Mekhikó... Éld át, hogy elhidd...

Ezt a szlogent angolul láttam Saint Jose-ban ahogy megérkeztem a repülőtérre... Van mit átélnem és megélnem, mert otthon nem sok mindent lehet hallani Mexikóról... Persze van némi alapműveltségem, és Mexikó mindig is tetszett.  

Talán az első pár dolog ami bevillan: a legnagyobb Jézus szobor, tequila, a mirelit mexikói mekerék:), a poncsó, a gitár és a sombréró... így azért jól jött, hogy személyesen is megélhetem, hogy elhigyjem tényleg itt vagyok...

Október óta több mexikói portunk is volt: Cozumel, Costa Maya a Legenddel és most itt a mexikói riviéra: Cabo Saint Lucas és Puerto Vallarta a Miracle közreműködésével. 

Mikor először megérkeztünk Cozumelbe, mint ahogy korábban is írtam róla, ugyan szépnek találtam de igazából nem nyűgözött le, ellentétben Costa Mayaval. Lehet ebben közrejátszott, hogy Conzumelben nem jutottam el sok helyre, míg a costa maya-i tengerpart igencsak hangulatfokozó élmény volt. Zsúfolt, vad, árusokkal és olcsó masszázst hirdető bódéival, a kókusztejet áruló machétásaival megfogott, és szívesen visszatértem volna még egy-kétszer ha tehettem volna. Persze nem panaszkodom, de felfedeztem volna még ezt a burjánzó vad tengerpartot, és elméláztam volna, azoknak a gyerekeknek a jövőjén, akik koszosan kiszakadt pólóban, mezítláb vihorászva szaladgálnak, miközben profin próbálnak eladni ezt-azt.

Így Los Cabos (Cabo és San José összevont neve) és Puerto Vallerta méltán tartozik az 5 legnépszerűbb nyaralóhely közé Mexikóban. 

Mindkét város fekvése lenyűgözött. Sok helyen jártam már mégis nehezen emlékeztet bármilyen egyéb tengerparti nyaralóhelyre. Talán kicsit Horvátország déli városkáira. A hegyoldalakban apró kissé lelakott de egykor szép színes házak és hatalmas új szállodák/ villák váltogatják egymást. A kikötőkben és elszórtan a városban is. Hangulatos kanyargós utcák, színes kedves kirakatok, bár azt meg kell említenem, hogy ez a városkép olyasmi mint "ahol a papok táncolnak"... Ha kicsit beljebb merészkedsz a városban már láthatod a fohíjakat, és a szegénységet, de a legutóbbi városnézői túráim során meg kell állapítanom, hogy ez mindenhol így van, leszámítva a észak európai régiót. 

Cabot egyébként minő meglepetés, de egy angol úr alapította, a 19. század elején. Leginkább halászatból élnek, ők is meg a környéken feketéllő pelikánok is. 

Nem csak az amerikai "husos bálnák" (vendégeink) körében népszerű nyaralóhely, hanem még a tengeri bálnák is idejárnak nyaralni alaszkából, ugyanis itt melegebb a tenger mint odafent. A tengeri bálnák 6000 mérföldet csorognak le és mint a bálnavadászaton megtudtam, 2 évente itt adnak életet kicsiny csöppségeiknek is.:)

Puerto Vallertát is a 19. sz.-ban alapították a spanyolok, korábban itt is halászatból és gyöngyhalászatból éltek.  Később hogy-hogy sem amerikai fennhatóság alá került és 1945-ben már a New-York times hasábjain hirdették, mint első mexikói nyaralóhelyet. 

1993-ra elérte a várost a helyi "privatizáció" és az írók, művészek által megihletett városban, az unatkozó amerikai potykáknak fillérekért árulták a telkeket. Persze, erre visszaigazolást is kaptam hiszen szerdán mikor egy étteremben egyedül ebédeltem volna (ismét), egy idős valószínűleg erősen unatkozó fószer, elmesélte, hogy 20 éve van egy telke itt, és ha már megvette időnként meglátogatja a helyet.

Úgy egyébként érdekesség de sok film készült itt, pl. a Predator őserdei jelenetei, valamint Richard Burton és Elisabeth Taylor is itt vásárolt szerelmi fészket.

Mindezt nem csodálom, mert ha a képeimet láttátok ez az a hely ahová én is visszatérnék nyaralni... A szó szoros értelmében. 

A csendes- óceáni sétány ugyanis lenyűgöző. Nem nagyon tudom összehasonlítani más egyéb hasonló tengerparti vagy tavi sétánnyal... A Csendes-Óceán talán nem véletlenül kapta ezt a nevet és rám kellőképpen nagy hatással volt. Gyönyörű, csendes,  nyugodt, harmónikus. A sétány tele van modern kedves szobrokkal, amik hiába idétlenek, beleillenek a látkébe, ahogy a kevésbé idétlen szobrok is.:) 

Mindkét város tele van jobbnál jobb programokkal, amik közül egy-kettőt tervezek megvalósítani majd, és beszámolni róluk. Szerencsére Puerto Vallertában éjszakázni is fogunk.. Ami közel sem hangzik rosszul....

Arriva-rrrríva Mekhiko kész vagyok rá, hogy megéljem az élményt.:)

Cabo Saint Lucas és a bálnavadászat, mielőtt felmennék a Carnival Miraclere:)

Reggel 9 körül agyoncsapva, de felébredtem. Egy teljes szabadnapom volt, amit mindenképpen ki akartam használni így nem mertem sokat aludni, ami a képeken is látszik... És nektek is oly nagyon feltűnt egyből.:) Kicsit fárasztó ez az utazás, de valamit valamiért. Gyorsan leszaladtam megreggelizni, és utánaérdeklődtem a már kinézett bálna sasoló túrának. Tudom, nevetséges, de olyan gyorsan váltottam az elmúlt pár hónapban tengereket, óceánokat, hogy fel se fogtam: Gyerekek, ez már a Csendes-Óceán!:) 

Szóval, van itt bálna, pacsó(fóka) meg delfin meg minden minden...:) A bálna vadászat fél egykor indult "gyorscsónakkal", ami azt jelentette, hogyha bálnát látunk követjük és a nyomában maradunk bármi történik is... Izgalmasan hangzott. Már a kikötőből új élmény ért, a hatalmas pelikánok, és a fókák amik a kis csónakok közelében úsztak, majd egyszercsak az egyik hajó farában vettem észre egyet potyautasként.:)

Cabo Saint Lucas legnagyobb látványossága a tengerből kinyúló szikla kapu, amit gyanítom a tenger sós vize tört át... A fókákat mindez nem nagyon zavarja büdösen, egymáson elnyúlva pihennek, kellemesen lustálkodva. 

Miután minket is eltöltött a pacsók elégedettsége figyelmeztettek, hogy tegyük el a fényképezőgépeket és kapaszkodjunk, mert most aztán indul a bálnavadászat. Kiérni a nyílt vízre pár perc volt csak, de ahogy a hideg sós víz az arcomba fújt valahogy többnek tűnt és közben nevettem magamon, hogy képes voltam fizetni ezért. :) aztán mintegy órán keresztül csak vártunk... Bálna sehol, a víz csendesen hullámzott körülöttünk, a távolban még 5 hasonló csónak várakozott mint miénk teljesen megtömött hasonló bálnalesőmadarakkal mint mi.:) Aztán egyszercsak megszólalt a wakie-talkie recsegő hangja és  mi az instrukciók nyomába eredtünk. Végül a hullámokból előbukkant egy fekete hát... Majd sajnos egy fehérben játszó fekete bálna farok is, ami annyit jelentett... "Pont most ment el..." ... Levegőt vett, és 6-7 perc múlva "esetleg látjuk megint, jópár méterrel arrébb"... Mintegy 1-1,5 órán át követtük a bálnahátat, és mint kiderült azért nem ugrik- mert anya-baba- bálnapár van. Szóval sajnos nem láttam nagy mutatványokat 2,5 óra alatt de így is nagy élmény volt az egész, ugyanis  amikor visszaindultunk egy-két delfin is felbukkant a vízből... (Azt meg sem említve, hogy visszafelé "csak" féladagnyi sós víz csapott az arcomba):)

Meglepően elfáradtam, és átfagytam, mire visszavittek a hotelba hiába volt kellemes 26 fok, a sebesség és a sós víz lehűti az embert. Vettem egy forró zuhanyt majd egy óra pihenés után úgy döntöttem ideje megvacsorázni valami jó kis helyi mexikói étteremben, hamár így helyben vagyunk. 

Ekkora kellőképpen besötétedett, és hiába fedeztem fel reggel a környéket, azért egyedül olyan messzire nem  mertem merészkedni, így betévedtem az első szimpatikus kerthelyiségbe. A képeket láttátok, szerintem nagggyon baba, egy dolog hibádzott, hogy nem mexikói hanem argentin étterem volt.:) Hamár így alakult, hàt maradtam... Nem bántam meg, a kiszolgálás jó volt, a kaja még finomabb, és a Margaritát is jól keverik, bár ezt most próbáltam életemben először. 

A másik talán említésre okot adó dolog,  hogy mennyire feltűnő jelenség lehetek úgy, hogy egyedül utazom. Szeretek utazni, egyedül is. Jó közben gondolkodni, aludni, másokat figyelni, találgatni ki- hova megy. Nem vagyok az a típus, aki csak mert egyedül utazom beszélgetést kezdeményezne fűvel- fával... De megfigyeltem az emberek valahogy kezdeményeznek velem. 

Egyedül utazom, de egy két órás vacsora alatt szórakoztat a pincér( ami a dolga) és meginvitál egy amerikai nagymama vacsorázni az asztalukhoz, mert a 3 éves kisunokájának és a lányának is megtetszettem, hogy egyedül ülök egy asztalnál/ ki tudja miért... Alig akarnak az utamra engedni, a végén a kislány még kekszet is hozott.:)

Egyedül utazom, de a shuttle buszban beszélgetést kezdeményez velem egy finn házaspár... Akikkel összefutottam a rákövetkező napon is. 

