Tavaly már megpróbáltam általánosságban megfogalmazni mit tapasztalok, mit látok, hallok de mégis nehezen lehet elmagyarázni azt, amit itt érzünk. Így megkisérlem kifejteni megint, átélni nem tudjátok ezt velem, de így legalább kiírom magamból:
Lassan ráébredtem, hogy sem a közeli még külföldön élő barátaim, se a szüleim, nem tudják igazán megérteni milyen itt. Látjátok a képeket, olvassátok amiket írok, halljátok, amit mesélek róla. Azonban ez az életforma tényleg nehezen hasonlítható össze egy fix helyen lévő külföldi munkával is, hiszen ott megszokod és belejössz... Ha épp eleged van, beülsz valahova és kikapcsolódsz, és kerülöd azt az embert aki a "fej fájást" okozott, míg le nem higgadsz.
Ámde itt, mire megszoksz valakit, elmegy, és jön másik, nem lehetsz egyedül a gondokkal napokig, pillanatokon belül dönteni kell, átlendülni, megoldani.
A körforgás gyors, van hogy sajgó fájdalommal jár úgy a szivem csücske körül pár óráig, aztán jön egy új inger és valami valaki felvidít megint. Olyan kapcsolatokat érzelmeket élsz át naponta, amikre más van, hogy otthon hónapokig vár, hónapokig él meg, és hónapokig dolgozza fel, te meg meg sem említed két nap múlva a családnak mikor internethez jutsz, mert már addigra nem olyan fontos, hiszen totálisan más a helyzet, mint azelőtt.
Persze miután két nap múlva nem olyan fontos, nem olyan mélyen érintenek ezek a dolgok mint otthon, de nyilván nyomot hagynak benned vagy így, vagy úgy.
Nincs hová menned, ha valakivel kettesben beszélgetnél, hisz van a crew bár, az open deck az étkező és a kabinod. Akkor sincs hová menned ha konfliktusod van, mert az illető ott jár kel ahol te is. Mindenki mindent lát és tud, még akkor is ha nem akarsz titkolózni, akkor sincs magánéleted.
Nincs rá se tér se idő, de az emberi agy és szív ragaszkodik ahhoz, hogy vélt vagy valós érzelmeket állítson elő, akár tudatosan akár tudat alatt. Generálod őket, pár kedves szó egy mosoly, a család/ barátok hiánya, a távolság, a fáradság, bulik, tivornyák, egy-egy beszélgetés minden közelebb ránt vagy pillanatokra eltaszít, de szociális lényként szimbiózist alakítasz ki öreggel- fiatallal 900 idegen mukatárs, a családod, barátod, szeretőd, ellenséged... mert egy fedél alatt éltek.
Minden afelé lök, hogy olyanokat mondj/ ne mondj, tegyél/ ne tegyél, amihez otthon nem volt merszed, vagy nem volt okod, esetleg lehetőséged. Úgy nyílik ki a világ, hogy közben rab vagy, mégse okolhatsz érte senkit mert önállóan döntöttél így.
Rengeteget tanulsz meg magadról, és az emberi természetről.
Kicsit elkeserítő hiszen ebben a zárt közegben is lehet hazudni, csalni, lopni... És amire nem sokan gondolnak másokat megsebezni. Mert miután zárt közeg maga az átvágott, megcsalt, meglopott áldozat is rájön röpke pár óra után mi történt. Mert igaz, amiről nem tudsz nem fáj, viszont itt megkeményedsz a sok simlitől átértékeled, és néha bizony elkeseredsz, és aztán küzdessz magadért az önbecsülésedért. Előfordul, hogy hirtelen válsz rablóból pandúrrá- s van, hogy ugyanilyen gyorsan fordul a kocka ugyanúgy a visszájára.
Sokszor fel merül benned a kérdés: a való világban is mindenki ilyen önző, és pitiáner, vagy csak ennyire gyenge és esendő?!
Emberi gyengeségeket fedezel fel, olyanokat amik a szeretethiány a társadalmi külső megítéltetés, vágyak hajtanak. Valami olyasmi ez, hogy megbízhatsz az itt lévőkben, de igazán csak magadnak hihetsz. Néha magad sem tudod mit akarsz, elnyűtt vagy, és úgy érzed nincs senki akinek mindazt amit átélsz el tudnád magyarázni. Ugyanazok az érzések, problémák ... Mégis többféle nemzetiség, neveltetés, családi háttér. Egyet akartok mégis mindent máshogyan.
Aki itt van, tudja vagy legbelül érzi, hogy reálisan minden kapcsolat csak pár hónapig vagy a következő szerződésig tarthat, így lehetnek bátrabbak, mondhatnak bármit, tehetnek bármit. Röpke szeretetért, van, aki képes elhallgatni a teljes otthoni életét: feleséget/ férjet, gyereket, barátnőt, barátot.
Van, aki azon az elven éli meg: ami a hajón történik a hajón marad és tesz meg bármit. A Carnival "funship" és nem relationship... Gondolnád de a szived nem így működik:
Mert a hajón marad minden, de vele marad a szívednek az a darabja is. Felmerül benned mindig mindenkivel kapcsolatban a kérdés, mennyire működne ez a kapcsolat a szárazföldön, és én bár optimista vagyok legtöbbször a realitásérzékem azt súgja: lehet semennyire.
Aztán mikor az első szerződésem végére értem, és otthon töltöttem pár hónapot, rájöttem, hogy azok az emberek sem felejtenek el engem, pont úgy ahogy én sem tudom őket.
Egy idealizált megszépült emlékburokba kerültek az életemben, amiket olyan online beszélgetések követnek 3- 8 havonta/évente amiket nem követhet fizikai találkozás, mégis a lelki társaim lettek, és talán kicsit másképp ismernek, mint az otthoniak mégis ugyanúgy.
"Ne ítélj, hogy ne ítéltess!"- mondja a Biblia is. Így távol álljon tőlem, hogy demagóg legyek, de eszembe jutott a bibliai eredendő bűn is. Valószínűleg esendőek vagyunk gyengék, "hibákat " követünk el. Amennyiben "hibának" fogható fel a szeretet utáni vágy mindentől távol egy paradicsominak tűnő környezetben, ahol mi többnyire dolgozunk. Szóval barátságok, "szerelmek"?/ vagy legalábbis kapcsolatok születnek.
Valahogy összecsiszolódunk mint a tiniregények hasábjain a kezdők. Nem reális kapcsolatok ezek többnyire (persze vannak évek óta kitartó kivételek), de igazából valami köztes állapot a két világ között, még akkor is ha otthon nem vár senki. Pont emiatt talán csak az veszi komolyan az efféle kapcsolatot aki már a kinti világban sem. A bizonytalanokat gyakran megérinti az új, ismerettség meg a remény aztán sokszor ez elillan és abbahagyják és mielőtt bármi elkezdődne a végére ér.
Benned marad a kétség a kérdés, vajon mi lett volna ha...
Mégis érzed, hogy a sok csalóka minden, lehet hogy valaki simlis és a dolog nem működött, megkedveled és bekerül az idealizált emlékburokba.:)
Egyelőre most eddig jutottam az elmélkedésben mert az elmém zsákutcába jutott és vár a víz... De ígérem folytatom még mert van még mit írnom... Puszi:)
