Talán Jókainak a Fekete Gyémánt című regénye kezdődik valahogy úgy, hogy valahol a nagyvilágban van egy kicsiny ország eldugottan, ahol a regény hősei a történet elején biztonságosnak tartanak majd a a végére otthonra találnak. ( Miután ezer éve olvastam ezt, lehet, hogy másikkal keverem össze, de valamiért ez rémlik, ha mégse ez az, akkor is megéri elolvasni ezt is, ahogy a többit is.)
Persze azt hiszem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ez az ország Magyarország volt/ Erdély.
Mindez hogy jutott eszembe igen egyszerű. Ismét kellőképpen távol vagyok a külvilágtól és híradóktól valamint az aktuál politikától, ami valóban nem áll a helyzet magaslatán. Pont emiatt is, mikor épp otthon vagyok pár hét, pár nap, pár óra vagy akár pár perc, otthon töltött idő is képes megerősíteni abban, hogy abból az otthoni fejetlenségből nekem menekülni kell...
Mégis kettős ez a dolog, ahogy sok költő, író és sok sok nálam sokkal okosabb ember foglalkozott már ezzel a témával akár már 100 évvel ezelőtt is, mégis így átélve valahogy minden sokkal több értelmet nyer: Mert valóban"A perc emberkék napjai ezek"... (Ah mit napjai évtizedei...) De mégis "Góg és Magóg fia vagyok én " is, ahogy Ady is két végén égette ezt a gyertyát.
Igen, a magyar valóságtól távol valahogy máshogy csapódnak le a dolgok és innen a távolból a sok negatívum ellenére mégis eszembe jutták mások a világ másik felén, miért is jó magyarnak lenni és mire lehetek büszke. Így engedjétek meg, hogy megosszam a pozitív tapasztalataimat is, remélve, hogy ezzel erőt adok abban a távoli kicsi országban a fárasztó, izzasztó sziszifuszi munkátokhoz.
A tavalyi szerződésem alatt nem sokan örültek meg annak, hogy honnan jöttem, sokan azt sem tudták, hogy Magyarország létezik.
Persze tavalyról, azért meg kell említenem Robertet, aki Amerikában született, és a nagyszülei költöztek ki annak idején. Azóta is kedvesen követ a facebookon keresztül, és lelkesen használja a google fordítót, amivel bíztató leveleket ír magyarul!, ami mindig nagyon jól esik.
Idén viszont sokkal több ilyen élmény ért, biztos emlékeztek még a káposztásmegyeri mexikói feleségére. Illetve többször futottam bele kiddisszidált családok leszármazottjaiba. Még többször fordult elő, hogy nem magyarok kezdtek el áradozni, a magyar emberek kedvességéről, vendégszeretetéről illetve a magyar konyháról. Elképesztő de az egyik argentin zenés srác olvasta Márai Sándor: Füves könyvét, (amit szégyen szemre én még nem) és az apukája még gulyást is megtanult főzni valakitől, valamikor, valahonnan.
Valahol büszkeséggel tölt el, és most hogy ennyi helyen megfordultam higyjétek el szép kis ország a miénk, vetekszik sokféle hellyel, hiába élünk nehezebben mint a finnek, németek, svédek, amerikaiak... Valamit otthon nagyon nem csinálunk jól, hiába ismernek el minket kreatívnak, kedvesnek és jónak. Nem tudom megfejteni, nem is akarom, hogy hol a hiba de annyi biztos, hogy sokan keltették jó hírünket amit jó néha megtapasztalni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése