Carnival Miracle...

Szürreális álomba csöppentem tegnap reggelre. Az nagy nap eljött az álom valóra vált, de a megvalósulás valahogy mindig kicsit más mint amilyennek elképzeltem, dehát az élet ettől különleges élmény. A transfert a cég biztosítja a hajóhoz, hiszen nem az én hibámból kerültem ide, viszont a saját örömömre... :)

Így előző este óta a hotel portással a transfer-es céget próbáltam felhivatni, nem sok sikerrel. Picit így izgultam, de gyorsan bepakoltam és miközben készültem, az ablakomból megláttam egy hatalmas hajó sziluettjét a tengeren... Nem valószínű, hogy a Miracle volt, mert nem láttam a piros-kék klasszikus farkincát... de jó élőjelnek tekintettem, hogy ideje lenne sietni. Miután cégünk alapelve a professzionizmus...  Gyorsan kirittyentettem magam az első benyomás kedveért. 

Így siettem reggelizni, közben a portás sikeres kapcsolatot létesített a transferes céggel, akik közölték velem, hogy egy óra múlva felszednek. Az adott időpontban begördült egy 10 személyes kisbusz a hotel parkolójába és 15 perc múlva már a kikötő biztonsági kapuja felé baktattam.

 A transferem több szempontból is rendhagyó volt:

A turnus közepén érkeztem

Cabo Saint Lucas tenderport, tehát kishajóval kellett átevickélni a hajóhoz. 

A "biztonsági" kapu semmiféle senzorral sincs ellátva, se "röntgen" kapu se semmi semmi...

Nekem mint naivának mindez nem jelentene gondot, de mint kiderült tévedtem.:) Így úgy indítottunk, hogy a szigorú tekintetű morózus biztonsági őr ( előttem némileg a tekintélyét elvesztve) 5 percig vacakolt míg felhúzott egy pár gumikesztyűt. Majd nagyon hivatalosan kinyittatta velem a bőröndjeim és nagyon hivatalosan kereste...kereste...kereste... Majd megtalálta!... a kis barna nájlonzacskót... Erre nagyon szigorú arcot vágott... Álltam a pillantását és mosolyogtam... Hiszen ügyesen felfedezte a korábbi utaim zsákmány hűtőmágneseit...:) A második bőröndömnél már kissé megenyhült... És lassan megértette, hogy nem vagyok bűnöző, így pár perc múlva a tender csónakon ültem a bőröndjeimmel. 

A hajós tapizáson már rutinosan estem át... Miközben a gangway kapujában ért az első deja vu... 

A Carnival ugyanis a hajóit osztályokra bontja méret és felépítés szerint. A Carnival Legend és a Carnival Miracle ugyanabba az osztályba tartozik, így egzakt ugyanúgy néz ki a kettő (bár néhol a festés eltér).

 (Azt, hogy ugyanúgy fog kinézni tudtam... De hogy ennyire...mintha nem is hagytam volna el a Legendet...) 

A motozás után a crewofficeba küldtek a szobakulcsomért

Ahová általában a Spa managerem is érkezni szokott... Hát nem érkezett, és a crewofficeban megadták a telefonszámát és a kabinkulcsom, azzal a felkiáltással majd hívjam fel. Hívtam, nem vette fel. Furcsa érzés kerített hatalmába... Tudnak egyáltalán rólam?! Felmentem hát a Spa-ba bemutatkozni, ahol a többség eléggé meglepődött... A manager csak délután érkezett meg szóval nem sokat beszéltünk, de kedvesnek tűnt ahogy a többiek is. Estére pár magyarral is összefutottam, és persze megint belebotlottam pár régi délibábba a múltból, aminek hát örültem ismét.

 A legjobb hír a műszakom végén ért, miszerint másnap Puerto Vallertában teljes szabadnapot kapok, így fáradtan de mosollyal az arcomon aludtam el... 

És hogy milyen volt ott, holnap megírom Nektek azt is!:)

Búcsúzom Tőled Carnival Legend, megjöttem Cabo Saint Lucas...

Biztosan játszottál már pitypanggal késő unott napos délután és figyelted, hogy szállnak szét a pillék szerte szét szélben. Némelyik összegabalyodva, némelyik külön, mégis ugyanoda libbenvén a szellő kósza- szeszélyes játékának köszönhetően, ahová a társa esett... Egyes pillék viszont messze repülnek és nem tudod lekövetni többé mi történt velük, csak következő tavasszal amikor újra sárggállik a mezőn minden. 

Mindez csak amiatt jutott eszembe, hogy valahogy így szóródtunk ma szét mi is a nagyvilágban hirtelen. 

135 ember, akik a részei volt az életemnek 5 hónapig... És köztük jópár akik már korábbról is a részei voltak, és meglehet, hogy egyszer ki tudja mikor vagy hol, részei lesznek megint. Érdekes dolog elmélázni ezen. 

Emberek, akikről azt hinném önállóak, felnőttek, felelősségteljesek, de látod mikor épp elveszettek, vagy magányosak mint te itt egyedül a nagyvilágban. A barátaim lettek hiába beszélgettem velük kevesebbet mintha egy állandó normális életben élnék mint Ti. Miután ez egy álomvilág ugyan a nevüket a legtöbbjüknek kiejteni sem tudom, de soha nem fogom elfelejteni azt az indonéz srácot, akitől reggelente/ délután kávét vettem és hülyéskedtünk. Nem tudom elfelejteni azt a december 25ét sem mikor egyedül indultam neki az ismeretlen Costa Maya-nak és végül két zenésszel töltöttem a délutánt, akik szintén nem tudták, hogy aznap hová menjenek... így együtt ebédeltünk a Liszt rapszódiáról és a jazzről beszélgetve. Jó érzés ezeket az embereket viszontlátni és együtt nevetni velük megint. Ott van pl az angliai Stephen is, aki a Fantasy-n is ott volt, és baletozott nekem részegen, majd koreogriáfiát tanított be, amit amint megláttam augusztusban a hajón kérés nélkül prezentáltam neki megint, újra meg újra, míg végül nem tanított idén is valamit... Vagy a magyarok, akikkel éjszakákat hülyéskedtünk/ lamentáltunk órákon át. Százával tudnám sorolni ezeket az elményeket  megint, de lehet nektek így nem sokat jelent hiszen nehezen magyarázom meg, még magamnak is mit élek át. 

Megismered, elfogadod, megszereted ezeket az embereket és kinyílik a világ. 

Talán 1,5 év alatt megtanultam elköszönni, és nem várni senkitől semmilyen ígéretre, csak örülni annak ha újra betoppannak az életembe. Hiszitek vagy sem, sokszor többször jelentkeznek mint azok, akik több éve- évtizede a barátaim, és ez persze nem szemrehányás, csak ténymegállapítás, amit az együtt töltött élményanyag minősége is okozhat. Ezek a városok, a tenger, hajó és maga a tudat, hogy elszórtan bolyongó elszakadt pitypangpilleként odafúj a szél valaki mellé majd elszakít megint... Van ebben valami csoda...

Persze abban is van, hogy olyan nagyon merengtem ezen tegnap este is, hogy sehogy sem tudtam időben elaludni. Így abban is volt, hogy Natalia telefoncsörgése 45 perccel a kiszabott időpont után felébresztett. Valójában aludhattunk volna többet is, ugyanis csoda történt mert nem volt belőle baj, hogy késtem, merthogy olyan masszív köd volt Tampa körül, hogy nem tudtunk kikötni nagyon sokáig. Végül kicsit megkésve, de 13 óra körül elindult velünk a shuttle busz így szaladva de elértük a gépünk Barbival, akitől sietve köszöntem el, hiszen ő Magyarország felé vette az irányt.:)

A reptéren már rutinosan jutottam tovább, először egy rövid 3 órás repülőutam Dallasba, majd átszállással Saint Jose-ba. Eközben ugrottam pár időzónát, szóval fogalmam sincs mikorra értem ide. A hotel gyönyörű pont olyan mint ami egy 5 hónapja kabinban és emeletes ágyon lakó embernek minden létező álmát kielégíti... Mi tagadás, a king size bed és a gyors ingyenes internet könnyedén boldoggá tett mindig is...:) Este így gyorsan kiájultam.. Nagyon várva a másnapi teljes szabadnapom, Cabo Saint Lucasban...:)

Mikor egy álom valóra válik... Mert csodák igenis vannak...

Lassan két éve lesz már, hogy tengerre szálltam, és jó sok év telt el azóta, hogy először gondolkodtam rajta el komolyan, hogy milyen jó lenne hajón dolgozni...

Élesen él bennem pár olyan újságcikk, élménybeszámoló, dokumentumfilm, film... Ami annak idején motivált, és arra sarkallt, hogy angolul tanuljak, és keressem a lehetőségeket.

Időnként lelkesebb voltam, de volt olyan, hogy évekig eszembe sem jutott ez az életforma.

A hajózás nagyon is az álmaim között szerepelt, de valahogy sosem gondoltam, hogy egyszer tényleg valóra válik.

Emlékszem egy- két bátortalan próbálkozásomra, jópár munkaközvetítő irodánál, ahol legtöbbször azt a választ kaptam, hogy pincérként igen, kozmetikusként nem igazán tudnak segíteni.

Mikor épp ábrándoztam rajta, akkor valahogy mindig úgy képzeltem, hogy Észak Amerika, Alaszka, a karib térség- a Bahamák és Hawaii lenne az igazán jó uticél. Hiszen akkor kapnék szó szerint hideget, meleget...:)

Persze ábrándozni mindig könnyebb,  és valahogy mégis erre fújt a szél, de ha a korábbi bejegyzéseket olvastátok/ elovassátok érződik rajtuk, igen azt is nehezen hittem el, hogy teljesült. 

Annak ellenére, hogy az első szerződésnél a legrégebbi hajót kaptam, és 9 hónapig ugyanazt az útvonalat jártuk be, élveztem minden másodpercét a nehézségekkel együtt is. Eleinte nem gondoltam azt se, hogy még egyszer képes leszek ilyen messzire utazni, de lesz ami lesz alapon visszaküldtem a jelentkezésemet a 2. szerződésre is, még a szerződésem lejárta előtt két hónappal.

 Napokig gondolkodtam, melyik 4 hajót válasszam ki a Carnival 23 hajója közül. Hiszen ha már választhatok, többet és mást akartam látni. A legtöbb hajója a karib térségben mozog, akkortájt kettő volt Európában, és általában egy Ausztráliában.

 Ausztrália és Új-Zéland ugyan szép hely, de sosem árbándoztam róla úgy, mint a Alaszkáról vagy Hawaiiról... (Az okát nem tudom megmondani, valahogy engem Ázsia sem vonz, hiába kell elismernem, hogy gyönyörű az is.)

Így végül az álmaim és a realitás érzékem között lavírozva elsőként azt a hajót jelöltem meg, amire a legjobban vágytam - Carnival Miracle ( A név: csodát jelent). Miután ez az egyetlen hajó ami Alaszkánál és Hawaiinál is megfordul sejtettem, hogy a cég más hajókat fog felajánlani. 

Hónapokkal később végül összességében 8 hónap várakozás után a cég által felajánlott hajókból, ahogy Ti is tudjátok a Legendre kerültem, aminek szintén lehetett nagyon örülni, hiszen a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyi országba eljuthatok még csak egy kis időre is. Tehát a "csoda"  folytatódott. 

A hajón ért a dry dock híre, de ezt a korábbi bejegyzéseimből tudjátok. Dry Dock esetén semmi választási lehetőségünk sincs, ahogy korábban is írtam: Hetekig napokig nem tudtunk semmit,  csak találgattunk... Közben a managerem több konferencia hívást is lefolytatott, de ezeknek az eredményétől mi nem tudtunk semmit. 

Majd a belieze-i kirándulás előtt egy nappal a managerem célzott rá, hogy nagyon jó hajót kapok, amit én hitetlenkedve fogadtam, hogy a "jó" hajó mindenkinek mást jelent... Így csak reménykedve vártam. Este 7:15ig már nehezen bírtam ki, de végül ősszeültünk mindannyian. 

Hangosan olvasták fel az eredményeket: 

4-en utaznak haza; 4- en maradnak( köztük a managerem is, majd utána hazautazik) és 8 ember köztük én is, távozik másik hajóra. A 8 emberből 2 csak a dry dock végéig marad egy kissebb hajón és ha minden igaz, utána visszajönnek. Mi 6-an végleg távozunk. 

Mikor felolvasták hova megyek nem hittem a fülemnek, mintha az Oscar díjat kaptam volna meg, hiszen anélkül, hogy bármi beleszólásom lehetett volna: jövőhéten vár rám a Carnival Miracle... Vár rám közép Mexikó, Alaszka és mielőtt hazamennék Hawaii...!

Ugyan az első örömöm azóta lecsengett, és most hogy egyre közeledik a távozásom dátuma, kettős érzések ragadtak magukkal ismét... Hihetetlen, hogy az álmom teljesülni látszik, és hihetetlen hogy 5 hónap ilyen gyorsan elrepült megint.  Sok jó és kedves embertől kell megint elköszönnöm, és vár megint sok új élmény és kaland... Azok a kalandok amik miatt hajón szerettem volna dolgozni, kb 16 éves korom óta.

Az élet tele van meglepetéssel, és csodával... A visszaszámlálás elkezdődött a csomagjaim is félig bepakolva... Remélem készen állok az újrakezdésre lassan én is... Február 2-án minden kiderül... Hjaj élet, hajós élet... Megéri hát hinni a csodákban...

Aloha, nemsokára jelentkezem!:)

Dover- Koppenhága- Warnemüde... Vár ránk a Balti tenger...

