Azért, hogy objektív maradhassak úgy döntöttem, a sok jó dolog után, beszámolok azokról a „Kollégáimról” is, akik a dolgok árnyoldaláról mit sem tudnak, gyanútlanul kiutaznak, majd nem bírva az itteni kiképzést elbuknak… vagy végigszenvednek 9/ több hónapot. Nekem ez nagyon meglepő volt, de úgy érzem ez is tanulságos.
Bevezetésképp egy kis összefoglaló az elmúlt három hetemről, amely információkra szükségünk lehet a dolgok megértéséhez:
Tehát, az eltelt három hét alatt 3 lakótársat vesztettünk Aline-el, és igen , nem nehéz kitalálni, hogy 3 újat nyertünk.:) A kemény mag így megmaradt…:) Bár azon a héten mikor Dragona hajót kapott, elvileg hajót kapott Aline is, így akkortájt kicsit fájt a „kisszivem”, hogy magányosan maradok, de sajnos Aline hajóját törölték. (Az okot, persze nem magyarázták meg, és Aline több mint két hete, azóta sem tud semmi újat.) Tehát amit ebből a dologból megtanultunk az, hogy hiába van kiutazási időpontod, hiába van szállásod és minden egyebed, amíg nem a hajón ülsz ez mit sem ér. Mint azóta, számomra is kiderült ez nem „egyedi” eset sokszor sokféleképpen másokkal is megtörtént ez már, de most a NEM a keménymagról lesz szó.
Tehát az kiutazás, az itteni lét, és a tanulás mindenkinek kerül némi anyagi tőkébe, amit mind VÁLLALTUNK a jobb élet reményében. A „mocskos” anyagiakkal együtt előre vállaltuk az idegen nyelvi nehézségeket, a „vendégbohóc” szerepet, amit ők burkoltan ugyan, de vaskos könyvekben előre közöltek. Az angolok sznobizmusának elviselését, és büszkeségét, felsőbbrendűségét, de ez a máig „királyságban” élő angoloktól szerintem szintén nem meglepő már-már elvárható. A vállalás szón, nagy hangsúly van… Amit úgy érzem sokan át sem gondoltak, csak menekülni akartak valahonnan valahová valamiért… és csak a csinos pálmafák lebegtek a delíriumos álomvilágukban a szemük előtt.
Bár ez a része, ami számomra érthetetlen a 21. században mikor a legtöbb perifériára szorult ország munkalehetőségei korlátozottak, azaz mikor a munkaerőpiac az adott szakmában telített, nem megfizetett vagy adott esetben egyéni vállalkozásként sem feltétlenül kifizetődő… (esetleg minden egyszerre.)
A körülmények, mint ahogy a képeken láthattátok, lehetnének rosszabbak is. Különösebb panaszra azóta sincs okom, elvégre azért nem a kőbányába jelentkeztem csilletakarító segédmunkásnak. Az egyetlen nem szívlelendő dolog Barbara- és Peter problémamegoldó módszereinek kétségbe vonása lehetne, de ma nagyvonalú leszek, és ezt a világért sem teszem.:)
Ennek a bejegyzésnek a témája már az első héten felmerült bennem, és azóta, újra- és újra szembesülök vele mikor egy újabb elégedetlen problémázó/ felelőtlen/ és a legújabb megalkotott kifejezésem erre: a tyüttyögős egyedbe botlok, és ezzel röviden fel is vázoltam a kategóriákat. Ok, rendben van, én sem egyből vagyok bátor, inkább csak lassacskán, mert előbb megfigyelek, aztán ugrok… de azért ugrok… de ilyen alapvető bukásokra nem számítottam.
Sajnos nem egy szerencsétlen eset volt, mikor a korábbi otthoni egészségügyi vizsgálatok, oltások, a kiutazás előtt 4000 aláíratott figyelmeztető papírokkal a kezükben kiutaztak, nem kevés pénzért, majd fordulhattak is vissza, mert itt kiderült, hogy nem is olyan egészségesek. (ez az a kategória, akiket tényleg őszintén sajnáltam, hiszen ez az, amit a legkevésbé lehet kiküszöbölni).
A másik a szintén előre figyelmeztető papírokon szereplő megjelenés; látható helyen nem lehet tetoválás, piercing és nem dohányozhatnak közvetlenül az épület előtt. Erről külön figyelmeztető meeting is volt a kiutazásomat követő 3. hét péntekén, ahol előre figyelmeztettek mindenkit, akit ilyen vétségen kapnak, hazaküldik… nos, ez a meeting a példa statuálást is burkoltan jelezte. Mégis akadt olyan madár, aki persze haza is repült emiatt már a rákövetkező hétfőn Sydneybe, mert az orr piercingje a tanár orra előtt esett ki. (ezt a jelenetet máig nem tudom elképzelni, hogy csinálta.) Igen innentől a kezdődik a hülyeség-kategória…
Mégis a legbosszantóbb és legérthetetlenebb emberek azok, akik a sok papír és figyelmeztetés ellenére mégis úgy érkeznek ide, hogy mindenen fent akadnak, megütköznek, és úgy mennek haza, hogy meg se próbáltak mondjuk az itteni szabályoknak megfelelően élni. Számomra örök rejtély marad, miért indulnak neki olyan emberek egy ilyen dolognak, olyannyira büszkék a saját származásukra, hogy aki angolul beszél hozzájuk az számukra elítélendő és asztalt csapkodva képesek vitatkozni az illetővel a saját nyelvükön, csak mert nem érted meg ő mit beszél. Meglepően sokan utaznak így ide, a munkához való alázat, és az alkalmazkodóképesség legcsekélyebb jele nélkül. Mindez nem is lenne baj, ha ezek az emberek nem várnák el a segítséget minden oldalról a hozzá hasonló külföldiektől, természetesen az ő nyelvükön és nem angolul.:)
És végül az utolsó kategória a meg nem értett, „én már eleget éltem- eleget tapasztaltam, ejjj miért vagytok gorombák velem, hiszen én már kellőképpen idős vagyok” kategória- azaz a „tyüttyögősök”, akik megfontoltan nyüszögnek mindenért de tenni a dolgokért vagy nem tesznek- vagy ha mégis abból nem sül ki jó, mert akkor már a felgyülemlett dühből teszik amit hetekig raktároznak magukban előtte. Ők azok, akik feleslegesen fektetnek ebbe pénzt, hiszen még a tengerparton koktéllal a kezükben is csak szomorkodni fognak.
Ne akadjon fel senki ezen a bejegyzésemen, én közelről sem gondolnám, hogy mindent jól csináltam, vagy jól csinálnék… és emiatt most bátran elemezgetem az itteni helyzetet, nem ezért tettem, mindezt egész egyszerűen csak értetlenül állok ezekhez a dolgokhoz. Pénz- idő- és energia pazarlásnak tekintem azok részéről, akik nem kellőképpen körültekintőek az új lakhely- élet- munkahely megválasztásánál, és reméltem, ha kiírom a nagyközönségnek, valaki megadja naiv fejemnek, a megfelelő magyarázatot.:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése