Mikor egy álom valóra válik... Mert csodák igenis vannak...

Lassan két éve lesz már, hogy tengerre szálltam, és jó sok év telt el azóta, hogy először gondolkodtam rajta el komolyan, hogy milyen jó lenne hajón dolgozni...

Élesen él bennem pár olyan újságcikk, élménybeszámoló, dokumentumfilm, film... Ami annak idején motivált, és arra sarkallt, hogy angolul tanuljak, és keressem a lehetőségeket.

Időnként lelkesebb voltam, de volt olyan, hogy évekig eszembe sem jutott ez az életforma.

A hajózás nagyon is az álmaim között szerepelt, de valahogy sosem gondoltam, hogy egyszer tényleg valóra válik.

Emlékszem egy- két bátortalan próbálkozásomra, jópár munkaközvetítő irodánál, ahol legtöbbször azt a választ kaptam, hogy pincérként igen, kozmetikusként nem igazán tudnak segíteni.

Mikor épp ábrándoztam rajta, akkor valahogy mindig úgy képzeltem, hogy Észak Amerika, Alaszka, a karib térség- a Bahamák és Hawaii lenne az igazán jó uticél. Hiszen akkor kapnék szó szerint hideget, meleget...:)

Persze ábrándozni mindig könnyebb,  és valahogy mégis erre fújt a szél, de ha a korábbi bejegyzéseket olvastátok/ elovassátok érződik rajtuk, igen azt is nehezen hittem el, hogy teljesült. 

Annak ellenére, hogy az első szerződésnél a legrégebbi hajót kaptam, és 9 hónapig ugyanazt az útvonalat jártuk be, élveztem minden másodpercét a nehézségekkel együtt is. Eleinte nem gondoltam azt se, hogy még egyszer képes leszek ilyen messzire utazni, de lesz ami lesz alapon visszaküldtem a jelentkezésemet a 2. szerződésre is, még a szerződésem lejárta előtt két hónappal.

 Napokig gondolkodtam, melyik 4 hajót válasszam ki a Carnival 23 hajója közül. Hiszen ha már választhatok, többet és mást akartam látni. A legtöbb hajója a karib térségben mozog, akkortájt kettő volt Európában, és általában egy Ausztráliában.

 Ausztrália és Új-Zéland ugyan szép hely, de sosem árbándoztam róla úgy, mint a Alaszkáról vagy Hawaiiról... (Az okát nem tudom megmondani, valahogy engem Ázsia sem vonz, hiába kell elismernem, hogy gyönyörű az is.)

Így végül az álmaim és a realitás érzékem között lavírozva elsőként azt a hajót jelöltem meg, amire a legjobban vágytam - Carnival Miracle ( A név: csodát jelent). Miután ez az egyetlen hajó ami Alaszkánál és Hawaiinál is megfordul sejtettem, hogy a cég más hajókat fog felajánlani. 

Hónapokkal később végül összességében 8 hónap várakozás után a cég által felajánlott hajókból, ahogy Ti is tudjátok a Legendre kerültem, aminek szintén lehetett nagyon örülni, hiszen a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyi országba eljuthatok még csak egy kis időre is. Tehát a "csoda"  folytatódott. 

A hajón ért a dry dock híre, de ezt a korábbi bejegyzéseimből tudjátok. Dry Dock esetén semmi választási lehetőségünk sincs, ahogy korábban is írtam: Hetekig napokig nem tudtunk semmit,  csak találgattunk... Közben a managerem több konferencia hívást is lefolytatott, de ezeknek az eredményétől mi nem tudtunk semmit. 

Majd a belieze-i kirándulás előtt egy nappal a managerem célzott rá, hogy nagyon jó hajót kapok, amit én hitetlenkedve fogadtam, hogy a "jó" hajó mindenkinek mást jelent... Így csak reménykedve vártam. Este 7:15ig már nehezen bírtam ki, de végül ősszeültünk mindannyian. 

Hangosan olvasták fel az eredményeket: 

4-en utaznak haza; 4- en maradnak( köztük a managerem is, majd utána hazautazik) és 8 ember köztük én is, távozik másik hajóra. A 8 emberből 2 csak a dry dock végéig marad egy kissebb hajón és ha minden igaz, utána visszajönnek. Mi 6-an végleg távozunk. 

