Micsoda trópusi hőség... Helsinki, Szent Pétervár

Minden kezdet nehéz szokták mondani, hát ez sem könnyű - a napi 8 órás alvások, mézes teák, gyümölcsök, c- vitamin dacára lassan jövök ki a megfázásból, mert az immunrendszerem meglehetősen nehezen szokja meg ismét a 18-16celsius fokra beálított légkondit. Micsoda trópusi hőség... A kis klottgatyám meg a teniszedző pólóm sem melegít sokat... azért alakulok. Rendeltem szabvány pulcsit, még nincs raktáron de remelélem mire Mexikó partjaihoz érünk addigra jön belőle... Mert arrafelé még nagyobb szükségem lesz rá.:)

Szóval tegnap Helsinkiben, ma már Szent Péterváron kötöttünk ki. Tegnap nem nagyon csináltam képeket, mert a kikötő igencsak szimplának tűnt, de másoktól azt hallottam igen szép hely. 

Szent Pétervárra a bejutás nem egyszerű. Egy jó matróznak szüksége van beengedő ( haha imingration letter- de szépen megyarosítottam) levélre, útlevélre, és köteleznek a kijelölt busz jegyének megvételére is ami a városba visz. Állítólag nem ellenőrzik a buszjegyet, de én nem mertem kockáztatni megvettem a saját buszjegyem- Marta szerette volna eladni 5 dolcsiért, de 10/ 5 dolcsi... Nem ettől leszek gazdagabb... Az oroszokkal nem mertem packázni.

Az időjárásra visszatérve csípős az idő, de szerencsére mindenütt szép napos. Szóval egyelőre melegebb van kint mint bent.:) 

A busz kb 20 perc alatt ért be az szent Izsák térre ami tényleg gyönyörű ám sajnos a környék elég lerobbant monyumenytális oroszos... Kápmegyeri paneltömbök rosszabb kivitelben. A város ettől függetlenül szemmel láthatóan fejlődik. A nyelvtudásuk szegényes de kedvesek. Volt időm bemenni a Szent Izsák katedrálisba, ami tényleg gyönyörű és a 18. században építették.  A kupolába sajnos nem engedtek fel de a múzeum után találtam egy kellemes kis éttermet ahol vígan internetezem.:) a monyumenytalitás azaddig terjedt, hogy itt a fekvőrendőrök is kellőképpen megviselik a kocsik alvázát.

A nyelvtudásra visszatérve, hogy az oroszok nem tudnak angolul nem lepett meg, de hogy a németek se nagyon, ott fent északon az nagyon.  

Ma más meglepetés is ért volt egy magyar vendégem Denverből, aki egész véletlenül kápmegyerről származik úgy egyébként. 18 évesen ment Amerikába, és rendkívül kedves és aranyos volt. 

Az élményeim, napestig tudnám sorolni, ám sajnos lassan vissza kell indulnom, hiszen vár rám a hajó és az első legendáris crew partym...:)

Carnival Fantasy

Itt az ideje, hogy kicsit bemutassam az új lakókörnyezetem: A Carnival Fantasy nem egy mai csirke 1990-ben építették Helsinkiben. A 24 hajóból 8. a sorban a Carnival Cruise Linenál. 2594 fős vendégsereget képes befogadni, és velem együtt 920 fős legénységgel rendelkezik.

 Öreg hajó nem vén hajó, szerintem, elég csinos 13 emeletes, de a 13. emeletet babonából 14. emeletnek hívják. Van benne Minigolf, színház/mozi terem, disco, csúszda, medenke, jacuzzi, sauna, fitness terem, Casino,galéria, ping-pong terem, Sushi bár, étterem, kávézó, ajándékboltok, Spa( na igen, ha nem lenne, hol dolgoznék különben?:)), internetkávézó.

A személyzet részére elkülönített társalgó van a hajóorrban, erre minden utas irigykedik, hiszen titkon mindenki „titanicosat” akar játszani…

Tehát a személyzetnek külön jár (a szájukon kívülJ ): könyvtár, bár, internetkávézó. Elvileg személyzeti medence is van, de az jelenleg nem üzemel… jellemzőJ Időm se igen van használni, ha meg lenne, akkor inkább a bahamai strandokat részesíteném előnyben hamár itt vagyok, de hát majd meglátjuk ezt is, hogy alakul.

