Búcsúzom Tőled Carnival Legend, megjöttem Cabo Saint Lucas...

Biztosan játszottál már pitypanggal késő unott napos délután és figyelted, hogy szállnak szét a pillék szerte szét szélben. Némelyik összegabalyodva, némelyik külön, mégis ugyanoda libbenvén a szellő kósza- szeszélyes játékának köszönhetően, ahová a társa esett... Egyes pillék viszont messze repülnek és nem tudod lekövetni többé mi történt velük, csak következő tavasszal amikor újra sárggállik a mezőn minden. 

Mindez csak amiatt jutott eszembe, hogy valahogy így szóródtunk ma szét mi is a nagyvilágban hirtelen. 

135 ember, akik a részei volt az életemnek 5 hónapig... És köztük jópár akik már korábbról is a részei voltak, és meglehet, hogy egyszer ki tudja mikor vagy hol, részei lesznek megint. Érdekes dolog elmélázni ezen. 

Emberek, akikről azt hinném önállóak, felnőttek, felelősségteljesek, de látod mikor épp elveszettek, vagy magányosak mint te itt egyedül a nagyvilágban. A barátaim lettek hiába beszélgettem velük kevesebbet mintha egy állandó normális életben élnék mint Ti. Miután ez egy álomvilág ugyan a nevüket a legtöbbjüknek kiejteni sem tudom, de soha nem fogom elfelejteni azt az indonéz srácot, akitől reggelente/ délután kávét vettem és hülyéskedtünk. Nem tudom elfelejteni azt a december 25ét sem mikor egyedül indultam neki az ismeretlen Costa Maya-nak és végül két zenésszel töltöttem a délutánt, akik szintén nem tudták, hogy aznap hová menjenek... így együtt ebédeltünk a Liszt rapszódiáról és a jazzről beszélgetve. Jó érzés ezeket az embereket viszontlátni és együtt nevetni velük megint. Ott van pl az angliai Stephen is, aki a Fantasy-n is ott volt, és baletozott nekem részegen, majd koreogriáfiát tanított be, amit amint megláttam augusztusban a hajón kérés nélkül prezentáltam neki megint, újra meg újra, míg végül nem tanított idén is valamit... Vagy a magyarok, akikkel éjszakákat hülyéskedtünk/ lamentáltunk órákon át. Százával tudnám sorolni ezeket az elményeket  megint, de lehet nektek így nem sokat jelent hiszen nehezen magyarázom meg, még magamnak is mit élek át. 

Megismered, elfogadod, megszereted ezeket az embereket és kinyílik a világ. 

Talán 1,5 év alatt megtanultam elköszönni, és nem várni senkitől semmilyen ígéretre, csak örülni annak ha újra betoppannak az életembe. Hiszitek vagy sem, sokszor többször jelentkeznek mint azok, akik több éve- évtizede a barátaim, és ez persze nem szemrehányás, csak ténymegállapítás, amit az együtt töltött élményanyag minősége is okozhat. Ezek a városok, a tenger, hajó és maga a tudat, hogy elszórtan bolyongó elszakadt pitypangpilleként odafúj a szél valaki mellé majd elszakít megint... Van ebben valami csoda...

Persze abban is van, hogy olyan nagyon merengtem ezen tegnap este is, hogy sehogy sem tudtam időben elaludni. Így abban is volt, hogy Natalia telefoncsörgése 45 perccel a kiszabott időpont után felébresztett. Valójában aludhattunk volna többet is, ugyanis csoda történt mert nem volt belőle baj, hogy késtem, merthogy olyan masszív köd volt Tampa körül, hogy nem tudtunk kikötni nagyon sokáig. Végül kicsit megkésve, de 13 óra körül elindult velünk a shuttle busz így szaladva de elértük a gépünk Barbival, akitől sietve köszöntem el, hiszen ő Magyarország felé vette az irányt.:)

A reptéren már rutinosan jutottam tovább, először egy rövid 3 órás repülőutam Dallasba, majd átszállással Saint Jose-ba. Eközben ugrottam pár időzónát, szóval fogalmam sincs mikorra értem ide. A hotel gyönyörű pont olyan mint ami egy 5 hónapja kabinban és emeletes ágyon lakó embernek minden létező álmát kielégíti... Mi tagadás, a king size bed és a gyors ingyenes internet könnyedén boldoggá tett mindig is...:) Este így gyorsan kiájultam.. Nagyon várva a másnapi teljes szabadnapom, Cabo Saint Lucasban...:)

Mikor egy álom valóra válik... Mert csodák igenis vannak...

Lassan két éve lesz már, hogy tengerre szálltam, és jó sok év telt el azóta, hogy először gondolkodtam rajta el komolyan, hogy milyen jó lenne hajón dolgozni...

Élesen él bennem pár olyan újságcikk, élménybeszámoló, dokumentumfilm, film... Ami annak idején motivált, és arra sarkallt, hogy angolul tanuljak, és keressem a lehetőségeket.

