Magyarok a nagyvilágban...

Talán Jókainak  a Fekete Gyémánt című regénye kezdődik valahogy úgy, hogy valahol a nagyvilágban van egy kicsiny ország eldugottan, ahol a regény hősei  a történet elején biztonságosnak tartanak majd a a végére otthonra találnak. ( Miután ezer éve olvastam ezt, lehet, hogy másikkal keverem össze, de valamiért ez rémlik, ha mégse ez az, akkor is megéri elolvasni ezt is, ahogy a többit is.) 

Persze azt hiszem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ez az ország Magyarország volt/ Erdély. 

Mindez hogy jutott eszembe igen egyszerű. Ismét kellőképpen távol vagyok a külvilágtól és híradóktól valamint az aktuál politikától, ami valóban nem áll a helyzet magaslatán. Pont emiatt is, mikor épp otthon vagyok pár hét, pár nap, pár óra vagy akár pár perc, otthon töltött idő  is képes megerősíteni abban, hogy abból az otthoni fejetlenségből nekem menekülni kell... 

Mégis kettős ez a dolog, ahogy sok költő, író és sok sok nálam sokkal okosabb ember foglalkozott már ezzel a témával akár már 100 évvel ezelőtt is, mégis így átélve valahogy minden sokkal több értelmet nyer: Mert valóban"A perc emberkék napjai ezek"... (Ah mit napjai évtizedei...) De mégis "Góg és Magóg fia vagyok én " is, ahogy Ady is két végén égette ezt a gyertyát. 

Igen, a magyar valóságtól távol valahogy máshogy csapódnak le a dolgok és innen a távolból a sok negatívum ellenére mégis eszembe jutták mások a világ másik felén, miért is jó magyarnak lenni és mire lehetek büszke. Így engedjétek meg, hogy megosszam a pozitív tapasztalataimat is, remélve, hogy ezzel erőt adok abban a távoli kicsi országban a fárasztó, izzasztó sziszifuszi munkátokhoz.

A tavalyi szerződésem alatt nem sokan örültek meg annak, hogy honnan jöttem, sokan azt sem tudták, hogy Magyarország létezik. 

Persze tavalyról, azért meg kell említenem Robertet, aki Amerikában született, és a nagyszülei költöztek ki annak idején. Azóta is kedvesen követ a facebookon keresztül, és lelkesen használja a google fordítót, amivel bíztató leveleket ír magyarul!,  ami mindig nagyon jól esik.

Idén viszont sokkal több ilyen élmény ért, biztos emlékeztek még a káposztásmegyeri mexikói feleségére. Illetve többször futottam bele kiddisszidált családok leszármazottjaiba. Még többször fordult elő, hogy nem magyarok kezdtek el áradozni, a magyar emberek kedvességéről, vendégszeretetéről illetve a magyar konyháról. Elképesztő de az egyik argentin zenés srác olvasta Márai Sándor: Füves könyvét, (amit szégyen szemre én még nem) és az apukája még gulyást is megtanult főzni valakitől, valamikor, valahonnan.  

Valahol büszkeséggel tölt el, és most hogy ennyi helyen megfordultam higyjétek el szép kis ország a miénk, vetekszik sokféle hellyel, hiába élünk nehezebben mint a finnek, németek, svédek, amerikaiak... Valamit otthon nagyon nem csinálunk jól, hiába ismernek el minket kreatívnak, kedvesnek és jónak.   Nem tudom megfejteni, nem is akarom, hogy hol a hiba de annyi biztos, hogy sokan keltették jó hírünket amit jó néha megtapasztalni.

Az utazó

Kalandra vágyik szinte mindenki... Mióta világ a világ, hajt a vágy... Útra kelsz, hogy lásd a világot, új embereket ismerj meg, hallj a világ oly részeinek történelméről ami a mi életünket sosem befolyásolta, de láttad már talán egyszer hallottál róla, és a földjére akarsz lépni, hogy lásd, hogy érezd... új nyelveket megismerni, élet utakat látni és magadba szívni mielőtt visszatérsz  biztonságos otthoni fészekbe (vagy a kialakított újba). Mindent magadba szívnál, mindent, ami más, ami különböző, ami így számodra az egzotikumot jelenti, tapasztalatot ad, és talán... Talán előre visz... Talán több és jobb leszel tőle Te is!

Így elindulsz, de sajnos a világ már nem azzal a népmesei egyszerűséggel indít útnak, mint egykor a szegényember legeslegkissebb fiát hamubasült pogácsával de manapság közel sem biztos, hogy a történet végére megtalálja a "gyémántos hercegnőt" s boldogan élnek dióhéjba kerekedve a küküllőn leereszkedve... 

A fogyasztói társadalom, és a szociális elvárások eléggé belepiszkítanak ebbe a dologba. 

A kalandvágy okai nyilván összetettek és persze hajt az emberi kíváncsiságon alapul, de ha mindenki magába néz, először is könnyen előfordulhat, hogy egyfajta elégedetlenség miatt is indulsz útnak, mert  elfelejted megbecsülni azt, amid van, illetve túlságosan nagy elvárásokat állítassz fel azoknak a dolgoknak amik várnak.

 Ez  a két dolog eleve visszavetheti a lelkesedést, és negatív tapasztalatokat szülhet, már az utazás legelején, ha nem tanulsz meg elvonatkoztatni és azokra a tényszerű dolgoknak örülni amiket ténylegesen látsz.

Előfordulhat, hogy túl sok cukorszirupos sorozatot, és Disney mesét láttál ahhoz, hogy józanul ítélj, vagy nemes egyszerűséggel túl optimista vagy, és azt hiszed másutt jobb.

Pont ezért, foglalsz le nyaralást minden évben legalább egyszer, hogy kövesd az álmaidat vagy így vagy úgy... De a lényeg, hogy belevágsz az ismeretlenbe.

Ebből következően sokféle utazó van, én is egy vagyok közülük. 

Először is vannak a hosszútávú és a rövidtávú utazók. A rövidtávú utazó aki, csak pár napra kíván kiszakadni a megszokott környezetből, a hosszútávú, pedig akár évekig is utazik míg megnyugvást talál. 

Mindegy rövid, vagy hosszú távban gondolkodunk-e valahogy mindenki kialakít egyedi utazási szokásokat, rituálékat, amik nélkül bizony nem indulna útnak a világért sem, vagy amik nélkül nem térne haza, hiszen az adott személy szerint nem utazás az utazás ezek nélkül a dolgok nélkül. 

Miután az utazás lassan az életformámmá vált mint gyakorlott vándormadár, ma volt időm eltűnődni a míg a szabadulásomra vártam, és a 9. emeleten gubbasztva a gangwayről kimenő forgalmat figyeltem.

Ez a hajós kaland a manapság vendégeknek (rövidtávú utazóknak) kreált megszervezett élményt nyújt, az arcukba tolva mindent, amit uszkve pár óra alatt megnézhetnek válogatás nélkül: az adott hely nevezetességei, egzotikumai, különleges állatai, kajái( vagy más nemzeti eledele csillogó díszben) valamint leginkább a shopping giccseit gyorsan-gyorsan  megmutatni  és leginkább eladni, minnél kevesebb idő alatt. 

Erről már eleget írtam, de a crew utazási szokásairól talán még nem olyan sokat. 

Szóval a legtöbbünket persze hajt a vágy, hogy körülnézzünk (és persze van itt olyan is, akit kevésbé.)

A kalandvágyóak vagy tömegesen vagy magányos harcosként könnyedén felismerhetőek, ha kikötőben jártok:

Kócos haj, az álmosságtól vagy másnaposságtól felpuffadt szemek, siető léptek, sebtében összepakolt táska, fényképezőgéppel, laptoppal és fürdőruhával,  vietnámi pacsker főleg az ázsiaiaknál, még szitáló esőben és akár lehet, hogy hóban is, bár ezt még nem láttam.:) 

Szóval amit átestél a sebtiben megejtett biztonsági ellenőrzésen, fogadod az unott biztonsági őrök megfáradt poénjait, megtapiznak, lerángatod a cipőd kinyitod a táskád, amibe legtöbbször bele se néznek, de valahogy minden pavlovi reflexxel működik... És a következő pillanatban már szinte fel sem tűnik, hogy egy idegen ország idegen utcáin vágtatsz végig, mint az őrült, aki letépte láncát...

 Legelőször is csinálsz egy kötelező képet a város üdvözlőtáblájával, hogy otthon tuti biztosan elhigyjék, hogy, itt vagy. 

Aztán sietsz tovább figyeled a házakat az embereket a tájat, és kereső szemed minden kocsmánál és kávézónál beméri a freewifités a kávét. Mondjuk van olyan akinek a helyi sör a heppje, de a lényegen nem változtat, mint az űzött zebrát az éhes oroszlán úgy terítünk le mindent. A kényelmi funkciók is átértékelődnek ilyenkor: van, hogy nem kell a se kávé se sör se semmi boldogan ülsz a földön és skypepolsz a családdal/haverokkal. 

Aztán felpattansz és őrült hajszád folytatódik a fő utca irányába. 

Lefényképezel mindent ami érdekes lehet, persze nem biztos, hogy az: szobrot, házakat, tengert és magad. Néha, nagy ritkán szerencséd van, lelassíthatsz, hogy bemenj egy múzeumba, vagy csinálj tényleg valami marandandót/ érdekeset.

Mindenesetre általában nem mulasztassz el beszerezni valami trófeát ezekről az villám látogatásokról sem. Hűtőmágnest, képeslapot, baseballsatyit, pólót, kupicáspoharat mindenkinek! Kezedben a trófea, zsebedben csörög a visszajáró, kellemesen eltelít a kávé/ sör/ koktél... És spurizol vissza... 15 perced van átöltözni és beállni a robotba... Igen, fáradtabb és másnaposabb vagy általában mint mikor nekivágtál... De vigyorogsz... Mert jártál: Doverben, Liverpoolban, Belfast, St Petétervár, Glasgow, Edinburgh, Dublin, Wermermüde, La Havre, Rejkjavik, Oslo, Alesund, Greenland, Bergen, Stravenger, Curaco, Aruba, Grand Turk, New York, Grand Cayman, Jamaica és most Tampa... 2 hónap elrepült és az instant utazó 2 órás várakozás után megpihen a jegeskávéja mellett.