Az utazó

Kalandra vágyik szinte mindenki... Mióta világ a világ, hajt a vágy... Útra kelsz, hogy lásd a világot, új embereket ismerj meg, hallj a világ oly részeinek történelméről ami a mi életünket sosem befolyásolta, de láttad már talán egyszer hallottál róla, és a földjére akarsz lépni, hogy lásd, hogy érezd... új nyelveket megismerni, élet utakat látni és magadba szívni mielőtt visszatérsz  biztonságos otthoni fészekbe (vagy a kialakított újba). Mindent magadba szívnál, mindent, ami más, ami különböző, ami így számodra az egzotikumot jelenti, tapasztalatot ad, és talán... Talán előre visz... Talán több és jobb leszel tőle Te is!

Így elindulsz, de sajnos a világ már nem azzal a népmesei egyszerűséggel indít útnak, mint egykor a szegényember legeslegkissebb fiát hamubasült pogácsával de manapság közel sem biztos, hogy a történet végére megtalálja a "gyémántos hercegnőt" s boldogan élnek dióhéjba kerekedve a küküllőn leereszkedve... 

A fogyasztói társadalom, és a szociális elvárások eléggé belepiszkítanak ebbe a dologba. 

A kalandvágy okai nyilván összetettek és persze hajt az emberi kíváncsiságon alapul, de ha mindenki magába néz, először is könnyen előfordulhat, hogy egyfajta elégedetlenség miatt is indulsz útnak, mert  elfelejted megbecsülni azt, amid van, illetve túlságosan nagy elvárásokat állítassz fel azoknak a dolgoknak amik várnak.

 Ez  a két dolog eleve visszavetheti a lelkesedést, és negatív tapasztalatokat szülhet, már az utazás legelején, ha nem tanulsz meg elvonatkoztatni és azokra a tényszerű dolgoknak örülni amiket ténylegesen látsz.

Előfordulhat, hogy túl sok cukorszirupos sorozatot, és Disney mesét láttál ahhoz, hogy józanul ítélj, vagy nemes egyszerűséggel túl optimista vagy, és azt hiszed másutt jobb.

Pont ezért, foglalsz le nyaralást minden évben legalább egyszer, hogy kövesd az álmaidat vagy így vagy úgy... De a lényeg, hogy belevágsz az ismeretlenbe.

Ebből következően sokféle utazó van, én is egy vagyok közülük. 

Először is vannak a hosszútávú és a rövidtávú utazók. A rövidtávú utazó aki, csak pár napra kíván kiszakadni a megszokott környezetből, a hosszútávú, pedig akár évekig is utazik míg megnyugvást talál. 

Mindegy rövid, vagy hosszú távban gondolkodunk-e valahogy mindenki kialakít egyedi utazási szokásokat, rituálékat, amik nélkül bizony nem indulna útnak a világért sem, vagy amik nélkül nem térne haza, hiszen az adott személy szerint nem utazás az utazás ezek nélkül a dolgok nélkül. 

Miután az utazás lassan az életformámmá vált mint gyakorlott vándormadár, ma volt időm eltűnődni a míg a szabadulásomra vártam, és a 9. emeleten gubbasztva a gangwayről kimenő forgalmat figyeltem.

Ez a hajós kaland a manapság vendégeknek (rövidtávú utazóknak) kreált megszervezett élményt nyújt, az arcukba tolva mindent, amit uszkve pár óra alatt megnézhetnek válogatás nélkül: az adott hely nevezetességei, egzotikumai, különleges állatai, kajái( vagy más nemzeti eledele csillogó díszben) valamint leginkább a shopping giccseit gyorsan-gyorsan  megmutatni  és leginkább eladni, minnél kevesebb idő alatt. 

Erről már eleget írtam, de a crew utazási szokásairól talán még nem olyan sokat. 

Szóval a legtöbbünket persze hajt a vágy, hogy körülnézzünk (és persze van itt olyan is, akit kevésbé.)

A kalandvágyóak vagy tömegesen vagy magányos harcosként könnyedén felismerhetőek, ha kikötőben jártok:

Kócos haj, az álmosságtól vagy másnaposságtól felpuffadt szemek, siető léptek, sebtében összepakolt táska, fényképezőgéppel, laptoppal és fürdőruhával,  vietnámi pacsker főleg az ázsiaiaknál, még szitáló esőben és akár lehet, hogy hóban is, bár ezt még nem láttam.:) 

Szóval amit átestél a sebtiben megejtett biztonsági ellenőrzésen, fogadod az unott biztonsági őrök megfáradt poénjait, megtapiznak, lerángatod a cipőd kinyitod a táskád, amibe legtöbbször bele se néznek, de valahogy minden pavlovi reflexxel működik... És a következő pillanatban már szinte fel sem tűnik, hogy egy idegen ország idegen utcáin vágtatsz végig, mint az őrült, aki letépte láncát...

 Legelőször is csinálsz egy kötelező képet a város üdvözlőtáblájával, hogy otthon tuti biztosan elhigyjék, hogy, itt vagy. 

Aztán sietsz tovább figyeled a házakat az embereket a tájat, és kereső szemed minden kocsmánál és kávézónál beméri a freewifités a kávét. Mondjuk van olyan akinek a helyi sör a heppje, de a lényegen nem változtat, mint az űzött zebrát az éhes oroszlán úgy terítünk le mindent. A kényelmi funkciók is átértékelődnek ilyenkor: van, hogy nem kell a se kávé se sör se semmi boldogan ülsz a földön és skypepolsz a családdal/haverokkal. 

Aztán felpattansz és őrült hajszád folytatódik a fő utca irányába. 

Lefényképezel mindent ami érdekes lehet, persze nem biztos, hogy az: szobrot, házakat, tengert és magad. Néha, nagy ritkán szerencséd van, lelassíthatsz, hogy bemenj egy múzeumba, vagy csinálj tényleg valami marandandót/ érdekeset.

Mindenesetre általában nem mulasztassz el beszerezni valami trófeát ezekről az villám látogatásokról sem. Hűtőmágnest, képeslapot, baseballsatyit, pólót, kupicáspoharat mindenkinek! Kezedben a trófea, zsebedben csörög a visszajáró, kellemesen eltelít a kávé/ sör/ koktél... És spurizol vissza... 15 perced van átöltözni és beállni a robotba... Igen, fáradtabb és másnaposabb vagy általában mint mikor nekivágtál... De vigyorogsz... Mert jártál: Doverben, Liverpoolban, Belfast, St Petétervár, Glasgow, Edinburgh, Dublin, Wermermüde, La Havre, Rejkjavik, Oslo, Alesund, Greenland, Bergen, Stravenger, Curaco, Aruba, Grand Turk, New York, Grand Cayman, Jamaica és most Tampa... 2 hónap elrepült és az instant utazó 2 órás várakozás után megpihen a jegeskávéja mellett.