…Itteni idő szerint este 10kor már aludtam. (Ami most 11, hiszen óraátállítás is volt azóta itt. Pont addigra mikorra épp hozzászoktam volna az egészhez, csak azért csinálhatták, hogy még jobban összekuszálják az időérzékemet, és aki ismer, az tudja, hogy az egyébként sem az erősségem:)). Mint most számomra is kiderült az időeltolódást nem viselem jól, szóval hajnali negyed négykor ismét kipattant a szemem és az indulásig még egyszer átpakoltam a két bőröndöm, hiszen az utazás nem csak engem, hanem a cuccaimat is megviselte.
Reggel 9re kellett megjelennem a kikötőben cég elvárásainak megfelelően kicsinosítottan, hiszen az első benyomás náluk is nagyon fontos. (Hol nem?:)) A taxisofőröm ugyan nagyon rendes néger bácsi volt, akinek az akcentusával akadtak gondjaim, de tisztelettudóan ’Mum-nak szólított (erre nekem mindig egy termetes négerténsasszony képe úszott be, mint ’Mum… valahogy nem tudtam azonosulni ezzel a megszólítássalJ) Kitartóan addig kuncsorgott a kikötőnél állomásozó unatkozó, minket megállító rendőröknél, míg végül negyed- fél órás körözés után a hajó közelébe jutottam.
Ott (mint ahogy minden amerikai filmben is) a helyi „jópofa” rendes, de feltűnési viszketegségben szenvedő néger rendőr vette át a főszerepet, a golfautójára pakolta az összes cókmókom és engem, mondván ne aggódjak, majd ő felpakol engem mindenestül a hajóra. Hát el is intézte úgy-ahogy az ilyen fickók szokták olyan igazi ’Take it easy … mentalitással – valakire rábízott mindent – bár a kézi poggyászomat félve akartam odaadni (hiszen gondoltam, az még hátha kell), de annyira gyorsan kikapta a kezemből, hogy tiltakozni nagyon nem lehetett. Intézkedési kényszerében mindenkihez volt egy-két jó szava, akit az utcán a kocsikázás közben látott, és büszkén furikázott vissza velem a hajóhoz ahol a hajófeljáróhoz, (mint később megtudtam kb. tegnap:)) a „gangway”-hez kísért, a hajóbiztonságiakhoz. Megnyugtató volt számomra, hogy már vártak, de foglalkozni, senki nem tudott akkor még velem, és azt mondták várjak, majd a manager értem jön… hát nem árulok el nagy titkot, nem jött, de végül mégiscsak bejutottam valahogy, 9 helyett úgy fél 11 felé.
Ott egyből egy kis adminisztráció várt rám megkaptam a névkitűzőm amin, mint fodrász-terapeuta szerepelek… ez azóta is így van, de kicseréltetni még nem volt időm.:) A névtáblámon csak a keresztnevem szerepel, mint Dora, amit én jelölhettem meg, miként szerepeljek. Nem tudom miért a Dóri-t valahogy nem képesek kiejteni, hiába próbáltam megtanítani nekik. A nevem remek „viccfaktor”-rá vált az itteniek körében, hiszen az amerikaiak/ angolok között (és mostmár otthon is) a jogosnak nem mondható, ámde népszerű bugyuta (oktató???!! inkább butító) gyerekmese ugrik be mindenkinek… „ Dora the explorer” azaz… „Dóra a felfedező”. Ez a poént már Londonban is meghallgattam párszor… és úgy érzem, decemberig ezt a mese népszerűségét a saját reklámomra kéne fordítanom, mielőtt megőrülök tőle…:)
Az adminisztráció közben megismerkedtem, az új zenész fiúval, aki velem együtt aznap érkezett, és egyszercsak felbukkant egy engem kereső lány is, akire első döbbenetemben azt hittem, hogy a manager mert azzal kezdte, hogy délután, már dolgoznom kell. … Mondtam, hogy ezzel nincsen semmi baj, hol vehetem fel a bőröndjeim?... Mondta, hogy este 8ig biztos, hogy sehol… És igen, ennél a pontnál kicsit megremegtek a lábaim… hogy bizony többé nem hallgatok a magabiztos néger rendőrre aki golfkocsival száguldozik...:)
Szorult helyzetemből Rhea (fodrász), és Emma (masszőr) mentett ki, kölcsöncipő- kölcsön zokni, és kölcsön uniformis formájában. Majd elég gyorsan felgyorsultak az események hirtelen megkaptam a szobám, egy Philippean lány szobatárssal (Michelle) egyetemben, aki kissé unott, és furcsa, valamint szoknom kell a stílusát, de amikor épp jó kedve van rendes.
