Carnival Miracle...

Szürreális álomba csöppentem tegnap reggelre. Az nagy nap eljött az álom valóra vált, de a megvalósulás valahogy mindig kicsit más mint amilyennek elképzeltem, dehát az élet ettől különleges élmény. A transfert a cég biztosítja a hajóhoz, hiszen nem az én hibámból kerültem ide, viszont a saját örömömre... :)

Így előző este óta a hotel portással a transfer-es céget próbáltam felhivatni, nem sok sikerrel. Picit így izgultam, de gyorsan bepakoltam és miközben készültem, az ablakomból megláttam egy hatalmas hajó sziluettjét a tengeren... Nem valószínű, hogy a Miracle volt, mert nem láttam a piros-kék klasszikus farkincát... de jó élőjelnek tekintettem, hogy ideje lenne sietni. Miután cégünk alapelve a professzionizmus...  Gyorsan kirittyentettem magam az első benyomás kedveért. 

Így siettem reggelizni, közben a portás sikeres kapcsolatot létesített a transferes céggel, akik közölték velem, hogy egy óra múlva felszednek. Az adott időpontban begördült egy 10 személyes kisbusz a hotel parkolójába és 15 perc múlva már a kikötő biztonsági kapuja felé baktattam.

 A transferem több szempontból is rendhagyó volt:

A turnus közepén érkeztem

Cabo Saint Lucas tenderport, tehát kishajóval kellett átevickélni a hajóhoz. 

A "biztonsági" kapu semmiféle senzorral sincs ellátva, se "röntgen" kapu se semmi semmi...

Nekem mint naivának mindez nem jelentene gondot, de mint kiderült tévedtem.:) Így úgy indítottunk, hogy a szigorú tekintetű morózus biztonsági őr ( előttem némileg a tekintélyét elvesztve) 5 percig vacakolt míg felhúzott egy pár gumikesztyűt. Majd nagyon hivatalosan kinyittatta velem a bőröndjeim és nagyon hivatalosan kereste...kereste...kereste... Majd megtalálta!... a kis barna nájlonzacskót... Erre nagyon szigorú arcot vágott... Álltam a pillantását és mosolyogtam... Hiszen ügyesen felfedezte a korábbi utaim zsákmány hűtőmágneseit...:) A második bőröndömnél már kissé megenyhült... És lassan megértette, hogy nem vagyok bűnöző, így pár perc múlva a tender csónakon ültem a bőröndjeimmel. 

A hajós tapizáson már rutinosan estem át... Miközben a gangway kapujában ért az első deja vu... 

A Carnival ugyanis a hajóit osztályokra bontja méret és felépítés szerint. A Carnival Legend és a Carnival Miracle ugyanabba az osztályba tartozik, így egzakt ugyanúgy néz ki a kettő (bár néhol a festés eltér).

 (Azt, hogy ugyanúgy fog kinézni tudtam... De hogy ennyire...mintha nem is hagytam volna el a Legendet...) 

A motozás után a crewofficeba küldtek a szobakulcsomért

Ahová általában a Spa managerem is érkezni szokott... Hát nem érkezett, és a crewofficeban megadták a telefonszámát és a kabinkulcsom, azzal a felkiáltással majd hívjam fel. Hívtam, nem vette fel. Furcsa érzés kerített hatalmába... Tudnak egyáltalán rólam?! Felmentem hát a Spa-ba bemutatkozni, ahol a többség eléggé meglepődött... A manager csak délután érkezett meg szóval nem sokat beszéltünk, de kedvesnek tűnt ahogy a többiek is. Estére pár magyarral is összefutottam, és persze megint belebotlottam pár régi délibábba a múltból, aminek hát örültem ismét.

 A legjobb hír a műszakom végén ért, miszerint másnap Puerto Vallertában teljes szabadnapot kapok, így fáradtan de mosollyal az arcomon aludtam el... 

És hogy milyen volt ott, holnap megírom Nektek azt is!:)

Cifra palota Nassauban... az Atlantis...