A hajóstársaság különböző szabadidős összehozó programokat, és tanulási lehetőséget is biztosít (nyelvtanulás például) Még nem volt időm utánajárni(fogalmazzunk úgy, kicsit lusta is voltam hozzá)de tervezem, hogy valamelyik kurzusra benevezek.

 Mondjuk, errefelé a szabadidőből van a legkevesebb, ha szabadidős programot csinálsz, azt kőkeményen az alvásod rovására megy.  (Igen, elvégre mi nem nyaralni jöttünk)

Miután én staff-nak számítok, és nem crewnak, nekem több „jogom” is van, mint például az itt tartózkodó magyar pincéreknek.  Ez egyrészt a szobám minőségében is meglátszik, a többiekét, mondjuk még nem láttam, de ők a 2.on laknak, én a 3.on … nálam van padlószőnyeg, náluk meg van, hogy fürdőszoba sincs. Részt vehetek a Formal night-on ami mindig a cruise 2. éjszakáján van a disco-ban, persze kötelező jelleggel csakis elegáncsan és névjegykártyával szabad megjelenni, eddig még nem vettem részt, de lehet a következőnél benézek.  Ezenkívül, tegnap a lányok bevezettek a jóba, a port day-eken  azaz mikor a hajó valamelyik kikötőállomáson tartózkodik, ehetek a vendégeknek fent tartott medence melletti kajáldában, ami teljesen felvillanyozott, mert ezentúl minden port day-en ott eszem mikor épp dolgoznom kell. Ez nem a kaja miatt különleges, mert szinte ugyanaz, mint amit mi kapunk, hanem a környezet miatt.:) Ha már az étkezésnél tartunk, a staff a pincérektől elkülönítve egy kisebb étkezdében eszik ezzel is jelezve a kasztrendszerbeli különbséget. Persze, a tisztek nem esznek velünk, ahhoz azért mi is kicsik vagyunk.:)

A casino, sushi bár, medence és a mingolf kivételével mindent használhatok a szabadidőmben én is, a crew a fittness termet használhatja, de ezenkívül semmit. Persze van „ruhakontrol” ami azt jelenti, hogy a vendégeknek fenntartott részen, csak térd alatt érő ruhában és zárt cipőben, valamint nem kivágott felsőben közlekedhetünk, és a farmer viselése is tiltva van.  Ezzel kapcsolatban, már a harmadik nap az irodában kellett megjelennem raportra, teljes kihallgatáson, mert a szobatársam farmerben állt meg velem együtt bámészkodni a dizsi előtt… Ok, rajtam nem volt farmer, de mégis itélőszék elé vittek, úgyhogy még az a szerencse hogy én előrelátóan még csak nem is hoztam magammal, különben az inkvizíció itt eleven éget az ilyesmiért.  Michelle-t pedig a szerződésének lejártáig munkán kívül kitiltották a vendégtérből.

Mint már említettem, sajnos szabadidőből van a legkevesebb, és azt is a többség alvásra használja.  8- 22ig dolgozom, Port day-eken 8-8ig (ha nincs vendégem, de ez új szabály és eddig csak egyszer mehettem el 8kor) egyébként ugyanúgy 8-22ig. Szabadidőm az turnusváltáskor 1ig (vagy 12ig), vagy a port day-eken egy héten egyszer délután 2ig van. Eddig kétszer hagytam el úgy igazán a hajót, mert a többi time offomon, mindig volt valami training, a hajók környezetvédelemi programjáról, a vendégekkel való viselkedésről, a hajó történetéről… A biztonsági kiképzésből vizsgáznom is kellett, amin szerencsére át is mentem, bár attól még remélem, mostanában nem készülünk süllyedni, se elégni.:)

A hajós élet sok mindenben különbözik a szárazfölditől, többek között a személyazonosításra is speciális kártyát kaptunk. Csak ezzel hagyhatjuk el a hajót.