A szobám (144-es cella:)) a 3. decken található majdnem a mosoda közelében, viszonylag nagy, a szekrényemben kényelmesen elférnek a ruháim is. A fürdőszobánk már nem igazán mondható nagynak, de az is megfelel a célnak és takaros.:) Ismét az emeletet fogtam ki alvóhelyül, de valamilyen előző lakó, romantikus fluoreszkáló csillagokkal ragasztotta tele a plafont, ami egyrészt néha zavaró mikor épp aludnék… de ugyanakkor mégis otthonossá teszi az ablak nélküli kis bunkeremet esténként még nem neveztem el a kis csillagokat, de lehet a 9. hónap végére megtörténik ez is:).
Michelle a szobám gyors feltérképezése után egyből ebédelni invitált a Staff –kantinba. Ez szintén a 3. decken található majdnem a Crew kantinnal szemben. Enni meghatározott időintervallumban lehet napjában 3x. A választék nem nagy, de szerintem a kaja jó, a többiek elmondása szerint unalmas, de én két hónap londoni „kreatív” konyha után egyelőre nem ítéltem meg rossznak. Első közösen eltöltött ebédünk után Már szaladtunk is a Spa-ba egészen a 12. emeletre a hajóorrba a Kapitány (Master) feje fölé, hiszen ő a 11. emeleten dolgozik).
A SPA-ban egyből testhez álló feladatot kaptam, ami a törölköző hajtogatás volt, majd aznap volt még két vendégem is, és megtudtam, hogy alapvetően masszőrnek vettek fel, hiszen már van két kozmetikus. Az első 5 napos Cruiseomon így páros masszázsokat csináltam Shamiso-val. A Spa-ban egyébként összesen 19-en vagyunk. 2 manikűr-pedikűrös, 3 fodrász (az egyik csak férfi kezeléseket csinál, borotválás stb.), 2 kozmetikus, 2 fitness trainer (egy fiú és egy lány), és velem együtt 10 masszőr valamint van egy managerünk is.
Már aznap délután elindultunk az első cruise-omra ami nem tudom miért de nagyon imbolygott ez alatt az 5 nap alatt mindenki nagyon tengeribeteg volt, szinte talán én és még néhány öreg tengeri medve bírta a gyűrődést… nem hiába tengerész vagyok vagy mi…:) Azért két napig úgy éreztem mintha mindig kicsit részeg lennék ez nem tudom, hogy az időeltolódás miatti fáradság miatt is volt-e, de két nap után valahogy hozzászoktam. Ami az első pár vendégnél viszont nálam is problémát okozott, az imbolygással együtt történő egyenletes testre gyakorolt nyomás a masszázs közben… na ez egy dolog a sok közül amire Londonban nem készítettek fel.:) Egyébként is elég sok ilyen dolog van, hiszen, elég sok mindent kicsit máshogy megy mint ott. Az első nap láttam delfint is, az ott tartózkodásom első fél órájában, de pont vendégeket kísérgettem, nem tudtam felsikkantani…:)
Végül a nap végére megkerültek a bőröndjeim is, és miután hulla fáradtan még kicsomagoltam meglepetésemre egy kis üzenet várt a bőrönd névjegykártya tartójában: „Szia Dóra! Ne aggódj, vagyunk még egy páran itt magyarok:) Balázs” Ez az üzenet, azért elég megnyugtató volt, mert be kell vallanom picit azért a sok új információ megint kicsit elveszetté tett egy hétre…
Azóta találkoztam a magyar alakulattal, ugyan még nem mindenkivel, múlt hét óta minden nap hívtak, de egész egyszerűen az első hét annyira túlzsúfolt volt, és annyira fáradt voltam, hogy alig tudtam az emeletes ágyra is felmászni.:) Tegnapra végül összeszedtem magam, nehogy azt higyjék,m hogy savanyuuu vagyok és kicsit szocializáltam magam. A többségük pincér, és van egy takarítólány, és egy lány az irodából is, állítólag 12en vagyunk, bár sokaknak április-májusban lejár a szerződésük, de nem aggódom, szerintem lesz utánpótlás.:) Múlt hét pénteken kicsit voltam Nassau-ban is és ígérem amit tudok, mostmár teszek fel képeket, is bár még nem láttam sok mindent, és nem csináltam sok fotót de igyekszem…Egz mar biztos, HA-JÓ lesz… HA –nem – JÓ… most kilenc honapig biztos itt maradok:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése