Párosan szép...?..!

Párosban minden könnyebb, van kivel megosztani a gondodat, búdat, és négy kéz mindig többre megy mint kettő. Így hát talán joggal mondják hogy párosan szép... még a páros masszázs is, ha egyedül nem megy... :)

Szóval ha jobban belegondolunk valóban, az ember társas lény...

S miféle betetőzött huncut romantika, mikor a szívszerelmeddel mert szülinapja van, mert évfordulótok van, mert a mézesheteitek elején jártok, mert mert mert egész egyszerűen csak mert... Ő a Te szívszerelmed, és pont ezért meg akarod osztani vele az élményt...  

Így belibbentek a Spa-ba  ahol lágy zene szól, karnyújtásnyi távolságra édesdeden pihegtek a levendula illatú szobában egymás mellett, de az élmény fokozható...

Langyos simogató olajat csorgatnak végig a testeden és ahogy a meleg tej olvasztja lágyítja meg a csokoládét úgy olvad el és tűnik tova a Te testedben is a fáradság, az izomfájdalom és a stressz a hozzáértő kezeknek köszönhetően... 

S mikor lágy csengettyű hoz vissza az édes, lebegő, súlytalan álomvilágból oldalra nézvén ott van a szeretett társ ugyanolyan angyali mosollyal az arcán, mint ami a Te ábrázatodon is ragyog. 

No igen, és akik mindezt lehetővé teszik, azok mi vagyunk a masszőrök. Emögött az élmény mögött is sok a háttérmunka, amiből az édesen szendergő pár mit sem sejt. 

 Az első szerződésben égett bennem a bizonyítási vágy, hogy egyéniben állhassak pályára, aztán valahogy mikor végre nagy ritkán egyedül találtam magam egy- egy vendéggel kettecskén hosszú idő után, mindig hiányzott mellőlem az a kisegítő társ.

Az, aki befejezi az angol mondataim mikor elakadnék, aki megerősítően bólogat mikor magyaráznék, segít takarítani mikor épp elcsúsznék a következő vendéggel időben, kinyomtatja a nyugtát amihez én nem értettem ,- míg én szaladok a frissítő vízért... 

Szóval  jó partnerrel párosan szép volt, jó volt, sokat fejlesztett az angol nyelvtudásomon és rajtam, hisz ne becsüljük alá a tapasztaltabb masszőrkollégák kitapasztalt masszázsfogásainak jelentőségét. Fejlődtem, tanultam, és a szerződésem végére én voltam az, aki betanította az utánam jövőket, és valahogy ez a szerepkör szinte álandósult ebben a szerződésemben is.

Igazából mostmár mondjuk ki annyi partnerem volt, hogy egy kezemen sem tudom megszámolni... Mármint ha a masszőröket veszem számításba:) 

Így megtapasztaltam mindenféle típust van kivel könnyebb olyan is van akivel kevésbé. 

Mert hát ha a két masszőr között nincs meg az összhang, mit ér az egész levendulaillatú cécó?

Ha futószalagon jönnek a vendégek akkor bizony jól jön a segítség és bizony a hajón is sokszor futószalagon jönnek. 

Bár mindez balul is elsülhet: nem mikor kicsi a masszázsszoba, és összeütköztök, mert nem figyelitek, hogy a másik merre jár.... 

Vagy, ha az egyik többet magyaráz mint, te... Illletve kevesebbet, vagy éppenséggel nem figyel arra mikor kell befejezni a masszázst... Vagy olyan fáradt, hogy a vendég egyik kezét lazán elefelejtené megmasszírozni ha nem figyelsz... 

Idővel, persze összenőttök mint a borsó meg a héja, akárhogy is voltak nehézségek az elején... Kifonomulnak a fogások, és szó szerint is, olajozottan megy a csapatmunka...

Olyannyira, hogy esetenként túl jó az összhang és így mikor, már a nap végén a társad szemvillantásából tudod mit akar, és sokszor már a fáradság miatt is nehezen tartod vissza a nevetésed. 