Tehát másodszor is nekivágtam életem újabb nagy kalandjának 8 hónap kihagyás után. Ám ezúttal miután nem kelllett egyből a tegeren túlra utazni, utitársamul szegődött pár napra Levi is. (bátyám a szerk. :) )

Augusztus 16-án hajnalban keltünk útra a Ferihegy 2-es termináljáról ismét elhanyagolható alvás mennyiséggel a hátunk mögött. Így történt, hogy míg Levi élete első felszállása miatt izgult én rutinosként 5 percen belül aludtam.:) Utunk pár napra Londonba vitt, ahol némi lazítást terveztünk. Szállásunk acközponttól nem messze, mintegy 20 perces vonat útra volt. Kellemes emlékekkel gazdagodtunk ezalatt a pár nap alatt és az uolsó nap volt alkalmam még egyszer elköszönni pár Londonban élő barátomtól is.:) 19-én intettünk búcsút Londonnak és utaztunk Folkstone-ba ami Dovertől  dél-nyugatra fekszik. Barátságos kisváros, bár kissé hideg és szeles. Másnap ismét kora hajnalban már-már rutinosan pattantunk buszra és mintegy 20 perces buszút megtétele után Dover kikötője felé siettünk. 10 perc megtétele után pillantottuk meg új otthonom a Carnival Legend sziluettjét. Bár a partról közelinek tűnt újabb 20 perc kellett, hogy a hajó biztonsági kapujáig érjünk, ahol végleg elköszöntem Levitől egy újabb 9 hónapra.

Az első biztonsági ellenőrzésen könnyedén túljutottam, majd rövid várakozás után csatlakozott hozzám Damien az új fitness edző. Ezúttal nem kobozták el a csomagjaim és regisztráció közepette megérkezett értem a dél-afrikai managerem, aki kedvesen az új kabinomig kísért. 

Szobatársam kisértetiesen behúzott függönnyel aludt az alsó ágyon ugyanúgy mint másfél évvel ezelőtt Michelle, így miközben szép halkan és lassan kicsomagoltam, azon tűnődtem vajon ki van a függöny mögött. 

1,5 órával később nyílt szét a függöny és Marta a 29 éves kicsit depressziós, szőke lengyel lány bújt elő. 

Az első napom hol pörgősen, hol lomhán telt ezután, küzködve a Londonból elkapott meghűléssel. 

Spa csapat kicsi, meglepő de kisebb mint a Fantasy-n volt. Míg ott 19-en, itt 15-en vagyunk jelenleg, és hamarosan csatlakozik még egy masszőr is. 

Az okát nem nagyon tudtam még megfejteni, de a csapat egy része elég zárkózott és magának való, ami olyan szempontból előnyös, hogy egyelőre van időm gyógyulni, és volt időm kialudni magam. 

Szerencsére találkoztam már ismerősökkel is, elég sokan vannak a Fantasyról bár beszélgetni még nem volt időnk, hamarosan ha kicsit meggyógyulok majd sort kerítek erre is. 

Legend mint már említettem nagyobb és szebb mint a Fantasy valamint újabb is így a hajószerkezete is más. Ez kissé problémát okoz a tájékozodásban, pláne, hogy ismét nem vezettek körbe, de lassanként felfedezem magamtól is:)

A kabinom jobban felszerelt, van hűtőnk, lapos tv-nk szebb a fürdő, és még véletlenül sincs benne angol konnektor így míg nem veszek átalakítót, hiába van szép új hajszárítóm Doverből. A tanulság sosem tudhatod melyik hajón milyen konnektor aljzat van..:)

A másik, kissé nehéz dolog, hogy 12 nap alatt 3 időzónán utazunk keresztül, így három 2 naponta állítjuk 1 órával előrébb az órát ami eléggé megcsappantja az alvásidőm, dehát ha visszafelé megyünk az már tetszeni fog.:)

Kicsit aggódtam, hogy nyolc hónap kellőképpen hosszú idő, hogy a nyelvtudásom, és a kint megszerzett tapasztalatom megkopjon, de szerencsére eddig a vendégekkel könnyen megtaláltam a közös hangot. Többnyire amerikai, angol vendégeink vannak legfőképp az idősebb korosztályból de azért akadnak vendégek Európa más tájairól is. 

Az első állomás Koppenhága volt, ahol még nem szállhattam partra, de állítólag drága hely és a kikötőből elnézve annyira nem is különleges. 

Ma reggelre értünk Wanemündébe, amit valahogy nem tudok kiejteni. A Spaból délután fél négykor szabadultam és csak este 11kor indulunk tovább. Az volt a tervem, hogy kint internetezem, de sajnos kint az internet csapnivalóan lassú. 

Ennek ellenére sétáltam egy nagyot, mert gyönyörű kikötő város, luxusjachtokkal, szálodákkal, képeslapokra illő stranddal, hangulatos éttermekkel, és a szokásos hangulatos, ámde haszontalan giccseket áruló boltocskákkal. 

A következő két félnap szabadságom két nap múlva Szent Péterváron lesz, ahonnan a hajó csak másnap délután megy tovább. Így talán lesz alkalmam körülnézni ott is, hamarosan jelentkezem. :) 

Puszilok mindenkit, hiányoztok nagyon!