Eddig kétszer hagyhattam el a bázist, ugyanis azt még nem sikerült megértenem, hogy miért, de az ID-kat amit most útlevél helyett használunk, valamiféle valami biztonsági előírás miatt időnként 3 alkalmanként begyűjtik. És a hajót bizony csak ID-val lehet elhagyni.

Tehát egyszer voltam Nassau-ban és egyszer Charlestonban. Nassauba létszükségleti amerikai konnektor alakítóért mentem, plusz a z egyik lány műhajat vett magának elég drágán, csakhogy utána két nap után kiszedje… :) Szóval aznap nem láttam sokat, de mondjuk a víz elképesztően szép kék, és az ottani buszozás is élmény volt a magyar Bkv járatok ismeretében. Itt nagyjából 40 fős minibuszok vannak, és annak ellenére, hogy több buszjárat van, nem nagyon van buszmegálló. a buszokat általában leintik, mint a taxit.:) Minden buszban bömböl a zene, és a buszsofőr néha-néha  rákontrázik, a jegyvásárlás is elég furcsa, de az út végén, leszálláskor kell fizetni a sofőrnek.

A következő héten Charlestonban szálltam ki, pont St. Patrik napon, amit a helyi skótdudás sem tudott megmondani, hogy pontosan miről is szól. Charleston egy igazi kis ékszerdoboz városka, nagyon szép sétáló utcája van, sok-sok híres bolttal, igazi kis shopping paradicsom. Bár shoppingolni, itt is csak  mosóport vettem meg hasonló háztartásbeli dolgokat, de élveztem a napfényt meg a St Patrik napi felvonulást, amiből igen nagy showt csináltak. Sajnos, még nem tartozom a rutinos hajóelhagyók csapatába, olyannyira hogy a memória kártyámat a kabinban felejtettem, így képek nem nagyon készültek, de megyek még arrafelé szóval lesz időm bepótolni.:)

UI.: Amint lattam Mapule kitett kepeket rolam a facebookra mind Charlestonbol es a St. Patrick naprol is, de majd arrol esetleg teszek fel en is par kepet, addig is sok puszi mindenkinek:)

HA-JÓ… HA –nem – JÓ… ? :)

…Itteni idő szerint este 10kor már aludtam. (Ami most 11, hiszen óraátállítás is volt azóta itt. Pont addigra mikorra épp hozzászoktam volna az egészhez, csak azért csinálhatták, hogy még jobban összekuszálják az időérzékemet, és aki ismer, az tudja, hogy az egyébként sem az erősségem:)). Mint most számomra is kiderült az időeltolódást nem viselem jól, szóval hajnali negyed négykor ismét kipattant a szemem és az indulásig még egyszer átpakoltam a két bőröndöm, hiszen az utazás nem csak engem, hanem a cuccaimat is megviselte.

Reggel 9re kellett megjelennem a kikötőben cég elvárásainak megfelelően kicsinosítottan, hiszen az első benyomás náluk is nagyon fontos. (Hol nem?:)) A taxisofőröm ugyan nagyon rendes néger bácsi volt, akinek az akcentusával akadtak gondjaim, de tisztelettudóan ’Mum-nak szólított (erre nekem mindig egy termetes négerténsasszony képe úszott be, mint ’Mum… valahogy nem tudtam azonosulni ezzel a megszólítássalJ) Kitartóan addig kuncsorgott a kikötőnél állomásozó unatkozó, minket megállító rendőröknél, míg végül negyed- fél órás körözés után a hajó közelébe jutottam.

Ott (mint ahogy minden amerikai filmben is) a helyi „jópofa” rendes, de feltűnési viszketegségben szenvedő néger rendőr vette át a főszerepet, a golfautójára pakolta az összes cókmókom és engem, mondván ne aggódjak, majd ő felpakol engem mindenestül a hajóra.  Hát el is intézte úgy-ahogy az ilyen fickók szokták olyan igazi ’Take it easy … mentalitással – valakire rábízott mindent – bár a kézi poggyászomat félve akartam odaadni (hiszen gondoltam, az még hátha kell), de annyira gyorsan kikapta a kezemből, hogy tiltakozni nagyon nem lehetett. Intézkedési kényszerében mindenkihez volt egy-két jó szava, akit az utcán a kocsikázás közben látott, és büszkén furikázott vissza velem a hajóhoz ahol a hajófeljáróhoz, (mint később megtudtam kb. tegnap:)) a „gangway”-hez kísért, a hajóbiztonságiakhoz. Megnyugtató volt számomra, hogy már vártak, de foglalkozni, senki nem tudott akkor még velem, és azt mondták várjak, majd a manager értem jön… hát nem árulok el nagy titkot, nem jött, de végül mégiscsak bejutottam valahogy, 9 helyett úgy fél 11 felé. 

