs, akkor azon dolgozom, hogy legyen.

 Nehezen fogtam fel az első pár hétben ezeket, csak követtem a tömeget és próbáltam memorizálni, hogy akkor most milyen testtájat hány percig is kell masszíroznom, és hogy és milyen speciális fantázianévként fogják a vendégek ezt tőlem követelni…

A reggelem egy átlagos hétköznapon 6kor egy emeletes ágyról való lekászálódással kezdődik, és tulajdonképpen ez az időbeosztásom leggyengébb pontja, mert van, hogy 10-15 percig csak ülök az ágy tetején és bemérem a lépcsőfokok távolságát finom precizitással, ami nem tudom miért, de a szobatársamat felettébb idegesíti.:) Ugyanis, ilyenkor nyitott szemű alvópozícióban készülődöm egészen 7ig.  Aztán legkésőbb negyed nyolckor reggelizni indulok, és mint általában olyankor élem a szociális életem kora reggeli szakaszát.:) 

Az amerikaiak és az angolok úgy általában nagyon kedvelik a meetingeket, én kevésbé… de az itteni szokásoknak eleget téve elég sűrűn van szerencsém hozzájuk, amiről szorgosan jegyzeteket kell készíteni, általában úgy a semmiről… szóval szinte egy egész füzet van szép virágokkal, kiskutyákkal meg szívecskékkel teli.:) A nap elég gyorsan el szokott telni és elég fárasztó, de a munkát élvezem…:) Bár az akcentusom mindenki dicsérgeti, amin azért elgondolkodtam, hogy vajon azért van-e, mert annyira mulattatja őket…?:) 

A hétköznapi (mondjuk itt mindennap hétköznap) teendők közé a mosást is belesorolnám, ami nem tartozik itt a kedvenceim közé. Egy mosoda van, ami éjjel-nappal rendelkezésre áll, ennek ellenére mindig zsúfolt, így már az is művészet, hogy üres mosógépet/ szárítógépet találj. A másik stresszforrás, a mosás/ szárítás végeztével a ruha megtalálása. Hiába mész érte időben előfordulhat, hogy nem találod ott ahol hagytad, ha szerencsém van, akkor betették valamelyik szárítóba így ezzel letudtam még 40 perc minuszt a szabadidőmből, ha nincs, akkor csak vizesen kipakolták és a sorsára hagyták a zoknijaim… Általában szerencsére az előbbi történik. A ruháim száma még nem fogyatkozott meg, remélem ez így is marad.

Nassau-t mint már említettem végre volt alkalmam kicsit jobban megnézni és még a strandra is kijutottam egy fél órácskára csakhogy csobbanjak egyet. Ugyan ez egy kisebb kis strand, ami a hajótól 10 perc gyalog, de ezalatt,is sikeresen megpirultam kicsit.:) Csináltam pár képet is, de nem lettek valami jók, így egyelőre érjétek be az eddig már beígért többi képpel, amivel már jócskán le voltam maradva.:)

A héten, ismét belevetettem magam az éjszakai életbe, szerdán mozi estet tartottunk Nikivel, Zeppelinnel, Justinnal és Alejandroval , ami egy kis kabinban igazi élmény volt. Csütörtökön így azt hittem végre kialhatom a fáradalmakat, de végül a Dining Roomban- azaz a vendégeknek fenntartott étteremben kellett enni- így duzzogva bár, de összekapartam magam, hogy megnézzem milyen is az a csillogó hajós-élet:). Az ok, amiért ott ettünk kettős volt, egyrészt csapatot építettünk, másrészt Stacey-nek szülinapja is volt. A lányok és Kevin elég bevállalósnak bizonyultak a békacombbal, én erre még nem ugrottam rá.:) Lassacskán szállingóznak haza a magyarok, mostmár szinte hetente megy haza közülük valaki, a héten rajtuk kívül Zeppelin is hazautazott és még vagy negyvenen így a tiszteletükre tartott búcsú bulin már csak kóvályogtam,  szóval vége a moziesteknek, mert még mást nem ismerek, akinek lennének filmjeiJ... (A napokban most egyáltalán nem vagyok biztos, csak tippelek, mert mióta itt vagyok, sokszor azt se tudom, milyen állomáson vagyunk épp.:))

Ez a búcsú másrészt azt is jelenti, hogy hamarosan, (hacsak nem ma), kaptunk utánpótlást, és szinte hihetetlen, de napra pontosan túléltem az első hónapomat.:)



Élet az akadémián...:)

-->

Lassan túl vagyunk az első heten, és kezdem megszokni a hajnali 5kor kelést, és az este fél hatig tartó iskolai életet. Valamint megígérem, ha indulni kell egyszer az „elbénázott balettos” kategóriában valahol, valamikor akkor benevezek. :) Bár lehet decemberben túl sok balettos tanoncot sminkeltem és azért van bennem ez a kép, de itt mindenki ugyanúgy "kiskontyban" közlekedik és ugyanúgy kis balettos cipőben tipeg… Szinte ugyanaz csak mi még nem táncolunk… Még;)

A busz YMCA-nál áll meg, és nagyjából az iskola előtt tesz le. Így egyrészt nem tévedek el, ami az én esetemben nem nehéz (bár már arra is rájöttem, hogy ebben az esetben a tömeget követni érdemes, pláne a balettcipősöket.:) ), másrészt azt a 30 perces busz utat kényelmesen el lehet tölteni tanulással  és alvással.