Nassau mellett van egy kis sziget amit Atlantisnak hívnak... 1998-ban nyitották meg. Távolról már az első nassau-i látogatáskor majd később nagyon sokszor láttam, (elég szembetűnő). Ám őszintén szólva, sajnos nem volt időm rá, hogy sokszor meglátogassam. Ennek ellenére szeretném kicsit bemutatni nektek, hiszen egy nagyon szép ajándék napot tölthettem el ott.:)

Október közepén még a managerem szerződésének lejárta előtt kiderült, hiába végeztem a tengeri túlélő szakkört, valamilyen alap biztonsági tanfolyamot kellett volna előbb... No hát igen, Ámerika se annyira tökéletes. Elvileg nem akartak kötelezni rá, miután már csak 1,5 hónap volt hátra nekem is, de több speciális okból önként bevállaltam.

• Gondoltam a jövőre, hogyha további szerződések várnának rám már ne kelljen, ilyenekkel vacakolni.
• Kiszakít a mindennapi rutinból.
• A tanfolyam délelőttre esett, így az alvásóráim száma ha még csak egy órával is de nőtt ami nagyon nagy előny.:)
• Az efféle tanfolyamok igencsak mókás elemekkel rendelkeznek, és plusz szabadidőt szabadított fel aminek az utolsó napja pont ezt a kirándulást eredményezte.:)

Délelőtt 11 körül 8-an indultunk útnak egy mini taxival és este 5-ig élvezhettünk a csodát.

Messziről nem gondoltam hogy ennyire cifra ez a palota, de mindenesetre sejtettem.:) Tehát mindez úgy kezdődött, hogy aznap volt a biztonsági tanfolyamunk utolsó gyakorlati napja, ahol megtanulhattuk, hogy kellene szabályszerűen a tengerbe ugrani. Miután a tanfolyam munka óraként volt elkönyvelve, így visszatérítették a belefektetett időt. A hajó medencéjében eltöltött bohóckodás közepette, meghallottam, hogy páran mennének az Atlantisba aznap délután, majd a hír hallatán fellelkesülve bekunyiztam magunkat Oliviával és Tarrinnal együtt a kutatócsoporthoz.:) Így állt össze ez a nyolc fős banda: Olivia, Tarrin, Natalie, Dean, Casey, Jeremy, Dariusz és én.

A beugró ha nagyon-nagyon- nagyon korán megy az ember állítólag ingyenes a sziget strandjára. Mivel nekünk erre halvány esélyünk sem volt, a csúszdaparkos beugrót választottuk potom 80$- ért. A Atlantis területén hatalmas csúszdapark található, aminek a felét sem sikerült felfedeznünk egy délután alatt. A hely gyönyörű volt és sokan se voltak még, mikor megérkeztünk. A durva csúszdákhoz én nyuszi vagyok, amiket a Maya templomokról mintáztak, de többiek bátran tesztelték, és ha mást nem legalább videó felvételt csináltam Nektek róla. Ennek ellenére a lazy (lusta) ride nekem valónak bizonyult.:) A lazy ride nagyjából 40 perc alatt teljesíthető valóban  a lusták sportja kellemes utazás ahol a vízzel lassan csorogtunk lefelé a úszóguminkkal és mindezt, csak az zavarta meg, ha bevágtuk egymást a vízbe...:) 

A fárasztó "kimerítő" hajszát az egyik "büfé"-ben pihentük ki. Képeket leginkább Jeremy gépével csináltunk, amit fent vannak a facebookon is, de azért ide is felteszek Nektek párat azért az enyémek közül is.

Ez a bejegyzés olyan kurtára sikerült mint amennyi időm maradt az Atlantisra, de miután ezt helyet leginkább átélni érdemes... remélem megbocsájtjátok. Szóval élvezzétek a képeket és a videó adta élményt.:)

Fő a biztonság…

A biztonság elsődleges szempont, és csak röviden megemlítettem eddig… de úgy érzem, be kell mutassam ezt az oldalát is a hajónak, mert elég sokat töltünk ezzel kapcsolatos tréningekkel, ismétlőtrénigekkel, tesztekkel bemutatókkal és ismétlőbemutatókkal meg ismétlőtesztekkel ami az életem egy jórészét kitölti itt.

Először is minden cruise a vendégek számára egy kötelező biztonsági bemutatóval kezdődik, ami többek között nekünk is gyakorlás, mit kell tennünk, ha evakuálnunk kellene a hajót. Ez valamiképpen hasonlatos a repülőkön biztonsági utasításokat ballettozó stuardessek munkájához csak némiképp kicsit hosszabb és egyelőre nekem még balettoznom nem kellett a mentőmellényben.  

Mindenkinek fix feladata van, amit egy kártyán rögzítenek, és betanítanak. Nekem konkrétan a színház-moziterem főbejáratánál kell állnom és irányítanom a vendégeket a különböző biztonsági pontokhoz.

A vendégeknek tartott bemutatókon elég csak láthatósági mellényt felvennünk nem kell mentőmellényt viselnünk csak a rutin tréningeken.

 Remélem, az éles bevetésre az elkövetkezendő időkben sem kerül sor több okból is:

·         Vészhelyzet esetén az egész evakuáló akcióra 15 percünk van,hogy mindenki elérje a pozícióját… nos a vendégek közelében sincsenek a 15 perces menetidőnek.

·         Egy hónapja az egyik csak nekünk tartott tréningen mikor a gyönyörű narancssárga láthatósági mellényemben és a mentőmellényemben álltam a hajó legforgalmasabb pontján a következő utasításra várva, egy arra sétáló 15-16 éves fiú röhögve állt meg előttem és megkérdezett, hogy tényleg én fogom őt kimenteni…? Mire mondtam Neki, hogy remélem nem. J

·         Nem tudom miért, de a training center munkatársai igencsak kedvelnek, éppen ezért az egyik próbagyakorlaton azt a fő feladatot kaptam, hogy én irányítsam hangosbemondóval a ”vendégeket” a kijelölt helyre. Nos ha ez élesben ment volna…: álltam a porond közepén és csak nevettem a többieken, akik közül az egyik szívinfarktust a másik bokatörést stb-t stimulált… A oktatók meg nevettek rajtam…

Egy szónak is száz a vége, remélem nem süllyedünk…J

Múlt hónapban végül Charlestonban egy nagy-nagy biztonsági főfőőőőfőőőnök látogatta meg a hajót, és erre napokig készültünk. A főfőnök, ugyanis szúrópróbaszerűen 3 embert kérdez meg, és aki nem tudja a választ, már csomagolhat is haza.

Gondolom nem meglepő, de az egyik ember természetesen szerény személyem volt(mondanom sem kell, hogy az első), amit szinte sejtettem előre… a kérdés viszont olyannyira egyszerű volt hogy lazán vágtam rá a választ… Mire hetekig tartó dicséretetben részesültem a  Joel-től az oktatónktól.

A rendszert még nem sikerült kisilabizálnom, de a biztonsággal az összes hivatalnoknak, és hivatalos matróznak foglalkozni kell, akiket egy főbiztonsági főnök irányít. Mivel már említettem a matrózok többsége olasz, így nem újdonság hogy a biztonsági főnök is az. Mikor megérkeztem is olasz irányította ezt az „ügyosztályt” akinek a szőke terminátor evakulálását is köszönhettem. Ő a harmincas éveinek végén járó, méltó bundeszliga frizurával megáldott komoly ámde velem rendes fickó volt, aki első látásra is tiszteletet váltott ki a vele szembejövőkből.  Ámde a szerződése neki is lejárt így új szicíliai munkatárs vette át a pozícióját.

Az új főnök (a nevét szintén nem tudom), mint ahogy az olaszok többsége igencsak jóképű erősen megőszült a negyven- ötven év közötti. Az akcentusa és a hangszíne, a keresztapáéhoz fogható viszont a járása egy felhúzott rugós paprikajancsiéval vetekszik, leginkább olyankor mikor a diszkóban táncol (valahol tisztában lehet vele, mert táncolni csak egyszer láttam)… Mindenesetre ez a két tulajdonság sokat ront a tiszteletre méltóságán. Ennek ellenére kedves, ámde szigorú és a humora kolosszális. Beszélgetni még nem nagyon beszélgettem vele, de valamilyen titokzatos oknál fogva Oliviával minket választott ki, hogy részt vegyünk a tengertúlélő oktatáson, ami egy hónapon keresztül fog tartani minden áldott nap.

Olivia örjöngött, én csak nevettem, mikor megtudtam hogy az oktatás egyik attrakciója a mentőcsónak vezetés lesz… szóval én élvezni fogom a többhetes „vizitábort” de továbbra is csak remélem… nem süllyedünk.J