Mikor felolvasták hova megyek nem hittem a fülemnek, mintha az Oscar díjat kaptam volna meg, hiszen anélkül, hogy bármi beleszólásom lehetett volna: jövőhéten vár rám a Carnival Miracle... Vár rám közép Mexikó, Alaszka és mielőtt hazamennék Hawaii...!

Ugyan az első örömöm azóta lecsengett, és most hogy egyre közeledik a távozásom dátuma, kettős érzések ragadtak magukkal ismét... Hihetetlen, hogy az álmom teljesülni látszik, és hihetetlen hogy 5 hónap ilyen gyorsan elrepült megint.  Sok jó és kedves embertől kell megint elköszönnöm, és vár megint sok új élmény és kaland... Azok a kalandok amik miatt hajón szerettem volna dolgozni, kb 16 éves korom óta.

Az élet tele van meglepetéssel, és csodával... A visszaszámlálás elkezdődött a csomagjaim is félig bepakolva... Remélem készen állok az újrakezdésre lassan én is... Február 2-án minden kiderül... Hjaj élet, hajós élet... Megéri hát hinni a csodákban...

Aloha, nemsokára jelentkezem!:)

Az utazó

Kalandra vágyik szinte mindenki... Mióta világ a világ, hajt a vágy... Útra kelsz, hogy lásd a világot, új embereket ismerj meg, hallj a világ oly részeinek történelméről ami a mi életünket sosem befolyásolta, de láttad már talán egyszer hallottál róla, és a földjére akarsz lépni, hogy lásd, hogy érezd... új nyelveket megismerni, élet utakat látni és magadba szívni mielőtt visszatérsz  biztonságos otthoni fészekbe (vagy a kialakított újba). Mindent magadba szívnál, mindent, ami más, ami különböző, ami így számodra az egzotikumot jelenti, tapasztalatot ad, és talán... Talán előre visz... Talán több és jobb leszel tőle Te is!

Így elindulsz, de sajnos a világ már nem azzal a népmesei egyszerűséggel indít útnak, mint egykor a szegényember legeslegkissebb fiát hamubasült pogácsával de manapság közel sem biztos, hogy a történet végére megtalálja a "gyémántos hercegnőt" s boldogan élnek dióhéjba kerekedve a küküllőn leereszkedve... 

A fogyasztói társadalom, és a szociális elvárások eléggé belepiszkítanak ebbe a dologba. 

A kalandvágy okai nyilván összetettek és persze hajt az emberi kíváncsiságon alapul, de ha mindenki magába néz, először is könnyen előfordulhat, hogy egyfajta elégedetlenség miatt is indulsz útnak, mert  elfelejted megbecsülni azt, amid van, illetve túlságosan nagy elvárásokat állítassz fel azoknak a dolgoknak amik várnak.

 Ez  a két dolog eleve visszavetheti a lelkesedést, és negatív tapasztalatokat szülhet, már az utazás legelején, ha nem tanulsz meg elvonatkoztatni és azokra a tényszerű dolgoknak örülni amiket ténylegesen látsz.

Előfordulhat, hogy túl sok cukorszirupos sorozatot, és Disney mesét láttál ahhoz, hogy józanul ítélj, vagy nemes egyszerűséggel túl optimista vagy, és azt hiszed másutt jobb.

Pont ezért, foglalsz le nyaralást minden évben legalább egyszer, hogy kövesd az álmaidat vagy így vagy úgy... De a lényeg, hogy belevágsz az ismeretlenbe.

Ebből következően sokféle utazó van, én is egy vagyok közülük. 

Először is vannak a hosszútávú és a rövidtávú utazók. A rövidtávú utazó aki, csak pár napra kíván kiszakadni a megszokott környezetből, a hosszútávú, pedig akár évekig is utazik míg megnyugvást talál. 