Kedden összeismertettek minket Roberttel, aki előtt be kellett mutatnunk prezentációs képességeinket értsd mindenki előtt be kellett neki mutatkoznunk. Robert valaha nagy „lókötő” lehetett a lányok terén… de mára kicsit megkopott a sármja, amit a humorával kompenzál.  Állítólag „ÓÓÓ Mr. ” ez alapján dönti el többek között milyen hajót szán nekünk… (Igen, a Brazilok csak így nevezik… valahol jogos, hiszen ha „Óóó Mr.” kiválaszt az nem rossz dolog.:)  Persze eredményeket nem igazán mondanak, de a végén elég jópofa stand up comedy-val demonstrálta a cég elvárásait, és az elrontott prezentációkat.

 A hét elején elméleti, a hét végén pedig már gyakorlati oktatás is zajlott. Időközben, mikor már-már azt hittem, egyedüli magyarként, egzotikumnak számítok a kis kolónián és épp arra kértek beszéljek nekik magyarul, és egy laza: „papír zsebkendő” kifejezéssel akartam elkápráztatni őket… Mikor hirtelen… a semmibőőől előtermett egy magyar lány és belekontárkodott ’attraszióó’-ba, összetörve az addig gondosan felállított image-m:).

 Egyébként furcsa, mert ugyan csak három napja voltam, ott mégis örültem neki, mert minden nemzet elég szép számmal képviseli magát és kellőképpen összetartóak.  Arról nem beszélve, hogy Magyarországot vagy nem ismerik (ami mondjuk a német lánytól azért meglepő volt), vagy ismerik, de többséget nem érdekli. Szóval a kis honfitársam már egy éve hajózik, és láthatóan nagyon élvezi, épp egy továbbképzésen volt itt, hajóról jött a hajóra megy vissza és állítólag egy év alatt összesen két hetet volt csak otthon.  

 A cég marketingje elég jól megkomponált, értsd.: Mikor megérkezel kissé átfagyva, álmosan, az Akadémiára, vagy épp zsong a fejed az angol tanulnivalótól, vagy épp hirtelen nem tudod hogyan fejezd ki magad... no akkor mindig vagy ők két tananyag között a falra vetítenek egy "kis" óceánjáró bárkát, vagy kimész a kantinba, ahol LCD Tv-n vetítik a szebbnél szebb hajókat, a lényeg el ne felejtsd, hogy miért vagy itt.:) Akárhogy is, de ez engem azért elég jól tud motiválni időnként.:) 

A dolgok itt egyébként elég változékonyak, jelszavuk: "be passionate and be flexible". Nos, a "passionate" részével sosem volt gondom, a "flexible" részét meg már most elkezdték velünk gyakoroltatni:) Pénteken közölték, vasárnap legalább 20embert londoni családoknál szállásolnak el, úgyhogy "bye-bye YMCA and welcome Barbara and Peter":) Pár órája érkeztem csak de ez a "be flexible rész" ha továbbra is ilyen előnyökkel jár, akkor már most nagyon tetszik.:)

Barbara és Peter az új szállásadóim 60-65 évesek lehetnek, nagyon kedvesek, pl. kijöttek elém a buszmegállóhoz is besegíteni a csomagjaimat. Egy igazi londoni külvárosi részen laknak, nagyon hangulatos, épp csiripelnek a madarak, és süt a nap, és mint megtudtam errefelé van róka, és mókus is... ha minden jól meg összehaverkodom velük is:) Csináltam pár képet, szóval hamarosan láthatjátok is amint megalkotom a webalbumom.:)

 Az új kis családom tehát ezentúl: Alaine a brazil lány, Zoia az olasz (bár ő éppenséggel inkább középkorú) és Dragona a horvát. Igazi ágyfoglalóként, itt egyszemélyes szobát birtokolhatok, bár a másik szoba is szép, dehát jobb egyedül, ha már voltam olyan szerencsés és választhattam.:)

Ugyanis, örrömmel jelentem, az írásbeli vizsgákon átmentem, de a testmaszázst jövőhéten még gyakorolom, mielőtt elkezdeném a lávaköves és a bambuszos masszázs megtanulását. Így mára szabadnaposbaba voltam, míg szegény többiek az iskolapadot nyomták.:) Őszintén, szólva én örülök ennek a plusz egy hét gyakorlásnak, mert szerintem ennyi anyagot, két hét alatt tisztességesen megtanulni nem lehet, begyakorolni meg mégúgy sem. Így szerintem egy hónap alatt teljesíthető ennyi anyag, és ahogy az előttem érkezőket elnéztem/elhallgattam ez a reális is. 

 Szóval ma kirándultam is egy kicsit, mert megbeszéltem Liluval és Zsuzsival, hogy összefutunk pár órára. A vicc az egészben az, hogy mindannyian 1 órát utaztunk oda- és 1 órát vissza emiatt, de azért természetesen megérte. ;) Jövőhét végén, csak vasárnap kell bemennem, szóval, az a tervem, hogy esetleg akkor már nem csak bevásárlóközpontot, hanem várost is nézek, talán meg is valósulhat.