Egyedül utazom, de a tendercsónak "kismatróza" egyből a barátom szeretne lenni a facebookon... "Mert szép a szemem... (arcom csupa derű)"...és külön boldoggá tette mikor közös képet csináltunk(egyeseket könnyű boldoggá tenni):). 

Szóval egyedül utazom... de azért szerencsére nem magányosan...:) 

Ideértem, a hajón vagyok... Nem tudom hol milyen napszak nap van, de hamarosan mesélek Nektek erről is.:)

Búcsúzom Tőled Carnival Legend, megjöttem Cabo Saint Lucas...

Biztosan játszottál már pitypanggal késő unott napos délután és figyelted, hogy szállnak szét a pillék szerte szét szélben. Némelyik összegabalyodva, némelyik külön, mégis ugyanoda libbenvén a szellő kósza- szeszélyes játékának köszönhetően, ahová a társa esett... Egyes pillék viszont messze repülnek és nem tudod lekövetni többé mi történt velük, csak következő tavasszal amikor újra sárggállik a mezőn minden. 

Mindez csak amiatt jutott eszembe, hogy valahogy így szóródtunk ma szét mi is a nagyvilágban hirtelen. 

135 ember, akik a részei volt az életemnek 5 hónapig... És köztük jópár akik már korábbról is a részei voltak, és meglehet, hogy egyszer ki tudja mikor vagy hol, részei lesznek megint. Érdekes dolog elmélázni ezen. 

Emberek, akikről azt hinném önállóak, felnőttek, felelősségteljesek, de látod mikor épp elveszettek, vagy magányosak mint te itt egyedül a nagyvilágban. A barátaim lettek hiába beszélgettem velük kevesebbet mintha egy állandó normális életben élnék mint Ti. Miután ez egy álomvilág ugyan a nevüket a legtöbbjüknek kiejteni sem tudom, de soha nem fogom elfelejteni azt az indonéz srácot, akitől reggelente/ délután kávét vettem és hülyéskedtünk. Nem tudom elfelejteni azt a december 25ét sem mikor egyedül indultam neki az ismeretlen Costa Maya-nak és végül két zenésszel töltöttem a délutánt, akik szintén nem tudták, hogy aznap hová menjenek... így együtt ebédeltünk a Liszt rapszódiáról és a jazzről beszélgetve. Jó érzés ezeket az embereket viszontlátni és együtt nevetni velük megint. Ott van pl az angliai Stephen is, aki a Fantasy-n is ott volt, és baletozott nekem részegen, majd koreogriáfiát tanított be, amit amint megláttam augusztusban a hajón kérés nélkül prezentáltam neki megint, újra meg újra, míg végül nem tanított idén is valamit... Vagy a magyarok, akikkel éjszakákat hülyéskedtünk/ lamentáltunk órákon át. Százával tudnám sorolni ezeket az elményeket  megint, de lehet nektek így nem sokat jelent hiszen nehezen magyarázom meg, még magamnak is mit élek át. 

Megismered, elfogadod, megszereted ezeket az embereket és kinyílik a világ. 

Talán 1,5 év alatt megtanultam elköszönni, és nem várni senkitől semmilyen ígéretre, csak örülni annak ha újra betoppannak az életembe. Hiszitek vagy sem, sokszor többször jelentkeznek mint azok, akik több éve- évtizede a barátaim, és ez persze nem szemrehányás, csak ténymegállapítás, amit az együtt töltött élményanyag minősége is okozhat. Ezek a városok, a tenger, hajó és maga a tudat, hogy elszórtan bolyongó elszakadt pitypangpilleként odafúj a szél valaki mellé majd elszakít megint... Van ebben valami csoda...

Persze abban is van, hogy olyan nagyon merengtem ezen tegnap este is, hogy sehogy sem tudtam időben elaludni. Így abban is volt, hogy Natalia telefoncsörgése 45 perccel a kiszabott időpont után felébresztett. Valójában aludhattunk volna többet is, ugyanis csoda történt mert nem volt belőle baj, hogy késtem, merthogy olyan masszív köd volt Tampa körül, hogy nem tudtunk kikötni nagyon sokáig. Végül kicsit megkésve, de 13 óra körül elindult velünk a shuttle busz így szaladva de elértük a gépünk Barbival, akitől sietve köszöntem el, hiszen ő Magyarország felé vette az irányt.:)

A reptéren már rutinosan jutottam tovább, először egy rövid 3 órás repülőutam Dallasba, majd átszállással Saint Jose-ba. Eközben ugrottam pár időzónát, szóval fogalmam sincs mikorra értem ide. A hotel gyönyörű pont olyan mint ami egy 5 hónapja kabinban és emeletes ágyon lakó embernek minden létező álmát kielégíti... Mi tagadás, a king size bed és a gyors ingyenes internet könnyedén boldoggá tett mindig is...:) Este így gyorsan kiájultam.. Nagyon várva a másnapi teljes szabadnapom, Cabo Saint Lucasban...:)