Azok az ominózus várakozással teli csütörtökök… búcsúzom Tőled London!:)

Eleinte fel se tűnt, hogy a „details”-ek értsd.: hajók; kiosztása leginkább csütörtökönként van, olyannyira el voltam foglalva a saját kis dolgaimmal. Mindez a 3. hétig tartott, addigra megismertem a többieket és elkezdtem aggódni a sorsukért, és mikor ragyogó arccal jöttek ki a konferencia teremből, azt újságolva, hogy várja őket: Miami, Sydney, Új-Zéland vagy Honolulu… és a többi. A lelkesedésük könnyedén átragadt rám is. A kezdeti időkben annyi minden volt ismeretlen, és új hogy csak kapkodtam a fejem, kicsit örültem is, hogy ezek még nem az én hajóim, hiszen bennem akkor teljesen eluralkodna a pánik, hiszen én erre akkor még „mégsenem” készültem fel igazán…:)

Az első, kicsit reményteli hetem, talán, az ötödik hétre tehető, mikor már kicsit úgy éreztem, igen, magabiztosan megtalálom a klozettpapírt, és azt a bizonyos „confidence”-t is érezni kezdtem magamban…

Egyébként ezzel a nyolc héttel is lehet kezdeni valamit, ha unatkozik napközben az ember, és ismerkedni kezd az új tyúkokkal, tudom-tudom gonosz dolog, de a röhögést magamba fojtva, komoly ábrázattal, a nyolc hét itt töltött „rabsággal” riogatni a frissen érkezőket azért mulatságos, mert erre mindenki fel szokott hördülni.  Emlékszem az első pár napban én is ugyanígy hördültem fel… szóval igen, most kihasználom a helyzetet:), mert gyakorlatilag ez a két hónap nem is tűnik utóvégre olyan soknak.:)

A viccet félretéve sokan kérdezgettétek tőlem, hogy mégis hogy van ez? Miért állítottam, hogy két héten belül hajót kapok, miközben még mindig itt ülök, 8 hét után, és miért van, hogy egyesek tényleg két héten belül hajót kapnak, mások pedig van, hogy itt rostokolnak 9-10 hétig is. Nos, teljesen korrekt választ én sem tudok adni, hiszen pontos logikát felfedezni a rendszertelenségben nem lehet, de felállítottam egy eshetőséget, ami alapján ez eldőlhet, de ez közel sem jelenti azt, hogy ez így is van.  (Bár egy-két feltételezésem, azóta megerősítést nyert.:))

Ez a dolog eleve többtényezős logikán alapul. A legelső bemutatkozás után, kialakul bennük egyfajta kép arról milyen hajót szánnak az illetőnek. Ez függ: származás, nyelvtudás (angol és más), megjelenés (szerintem, talán ez számít a legjelentőségteljesebben), életkor, beszédkészség,” body language”, talpraesettség… és igen, szerintem a legutolsó sorban a tapasztalat, és a tárgyi tudás számít, bár ezzel közel sem mondanám, hogy azt nem tartják fontosnak. Ezeknek a megítélését, persze folyamatosan változtathatják, és újrarögzíthetik hiszen, a tanároknak folyamatos jelentést kell adniuk az adott napról. Nem tudom, ez mennyire befolyásoló tényező, valószínűleg, csak radikális esetben, de úgy gondolom, valamelyest ezek is számítanak.

Nos, az én megfigyeléseim alapján az anyanyelvi angollal rendelkezőket gyorsabban küldik hajóra, de ez sem feltétlenül van így, hiszen a legradikálisabb eset, amiről tudok: az egyik angol lány 12 hetet várt a hajójára, ami viszont nagyon nívós hajó, tehát az ő esetében megérte ez a 12 hetes várakozás.

Igen, a másik várakoztatási pont, a hajók folyamatos személyzetcseréje, ami annyit tesz, hogy az adott hajón az adott ember szerződési időpontjának lejárta is számít. Hiszen, ha ők tudják előre, milyen hajót szánnak az új kis nebulónak és kinek a helyére kerül, akkor a repülőjegyet- szállást a hajóhoz a csatlakoztatási időpontot, előre le kell foglalniuk, aminek, szerintem szintén fontos tényezője lehet a cég szempontjából az átfutási idő, hiszen ezek esetében a repülőjegy, szállás árát a minimumon szeretnék tartani, hiszen a cégnek az a gazdaságosabb.

Ami szintén biztos, hogy ezeket a részleteket, szeretik minél később megmondani az adott személynek, aminek szerintem több oka lehet: 1, Ne bízza el magát, 2, Mindig történhet valami, a hajó szervizelése/ a hajóstársaság változása és igen, ez a legkellemetlenebb, de ezt is vegyük számításba: 3. Az adott ember helyett találnak valaki megfelelőbbet.

Tehát a csütörtökökre visszatérve, ez a hetem  elég szórakoztatóan alakult.:) Hiszen nagyon vártam a csütörtököt, de valahogy csütörtökön fel se tűnt, hogy csütörtök van, és mikor mindenki megkapta a hajóját, megnyugodva vettem tudomásul, hogy hát ez megeshet szerdán is… elvégre miért is ne, és majd csütörtökön úgyis eljön az én időm.:). Persze az előző  héten lezajlott beszélgetés még mindig a fülemben csengett, amikor is az egyik tanár  azt mondta, én vagyok a cég egyik kis rózsabimbója és ők epedve várják, hogy kinyíljak nekik…  Nos, pont ő tanított minket most is, és mikor kiosztotta mindenkinek a hajót, odarendelt engem, és még 4 kis társamat majd megkérdezte tőlem mit mondott nekem múlt héten…? Mire nem tudtam, mire gondol, így nekiálltam mondani, neki… hát hogy a kivirágzásomra várunk:)...

Valószínűleg, nem erre a válaszra várt, mert ezután 10 percig intézkedett az irodában és a sikeres kutatómunka után közölte, szinte 80% hogy tudják, milyen hajóra megyek, és üljek be én is meghallgatni a többiekkel a teendőket.  Az egész cécó után, próbáltam, nem készpénznek venni a szabadulás első fuvallatát, hiszen mint már említettem korábban is, hallottunk már vaklármáról, nem akartam ebbe a hibába esni.

Persze, itt a trainerek sajátos tulajdonsága a rejtett pszichológiai teszt, mégis hogy reagálunk dolgokra, ezzel felmérve, hogy bírjuk a kiképzést, amivel az első két hétben eléggé nem számoltam. Valószínűleg egyrészt ezért, másrészt a pletykálkodási hajlamtól vezérelve a „főkertész” trainerünk, odasomfordált hozzám, és nyájasan közölte, hogy ő már tudja, hogy hova kerülök, majd hozzátette és az nagyon jó hely ám... Na de engem nem lehetett csőbe húzni, hiszen a professzionizmusom  már olyan szintekre fejlődött, hogy egy ilyen provokatív kijelentés nem ejthetett pánikba.:)  Szóval egy természetesnek tűnő: „-Ez nagyon jó hír” –el letudtam a dolgot… olyannyira hogy verhettem a fejem a falba másnapig, hogy mégis miért nem kérdeztem rá nála, és mégis  „HOVÁ? HOVÁ? HOVÁ?:)” Ugyanis sajnos, később a korábbi ígéretek ellenére az irodában sem okosítottak ki, csak másnap... :(

Délután fél kettő körül kaptam az első hírt, hogy fél háromkor jelenjek meg az irodáknál…  Majd, kiderült az a fél három, inkább háromnegyed kettő, mert „akkorésazonnal” már várt ránk a taxi, hogy meglátogassuk megint a „tyúk tulajdonos” doktort az utazáshoz szükséges védőoltásért.  Ekkor még mindig nem tudtam semmit, de amint visszaértünk, már várt ránk a szerződés, a repülőjegy, szálloda  és minden, ami a hajóhoz csatlakozáshoz szükséges.:))

Tehát, lassan 8 és fél hét után londoni tudósításaim végére értem, Ti akik velem együtt izgultatok, valamint minden itteni ismerősömnek, akik oly lelkesen akartak velem találkozni, sajnálom, hogy időhiányában nem sikerült velük, és akikkel sikerült, persze nekik is innen köszönöm, a támogatást, és további sok sikert kívánok Nektek! Valamint mindenki másnak is, aki eddig is lelkesen követte az írásaimat, üzenem: a kaland csak most kezdődik igazán, hiszen kedden reggel washingtoni átszállással Charlestonba repülök (hisz az a módi máma…:)), majd szerda reggel 520 évvel  Kolumbusz után, a  nyomába eredek, és most már tényleg megnézem mi újság a BAHAMÁKON!:)

A hajóm adatairól, és tulajdonságairól, ugyan még lesz időm áradozni, de ha addig nem bírnátok a kíváncsiságotokkal és hamar szeretnétek megöregedni, a következő tudósításomig keressetek rá, az új lakcímemre: Carneval Fantasy.:)