Mindegy rövid, vagy hosszú távban gondolkodunk-e valahogy mindenki kialakít egyedi utazási szokásokat, rituálékat, amik nélkül bizony nem indulna útnak a világért sem, vagy amik nélkül nem térne haza, hiszen az adott személy szerint nem utazás az utazás ezek nélkül a dolgok nélkül. 

Miután az utazás lassan az életformámmá vált mint gyakorlott vándormadár, ma volt időm eltűnődni a míg a szabadulásomra vártam, és a 9. emeleten gubbasztva a gangwayről kimenő forgalmat figyeltem.

Ez a hajós kaland a manapság vendégeknek (rövidtávú utazóknak) kreált megszervezett élményt nyújt, az arcukba tolva mindent, amit uszkve pár óra alatt megnézhetnek válogatás nélkül: az adott hely nevezetességei, egzotikumai, különleges állatai, kajái( vagy más nemzeti eledele csillogó díszben) valamint leginkább a shopping giccseit gyorsan-gyorsan  megmutatni  és leginkább eladni, minnél kevesebb idő alatt. 

Erről már eleget írtam, de a crew utazási szokásairól talán még nem olyan sokat. 

Szóval a legtöbbünket persze hajt a vágy, hogy körülnézzünk (és persze van itt olyan is, akit kevésbé.)

A kalandvágyóak vagy tömegesen vagy magányos harcosként könnyedén felismerhetőek, ha kikötőben jártok:

Kócos haj, az álmosságtól vagy másnaposságtól felpuffadt szemek, siető léptek, sebtében összepakolt táska, fényképezőgéppel, laptoppal és fürdőruhával,  vietnámi pacsker főleg az ázsiaiaknál, még szitáló esőben és akár lehet, hogy hóban is, bár ezt még nem láttam.:) 

Szóval amit átestél a sebtiben megejtett biztonsági ellenőrzésen, fogadod az unott biztonsági őrök megfáradt poénjait, megtapiznak, lerángatod a cipőd kinyitod a táskád, amibe legtöbbször bele se néznek, de valahogy minden pavlovi reflexxel működik... És a következő pillanatban már szinte fel sem tűnik, hogy egy idegen ország idegen utcáin vágtatsz végig, mint az őrült, aki letépte láncát...

 Legelőször is csinálsz egy kötelező képet a város üdvözlőtáblájával, hogy otthon tuti biztosan elhigyjék, hogy, itt vagy. 

Aztán sietsz tovább figyeled a házakat az embereket a tájat, és kereső szemed minden kocsmánál és kávézónál beméri a freewifités a kávét. Mondjuk van olyan akinek a helyi sör a heppje, de a lényegen nem változtat, mint az űzött zebrát az éhes oroszlán úgy terítünk le mindent. A kényelmi funkciók is átértékelődnek ilyenkor: van, hogy nem kell a se kávé se sör se semmi boldogan ülsz a földön és skypepolsz a családdal/haverokkal. 

Aztán felpattansz és őrült hajszád folytatódik a fő utca irányába. 

Lefényképezel mindent ami érdekes lehet, persze nem biztos, hogy az: szobrot, házakat, tengert és magad. Néha, nagy ritkán szerencséd van, lelassíthatsz, hogy bemenj egy múzeumba, vagy csinálj tényleg valami marandandót/ érdekeset.

Mindenesetre általában nem mulasztassz el beszerezni valami trófeát ezekről az villám látogatásokról sem. Hűtőmágnest, képeslapot, baseballsatyit, pólót, kupicáspoharat mindenkinek! Kezedben a trófea, zsebedben csörög a visszajáró, kellemesen eltelít a kávé/ sör/ koktél... És spurizol vissza... 15 perced van átöltözni és beállni a robotba... Igen, fáradtabb és másnaposabb vagy általában mint mikor nekivágtál... De vigyorogsz... Mert jártál: Doverben, Liverpoolban, Belfast, St Petétervár, Glasgow, Edinburgh, Dublin, Wermermüde, La Havre, Rejkjavik, Oslo, Alesund, Greenland, Bergen, Stravenger, Curaco, Aruba, Grand Turk, New York, Grand Cayman, Jamaica és most Tampa... 2 hónap elrepült és az instant utazó 2 órás várakozás után megpihen a jegeskávéja mellett.