Ott egyből egy kis adminisztráció várt rám megkaptam a névkitűzőm amin, mint fodrász-terapeuta szerepelek…  ez azóta is így van, de kicseréltetni még nem volt időm.:) A névtáblámon csak a keresztnevem szerepel, mint Dora, amit én jelölhettem meg, miként szerepeljek. Nem tudom miért a Dóri-t valahogy nem képesek kiejteni, hiába próbáltam megtanítani nekik.  A nevem remek „viccfaktor”-rá vált az itteniek körében, hiszen az amerikaiak/ angolok között (és mostmár otthon is) a jogosnak nem mondható, ámde népszerű bugyuta (oktató???!! inkább butító) gyerekmese ugrik be mindenkinek… „ Dora the explorer” azaz… „Dóra a felfedező”. Ez a poént már Londonban is meghallgattam párszor… és úgy érzem, decemberig ezt a mese népszerűségét a saját reklámomra kéne fordítanom, mielőtt megőrülök tőle…:)  

Az adminisztráció közben megismerkedtem, az új zenész fiúval, aki velem együtt aznap érkezett, és egyszercsak felbukkant egy engem kereső lány is, akire első döbbenetemben azt hittem, hogy a manager mert azzal kezdte, hogy délután, már dolgoznom kell. … Mondtam, hogy ezzel nincsen semmi baj, hol vehetem fel a bőröndjeim?... Mondta, hogy este 8ig biztos, hogy sehol…  És igen, ennél a pontnál kicsit megremegtek a lábaim… hogy bizony többé nem hallgatok a magabiztos néger rendőrre aki golfkocsival száguldozik...:)

Szorult helyzetemből Rhea (fodrász), és Emma (masszőr) mentett ki, kölcsöncipő- kölcsön zokni, és kölcsön uniformis formájában.  Majd elég gyorsan felgyorsultak az események hirtelen megkaptam a szobám, egy Philippean lány szobatárssal (Michelle) egyetemben, aki kissé unott, és furcsa, valamint szoknom kell a stílusát, de amikor épp jó kedve van rendes.

A szobám (144-es cella:)) a 3. decken található majdnem a mosoda közelében, viszonylag nagy, a szekrényemben kényelmesen elférnek a ruháim is. A fürdőszobánk már nem igazán mondható nagynak, de az is megfelel a célnak és takaros.:)  Ismét az emeletet fogtam ki alvóhelyül, de valamilyen előző lakó, romantikus fluoreszkáló csillagokkal ragasztotta tele a plafont, ami egyrészt néha zavaró mikor épp aludnék… de ugyanakkor mégis otthonossá teszi  az ablak nélküli kis bunkeremet esténként még nem neveztem el a kis csillagokat, de lehet a 9. hónap végére megtörténik ez is:).

Michelle a szobám gyors feltérképezése után egyből ebédelni invitált a Staff –kantinba. Ez szintén a 3. decken található majdnem a Crew kantinnal szemben. Enni meghatározott időintervallumban lehet napjában 3x. A választék nem nagy, de szerintem a kaja jó, a többiek elmondása szerint unalmas, de én két hónap londoni „kreatív” konyha után egyelőre nem ítéltem meg rossznak. Első közösen eltöltött ebédünk után Már szaladtunk is a Spa-ba egészen a 12. emeletre a hajóorrba a Kapitány (Master) feje fölé, hiszen ő a 11. emeleten dolgozik).