Párosan szép... Semmiképp sem unalmas, mozgalmas, izgalmas... S mikor kinyitod a szemed a csengettyűszóra, és  Te relaxáltan lebegsz tovább az őrült hajsza nekünk tovább folytatódik, mindaddig míg minden vendéget le nem lazítottunk.

HA-JÓ… HA –nem – JÓ… ? :)

…Itteni idő szerint este 10kor már aludtam. (Ami most 11, hiszen óraátállítás is volt azóta itt. Pont addigra mikorra épp hozzászoktam volna az egészhez, csak azért csinálhatták, hogy még jobban összekuszálják az időérzékemet, és aki ismer, az tudja, hogy az egyébként sem az erősségem:)). Mint most számomra is kiderült az időeltolódást nem viselem jól, szóval hajnali negyed négykor ismét kipattant a szemem és az indulásig még egyszer átpakoltam a két bőröndöm, hiszen az utazás nem csak engem, hanem a cuccaimat is megviselte.

Reggel 9re kellett megjelennem a kikötőben cég elvárásainak megfelelően kicsinosítottan, hiszen az első benyomás náluk is nagyon fontos. (Hol nem?:)) A taxisofőröm ugyan nagyon rendes néger bácsi volt, akinek az akcentusával akadtak gondjaim, de tisztelettudóan ’Mum-nak szólított (erre nekem mindig egy termetes négerténsasszony képe úszott be, mint ’Mum… valahogy nem tudtam azonosulni ezzel a megszólítássalJ) Kitartóan addig kuncsorgott a kikötőnél állomásozó unatkozó, minket megállító rendőröknél, míg végül negyed- fél órás körözés után a hajó közelébe jutottam.

Ott (mint ahogy minden amerikai filmben is) a helyi „jópofa” rendes, de feltűnési viszketegségben szenvedő néger rendőr vette át a főszerepet, a golfautójára pakolta az összes cókmókom és engem, mondván ne aggódjak, majd ő felpakol engem mindenestül a hajóra.  Hát el is intézte úgy-ahogy az ilyen fickók szokták olyan igazi ’Take it easy … mentalitással – valakire rábízott mindent – bár a kézi poggyászomat félve akartam odaadni (hiszen gondoltam, az még hátha kell), de annyira gyorsan kikapta a kezemből, hogy tiltakozni nagyon nem lehetett. Intézkedési kényszerében mindenkihez volt egy-két jó szava, akit az utcán a kocsikázás közben látott, és büszkén furikázott vissza velem a hajóhoz ahol a hajófeljáróhoz, (mint később megtudtam kb. tegnap:)) a „gangway”-hez kísért, a hajóbiztonságiakhoz. Megnyugtató volt számomra, hogy már vártak, de foglalkozni, senki nem tudott akkor még velem, és azt mondták várjak, majd a manager értem jön… hát nem árulok el nagy titkot, nem jött, de végül mégiscsak bejutottam valahogy, 9 helyett úgy fél 11 felé. 

Ott egyből egy kis adminisztráció várt rám megkaptam a névkitűzőm amin, mint fodrász-terapeuta szerepelek…  ez azóta is így van, de kicseréltetni még nem volt időm.:) A névtáblámon csak a keresztnevem szerepel, mint Dora, amit én jelölhettem meg, miként szerepeljek. Nem tudom miért a Dóri-t valahogy nem képesek kiejteni, hiába próbáltam megtanítani nekik.  A nevem remek „viccfaktor”-rá vált az itteniek körében, hiszen az amerikaiak/ angolok között (és mostmár otthon is) a jogosnak nem mondható, ámde népszerű bugyuta (oktató???!! inkább butító) gyerekmese ugrik be mindenkinek… „ Dora the explorer” azaz… „Dóra a felfedező”. Ez a poént már Londonban is meghallgattam párszor… és úgy érzem, decemberig ezt a mese népszerűségét a saját reklámomra kéne fordítanom, mielőtt megőrülök tőle…:)  