Időnként lelkesebb voltam, de volt olyan, hogy évekig eszembe sem jutott ez az életforma.

A hajózás nagyon is az álmaim között szerepelt, de valahogy sosem gondoltam, hogy egyszer tényleg valóra válik.

Emlékszem egy- két bátortalan próbálkozásomra, jópár munkaközvetítő irodánál, ahol legtöbbször azt a választ kaptam, hogy pincérként igen, kozmetikusként nem igazán tudnak segíteni.

Mikor épp ábrándoztam rajta, akkor valahogy mindig úgy képzeltem, hogy Észak Amerika, Alaszka, a karib térség- a Bahamák és Hawaii lenne az igazán jó uticél. Hiszen akkor kapnék szó szerint hideget, meleget...:)

Persze ábrándozni mindig könnyebb,  és valahogy mégis erre fújt a szél, de ha a korábbi bejegyzéseket olvastátok/ elovassátok érződik rajtuk, igen azt is nehezen hittem el, hogy teljesült. 

Annak ellenére, hogy az első szerződésnél a legrégebbi hajót kaptam, és 9 hónapig ugyanazt az útvonalat jártuk be, élveztem minden másodpercét a nehézségekkel együtt is. Eleinte nem gondoltam azt se, hogy még egyszer képes leszek ilyen messzire utazni, de lesz ami lesz alapon visszaküldtem a jelentkezésemet a 2. szerződésre is, még a szerződésem lejárta előtt két hónappal.

 Napokig gondolkodtam, melyik 4 hajót válasszam ki a Carnival 23 hajója közül. Hiszen ha már választhatok, többet és mást akartam látni. A legtöbb hajója a karib térségben mozog, akkortájt kettő volt Európában, és általában egy Ausztráliában.

 Ausztrália és Új-Zéland ugyan szép hely, de sosem árbándoztam róla úgy, mint a Alaszkáról vagy Hawaiiról... (Az okát nem tudom megmondani, valahogy engem Ázsia sem vonz, hiába kell elismernem, hogy gyönyörű az is.)

Így végül az álmaim és a realitás érzékem között lavírozva elsőként azt a hajót jelöltem meg, amire a legjobban vágytam - Carnival Miracle ( A név: csodát jelent). Miután ez az egyetlen hajó ami Alaszkánál és Hawaiinál is megfordul sejtettem, hogy a cég más hajókat fog felajánlani. 

Hónapokkal később végül összességében 8 hónap várakozás után a cég által felajánlott hajókból, ahogy Ti is tudjátok a Legendre kerültem, aminek szintén lehetett nagyon örülni, hiszen a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyi országba eljuthatok még csak egy kis időre is. Tehát a "csoda"  folytatódott. 

A hajón ért a dry dock híre, de ezt a korábbi bejegyzéseimből tudjátok. Dry Dock esetén semmi választási lehetőségünk sincs, ahogy korábban is írtam: Hetekig napokig nem tudtunk semmit,  csak találgattunk... Közben a managerem több konferencia hívást is lefolytatott, de ezeknek az eredményétől mi nem tudtunk semmit. 

Majd a belieze-i kirándulás előtt egy nappal a managerem célzott rá, hogy nagyon jó hajót kapok, amit én hitetlenkedve fogadtam, hogy a "jó" hajó mindenkinek mást jelent... Így csak reménykedve vártam. Este 7:15ig már nehezen bírtam ki, de végül ősszeültünk mindannyian. 

Hangosan olvasták fel az eredményeket: 

4-en utaznak haza; 4- en maradnak( köztük a managerem is, majd utána hazautazik) és 8 ember köztük én is, távozik másik hajóra. A 8 emberből 2 csak a dry dock végéig marad egy kissebb hajón és ha minden igaz, utána visszajönnek. Mi 6-an végleg távozunk. 

Mikor felolvasták hova megyek nem hittem a fülemnek, mintha az Oscar díjat kaptam volna meg, hiszen anélkül, hogy bármi beleszólásom lehetett volna: jövőhéten vár rám a Carnival Miracle... Vár rám közép Mexikó, Alaszka és mielőtt hazamennék Hawaii...!

Ugyan az első örömöm azóta lecsengett, és most hogy egyre közeledik a távozásom dátuma, kettős érzések ragadtak magukkal ismét... Hihetetlen, hogy az álmom teljesülni látszik, és hihetetlen hogy 5 hónap ilyen gyorsan elrepült megint.  Sok jó és kedves embertől kell megint elköszönnöm, és vár megint sok új élmény és kaland... Azok a kalandok amik miatt hajón szerettem volna dolgozni, kb 16 éves korom óta.

Az élet tele van meglepetéssel, és csodával... A visszaszámlálás elkezdődött a csomagjaim is félig bepakolva... Remélem készen állok az újrakezdésre lassan én is... Február 2-án minden kiderül... Hjaj élet, hajós élet... Megéri hát hinni a csodákban...

Aloha, nemsokára jelentkezem!:)