A SPA-ban egyből testhez álló feladatot kaptam, ami a törölköző hajtogatás volt, majd aznap volt még két vendégem is, és megtudtam, hogy alapvetően masszőrnek vettek fel, hiszen már van két kozmetikus. Az első 5 napos Cruiseomon így páros masszázsokat csináltam Shamiso-val. A Spa-ban egyébként összesen 19-en vagyunk. 2 manikűr-pedikűrös, 3 fodrász (az egyik csak férfi kezeléseket csinál, borotválás stb.), 2 kozmetikus, 2 fitness trainer (egy fiú és egy lány), és velem együtt 10 masszőr valamint van egy managerünk is.

Már aznap délután elindultunk az első cruise-omra ami nem tudom miért de nagyon imbolygott ez alatt az 5 nap alatt mindenki nagyon tengeribeteg volt, szinte talán én és még néhány öreg tengeri medve bírta a gyűrődést… nem hiába tengerész vagyok vagy mi…:) Azért két napig úgy éreztem mintha mindig kicsit részeg lennék ez nem tudom, hogy az időeltolódás miatti fáradság miatt is volt-e, de két nap után valahogy hozzászoktam. Ami az első pár vendégnél viszont nálam is problémát okozott, az imbolygással együtt történő egyenletes testre gyakorolt nyomás a masszázs közben… na ez egy dolog a sok közül amire Londonban nem készítettek fel.:) Egyébként is elég sok ilyen dolog van, hiszen, elég sok mindent kicsit máshogy megy mint ott. Az első nap láttam delfint is, az ott tartózkodásom első fél órájában, de pont vendégeket kísérgettem, nem tudtam felsikkantani…:)

Végül a nap végére megkerültek a bőröndjeim is, és miután hulla fáradtan még kicsomagoltam meglepetésemre egy kis üzenet várt a bőrönd névjegykártya tartójában:  „Szia Dóra! Ne aggódj, vagyunk még egy páran itt magyarok:) Balázs” Ez az üzenet, azért elég megnyugtató volt, mert be kell vallanom picit azért a sok új információ megint kicsit elveszetté tett egy hétre…

Azóta találkoztam a magyar alakulattal, ugyan még nem mindenkivel, múlt hét óta minden nap hívtak, de egész egyszerűen az első hét annyira túlzsúfolt volt, és annyira fáradt voltam, hogy alig tudtam az emeletes ágyra is felmászni.:) Tegnapra végül összeszedtem magam, nehogy azt higyjék,m hogy savanyuuu vagyok és kicsit szocializáltam magam. A többségük pincér, és van egy takarítólány, és egy lány az irodából is, állítólag 12en vagyunk, bár sokaknak április-májusban lejár a szerződésük, de nem aggódom, szerintem lesz utánpótlás.:) Múlt hét pénteken kicsit voltam Nassau-ban is és ígérem amit tudok, mostmár teszek fel képeket, is bár még nem láttam sok mindent, és nem csináltam sok fotót de igyekszem…Egz mar biztos, HA-JÓ lesz… HA –nem – JÓ… most kilenc honapig biztos itt maradok:)

Megérkezés Londonba

A repülőutam egész kellemes volt, leszámítva az alváshiányt, amit az izgalom okozott. Ilyenkor csomagolni sem egyszerű, hiszen miután reméled, hogy 9 hónapra tervezhetsz, szinte bármit be akarsz pakolni, mert vagy te tartod fontosnak, vagy a családtagjaid. Mi még az utolsó pillanatban is betettünk valamit a bőröndbe, majd a vége felé inkább ki a túlsúly miatt. Egyelőre létszükségleti hiányt nem tapasztaltam, de az biztos az eredmény kellőképpen nehéz lett.:) Így, egy órás alvás után verőfényes szinte tavaszias reggelre ébredtünk, a repülőre gond nélkül feljutottam és két 30 év körüli „padtársnőt” fogtam ki, akik szintén kalandozni jöttek Londonba. (Éljen a munkaerőpiac szabad áramlása:)). Az út tényleg jól telt, hol tanultam kicsit, hol beszélgettünk, hol pedig aludtam.:)

Liluval Brent Crosson futottunk össze. Az este folyamán és másnap volt alkalmam megismerni szűkebb lakókörnyezetét, a londoni pajtásait és megtapasztalni a füstmentes pubokat, majd délután elindultunk a YMCA felé. Neki hála ripsz-ropsz lett angol telefonom és telefonszámom is minek hála ingyen élő egyenes adásban számolhatunk be az élményeinkről. Az egyetlen szépséghiba a londoni barátokkal, csak az, hogy nem lesz időm velük találkozni, illetve ráadásul 1 órányira lakunk egymástól, bár itt az egyik a másik folyománya.