Az adminisztráció közben megismerkedtem, az új zenész fiúval, aki velem együtt aznap érkezett, és egyszercsak felbukkant egy engem kereső lány is, akire első döbbenetemben azt hittem, hogy a manager mert azzal kezdte, hogy délután, már dolgoznom kell. … Mondtam, hogy ezzel nincsen semmi baj, hol vehetem fel a bőröndjeim?... Mondta, hogy este 8ig biztos, hogy sehol…  És igen, ennél a pontnál kicsit megremegtek a lábaim… hogy bizony többé nem hallgatok a magabiztos néger rendőrre aki golfkocsival száguldozik...:)

Szorult helyzetemből Rhea (fodrász), és Emma (masszőr) mentett ki, kölcsöncipő- kölcsön zokni, és kölcsön uniformis formájában.  Majd elég gyorsan felgyorsultak az események hirtelen megkaptam a szobám, egy Philippean lány szobatárssal (Michelle) egyetemben, aki kissé unott, és furcsa, valamint szoknom kell a stílusát, de amikor épp jó kedve van rendes.

A szobám (144-es cella:)) a 3. decken található majdnem a mosoda közelében, viszonylag nagy, a szekrényemben kényelmesen elférnek a ruháim is. A fürdőszobánk már nem igazán mondható nagynak, de az is megfelel a célnak és takaros.:)  Ismét az emeletet fogtam ki alvóhelyül, de valamilyen előző lakó, romantikus fluoreszkáló csillagokkal ragasztotta tele a plafont, ami egyrészt néha zavaró mikor épp aludnék… de ugyanakkor mégis otthonossá teszi  az ablak nélküli kis bunkeremet esténként még nem neveztem el a kis csillagokat, de lehet a 9. hónap végére megtörténik ez is:).

Michelle a szobám gyors feltérképezése után egyből ebédelni invitált a Staff –kantinba. Ez szintén a 3. decken található majdnem a Crew kantinnal szemben. Enni meghatározott időintervallumban lehet napjában 3x. A választék nem nagy, de szerintem a kaja jó, a többiek elmondása szerint unalmas, de én két hónap londoni „kreatív” konyha után egyelőre nem ítéltem meg rossznak. Első közösen eltöltött ebédünk után Már szaladtunk is a Spa-ba egészen a 12. emeletre a hajóorrba a Kapitány (Master) feje fölé, hiszen ő a 11. emeleten dolgozik).

A SPA-ban egyből testhez álló feladatot kaptam, ami a törölköző hajtogatás volt, majd aznap volt még két vendégem is, és megtudtam, hogy alapvetően masszőrnek vettek fel, hiszen már van két kozmetikus. Az első 5 napos Cruiseomon így páros masszázsokat csináltam Shamiso-val. A Spa-ban egyébként összesen 19-en vagyunk. 2 manikűr-pedikűrös, 3 fodrász (az egyik csak férfi kezeléseket csinál, borotválás stb.), 2 kozmetikus, 2 fitness trainer (egy fiú és egy lány), és velem együtt 10 masszőr valamint van egy managerünk is.

Már aznap délután elindultunk az első cruise-omra ami nem tudom miért de nagyon imbolygott ez alatt az 5 nap alatt mindenki nagyon tengeribeteg volt, szinte talán én és még néhány öreg tengeri medve bírta a gyűrődést… nem hiába tengerész vagyok vagy mi…:) Azért két napig úgy éreztem mintha mindig kicsit részeg lennék ez nem tudom, hogy az időeltolódás miatti fáradság miatt is volt-e, de két nap után valahogy hozzászoktam. Ami az első pár vendégnél viszont nálam is problémát okozott, az imbolygással együtt történő egyenletes testre gyakorolt nyomás a masszázs közben… na ez egy dolog a sok közül amire Londonban nem készítettek fel.:) Egyébként is elég sok ilyen dolog van, hiszen, elég sok mindent kicsit máshogy megy mint ott. Az első nap láttam delfint is, az ott tartózkodásom első fél órájában, de pont vendégeket kísérgettem, nem tudtam felsikkantani…:)