Watford ugyan a külvárosban található, de egyrészt az itteni Akadémiának köszönhetően, (meg egyébként is) megállapítható, hogy itt már a külváros sem olyan külváros, mint nálunk ugyanis az itteni főutca tele van márkás és üzletsorokkal és bevásárlóközpontokkal. (Ugyanez vonatkozik Liluék környékére is, hiszen az is külváros… csak a város másik oldalán.)

  Mint kiderült, a korábban említett 1 fős szobák helyett 3 fős szobában kaptam helyet, (bár, eleve csodálkoztam volna, ha tényleg egy fős, azaz egy fős szoba):). A 4. emeleten lakom és hogy tovább emeljem a hangulatot az emeletes ágy tetején:). Már a megérkezés pillanatában megállapítottuk, hogy elég koleszos a feeling, bár azért szerintem egy-két magyar kolesz messze le van ettől maradva. Két szobára (6 főre) jut egy fürdőszoba és egy Wc. A második emeleten egy nagy társalgó és egy ebédlő van, valamint egy számítógépes szoba. Wifi a társalgóban van, sima internet a számítógépes szobában is. Bár a netet gyorsnak semmiféleképpen sem mondanám, de remélem ez csak így az elején gyengélkedik, holnapra csak összeszedi magát.:)

 A társaság viszonylag vegyes, eddig volt alkalmam, brazilokhoz, írekhez, dél afrikaiakhoz, kanadaihoz és egy svájci-olaszhoz, kanadaihoz, amerikaihoz, némethez, szlovénhez, horváthoz  is… mindenesetre mosolygósak és vidámak.:)

Másnap az 5 órakor ébredés mindenkit megviselt, pláne, hogy negyed 6kor kiderült, hogy feleslegesen keltünk fel ennyire korán.  A csapat (megszámoltam, kb. 40-en vagyunk (10 masszőr, 20 kozmetikus, 10 fodrász ez kb. az arány) úgy 7 órakor gyűlt össze. Reggelit kaptunk, majd közölték máris itt a taxi, ami elvisz mindenkit vért venni. Örömmel értesítek mindenkit, hogy az angolok pontosságáról szó sem volt, a végén már azon gondolkodtam rendes teszt nem is lesz, és aki megfutamodás nélkül mosolyogva kiállja a sarkon a rászabott 12 órát a hidegben és a „kiskosztümben” az maradhat, mert az mindent kibír. :) Aztán a következő elképzelésem a jégvérkockás vérvétel volt, ami valószínűleg minden „winepire” álma lehet… J A brazilok különösen kedvesek, bár igaz hogy ők jobban küszködnek az nyelvvel. Az anyanyelvi társaság már most, külön kasztnak számít, de mindenesetre azért ők is próbálkoznak a maguk módján. Ami még jó hír, hogy angollal egyelőre egész jól elboldogulok.

 A Medical exam-on túlestem, az itteni és az otthoni magánrendelőket inkább össze sem hasonlítom, a képek majd beszélnek helyettem is.:)

Ezután az Akadémiára mentünk (bizony,  hühh még meg is tapsoltuk magunkat kollektíven emiatt, hogy ide járunk, bár én még fel sem fogtam csak sodródom az árral:)) nagyon szép nagynak nem nagy, de szép. ) Bár mint itt is kiderült nem lesz ez egy esküvői menet, mindennap nagyon kell tanulni rá, de van itt egy-két hajóra várakozó profi, akik már mesélték, hogy ők is 2-3 órás alvásokkal nyomták végig, utána állítólag buli. Szóval, drága Olvasóim, ne haragudjatok, hogy a kezdeti időkben ritkábban jelentkezem, ennek több oka lehet, egyrészt az a fránya net, másrészt pedig, hogy mielőbb tájékoztathassalak Benneteket a Bahamákról, de ha máshonnan hát azt sem bánom, szóval türelem.:)