Végül a nap végére megkerültek a bőröndjeim is, és miután hulla fáradtan még kicsomagoltam meglepetésemre egy kis üzenet várt a bőrönd névjegykártya tartójában:  „Szia Dóra! Ne aggódj, vagyunk még egy páran itt magyarok:) Balázs” Ez az üzenet, azért elég megnyugtató volt, mert be kell vallanom picit azért a sok új információ megint kicsit elveszetté tett egy hétre…

Azóta találkoztam a magyar alakulattal, ugyan még nem mindenkivel, múlt hét óta minden nap hívtak, de egész egyszerűen az első hét annyira túlzsúfolt volt, és annyira fáradt voltam, hogy alig tudtam az emeletes ágyra is felmászni.:) Tegnapra végül összeszedtem magam, nehogy azt higyjék,m hogy savanyuuu vagyok és kicsit szocializáltam magam. A többségük pincér, és van egy takarítólány, és egy lány az irodából is, állítólag 12en vagyunk, bár sokaknak április-májusban lejár a szerződésük, de nem aggódom, szerintem lesz utánpótlás.:) Múlt hét pénteken kicsit voltam Nassau-ban is és ígérem amit tudok, mostmár teszek fel képeket, is bár még nem láttam sok mindent, és nem csináltam sok fotót de igyekszem…Egz mar biztos, HA-JÓ lesz… HA –nem – JÓ… most kilenc honapig biztos itt maradok:)

Itt nem léteznek szürke hétköznapok...:)

Kicsit azt hittem az első két hét izgalma után megnyugodhatok, még talán féltem is, hogy nem lesz majd mit mesélnem hiszen, "csak" tanulunk és nem történik majd eztán semmi érdekes míg ki nem utazom.:) Persze tévedtem, mert itt mindig történik valami... Nem tudom mivel jellemezzem az itt eltöltött időmet, néha leginkább szürreális, olykor meg hirtelen mindez átvált valamiféle komikus fordulatba... de kezdjük az elejéről.:

Nem fogok nagy titkot elárulni azzal, hogy azért mielőtt idejöttem, élt bennem egyfajta elképzelés az itteni életről, az angolokról, és a hozzám hasonlókról akik ilyesmire vetemednek.

Bár Apaék a korábbi tapasztalataikkal igyekeztek felkészíteni, és lám.... nem volt hiába... mert nem is ért váratlanul, de azért van olyan amire nem lehetett.:)

Lehet hogy naiv voltam, bár azt azért az elején leszögezném, hogy az összbenyomásom a többnyire nagyon is pozitív, mégis a világ minden tájáról ideérkező emberek között meglapul egy-két speciális eset.:)

Az angolokról pedig a véleményem gyökeresen megváltozott mióta kint vagyok, amiket az angol órákon tanultam az itteni kultúráról, vagy amiket a Tv-ben láttam... no annak itt a felét sem tapasztaltam...:)

Szóval, helyezze magát kényelembe dőljön hátra és mulassatok jól, amíg jól kipletykálkodom magam.:)

Tehát kezdjük a kis ideális világommal, csakhogy kicsit átérezzétek a helyzet groteszk báját.:) Tehát, az hogy az angolok udvariasak, türelmesek, toleránsak bennem elég erősen megkérdőjeleződni látszik.

 Lehet én vagyok kicsit túl óvatos, de az első héten úgy éreztem elnézést kell kénem ha valamit nem értettem meg azonnal, vagy a kiejtésem nem volt tökéletes. Mindezt udvariasságból tettem... azóta jelezték szó szerint idézem: "idegesíti" őket. Hát már nem csinálom.:) Ugyanis, itt a probléma ott kezdődik, hogy sosem tudhatod épp mit várnak tőled ezt nem csak én figyeltem meg, hanem már mások is.Az egyik kedvenc kifejezésük a korábban már említett, "be passionate, flexible" mellett a "body language", aminek az alapvető fontosságával tudok azonosulni, de náluk ez azt jelenti vigyorogj 0-24-ig "mint akit épp ....-ni visznek".:) Ha nem épp vigyorogsz 1 percet akkor ők biztosan arra következtetnek, nem szeretsz itt lenni... A másik ami szintén alapvető szabály náluk, a törtetés, amint a hideg kékvérű népségről én személy szerint nem gondoltam volna.

Ugyanakkor a szállásunkon ezzel ellentétben mostanra teljesen más rendszer uralkodik, Barbara parancsnok átvette az irányítást.:) Eleinte mindenki csendben tudomásul vette hogy nem szabad hangoskodni, de mikor realizáltam, hogy a köhögés is hangoskodásnak számít és gyakorlatilag őt a fizikai jelenlétünk zavarja, akkor feladtuk a megfelelési kényszert.:) Peter továbbra is nagyon rendes, ahogy feltűnt ő ezt az évek óta tartó ellenállást rég feladta, és örül neki, hogy hozzá hasonló közlegényekkel telt meg a ház:).

Tehát a hét eleje gyakorlással telt, és ellátogathattam a fodrászszalonba modellkedni kicsit, ahol találkoztam egy magyar lánnyal ismét, aki ezen a héten jött. :) Aztán a következő nap, életemben először nem anya vágta le a hajam, hanem egy új-zélandi-i srác  akinek nagyon jó énekhangja van, és nagyon emlékeztet "Iz Kamakawiwo"-ra   aki a "somewhere over the rainbow"-t énekli. Az egyetlen különbség, hogy ez a fiú még nem annyira kövér, de már jó úton jár.:) Azért azt sose hittem volna, hogy anya után először egy új-zélandi srác fog hajat vágni nekem.:)

Az ismétlő vizsgát péntekre ütemezték, ami nekem fel se tűnt, hogy péntek, olyannyira összefolynak az itteni napok. Végül tegnap a vizsga után, megnyugodva visszatértem a terembe mikor meglepve, vettem tudomásul, hogy Robert közöttünk ül, és mint az éhes oroszlán a riadt vadakat kimérten méregeti a zebracsordát. Kicsit megijedtem, na nem nagyon, csak beültem a hátsó sorba és figyelgettem, hogy na akkor most mi lesz. A többieknek volt dolga, én meg tanulást mímelve figyelgettem, aztán bejött a tanár, és beszélgetni kezdtek rólunk, hogy mit azt sajnos nem hallottam kristálytisztán, ahhoz azért messze ültek. :) Na a lényeg a lényeg Robert kiment a szobából, majd ismét bejött, addig én már raporton voltam, és ő meg addig kérdezgetett, hogy a végén meg kellett masszíroznom őt saját magát. Bizony, bizony "Óóóó Mr. "-el több mint egy órát beszélgettem, és nagyon segítőkész volt talán most először hallottam használható gyakorlati tanácsokat a masszázzsal kapcsolatban. 

A dolognak még egy pozitívuma volt (most pozitívumnak látom, remélem ez a későbbiekben is így marad): Hogy végre, Ő volt az első aki megértette, hogy én tulajdonképpen kozmetikus vagyok, és nem masszőr. Így jövőhéttől, kozmetikusként tanulhatok tovább. :) Ennek nagyon örülök, mivel ez mégiscsak "hazai" pálya, bár az biztos, hogy kétszer annyi tanulással is fog ez járni. Ezenkívül, megtanulhatom ugyanúgy a bambuszos, és a lávaköves masszázst is, tehát tulajdonképpen, továbbra is megtarthatom a  "multifunkciós Dóri" jelzőt.:) Ennek a dolognak még két fontos következménye lehet: egyrészt tovább kell gyanítom itt maradnom, másrészt ha hajón leszek, dolgozhatok mindkettő szakmában, ha a kozmetikára épp nincs kliens.:)

A mai napon így az erre való felkészüléssel és pihenéssel telt, valamint holnap reszkessen minden bambusz, mert megyeeeek.:)