Ugyan immáron, megkezdtem az 4. hetemet, közel se érzem 3 hétnek az itt eltöltött időt. A napok igen gyorsan lerövidülnek és összefolynak. Ezen a héten először tört meg a lelkesedésem, (aminek pontosan behatárolt ideje a hét közepére tehető) szerencsére nem tartott sokáig két nap alatt túllendültem a nehézségeken amit legfőképpen az alváshiánynak és a megfelelési kényszernek tudok be, mert mégiscsak sértette volna a büszkeségemet ha megbuktatnak kozmetikusként:)
Így a hetem első fele legfőképpen tanulással telt, más érdemlegesről nem nagyon tudok beszámolni, bár a hét elején látam három aranyos mókust, akiket lefényképezni nem volt időm, és megfigyeltem errefelé kékes-szürkés galambokat is.:) (Most már, legalább értem honnan ered a „boldogság kék madara” kifejezés).
A hét izgalmai ismét pénteken történtek: először is levizsgáztam mind gyakorlatban, mint írásban és láss csodát dicsérettel végeztem:). Persze, mint mindennek, ennek is nagyobb feneket kerítettek, mint kellene de nagyon megkönnyebbültem, és a gyönyörű ezüst gallérkitűzőmmel ezentúl büszkén vonulhatok, azt mutatván, hogy "experience"-d vagyok.:)
Ha már a fenekeket és a gallérkitűzőt említettem, meg kell állapítanom, lassan úgy érzem magam, mintha katona lennék. Többek között így a negyedik hétre a "buziknak való fehér egyenruha" is passzol már. (idézet: Jack Nicolson- Tom Cruise párbeszéde Egy becsületbeli ügy című filmből), és immáron kitüntetésem is van.:)
Ugyanis az egyenruhám, ha nem is becsületbeli, de a cég legfelsőbb közügyeihez került elintézése.:)
Az egész az első nap kezdődött, a nadrágot a ruhaméretem szerint kaptam meg, de a ruhaosztogató főmunkatárs azon a címen, hogy a felső rész ne legyen túl szűk, egy számmal nagyobb "zubbonyt" adott. A leges-legelején, enyhén próbáltam ellenállni, de úgy voltam vele, hogy felesleges az árral szemben úszni, és nagyon úgy tűnt azért kapok nagyobbat, mert már korábban megütötte ezzel a bokáját. Így hát egy "zsák krumpliként" tengettem mindennapjaimat addig az ominózus múlt hét péntekig, amikor Roberttel beszélgettem. Neki ez a ruhaméret sem kerülte el a figyelmét és akkor megemlítette, hogy ezt a hibát orvosolni kell, amint lehet. (Legbelül egyetértettem a véleményével, de mint közlegény, felsőbb utasítás nélkül nem nagyon tehettem semmit.) Így minden maradt a régiben egészen péntekig... Pénteken a vizsga előtt meglátogatta az osztályunkat, ismét a már megszokott csendes vadászles-es pozícióban megfigyelt mindent, majd negyed óra után távozott. Rá egy órára nekem mintegy 5 embernek (két titkárnő, két tanár, és Robert) kellett rendkívüli divatbemutatót tartanom, mintegy órán keresztül. Ahol a titkárnők rendkívüli komolysággal a nagyobb, míg Robert, és a két tanárnő a kisebb egyenruhát preferálta, Eközben én halkan próbáltam a kisebb mellett voksolni, pörögés-forgás közben és reméltem, hogy mihamarabb megegyeznek, hiszen az én véleményem nem sokat jelentett nekik:). Mindenesetre minden jó, ha vége jó, megkaphattam a kisebb egyenruhát, és mint kiderült, az egész cirkusz abból fakadt, hogy elkerüljék a „kötözött sonka” külsejű lányokat. Nos, megnyugtatok, mindenkit a többség véleménye alapján nem számítok kötözött sonkának:).
Az első oktatás- mentes hétvégét már múlt hétvége óta vártam… nemhiába.:) Először mentem be egyedül London belvárosába, Péter és Barbara instrukciói alapján, és most realizáltam, hogy három hete hivatalosan, is London külvárosában lakom, ami nincs is messze, ha vonattal indul neki az ember:). Szóval a szombatomat alvással és Liluval töltöttem az Oxford Streeten, rápihenve a vasárnapra, ugyanis a 4 brazil, és a horvát „lávaköves” lánnyal nekivágtunk megfejteni a Stonehenge titkát.:) Victoria station-tól mintegy kétórányira van busszal, amit egy óra alatt sétálhattunk körbe „autoguide”-os idegenvezetéssel. A hideget leszámítva nagyon tetszett, sajnos a kövekhez nagyon közel menni nem lehet, hacsak nem vagy varjú, ugyanis nekik még ezt is szabad.:) A héten készült képeket ezennel a frissített „ Londoni kezdetek” mappában megtalálhatjátok, hiszen ezt úgyis látni kell:). Nagyjából hat órára értünk vissza a Hyde Park Corner-re és már rutinos londoni turistaként, szinte „bekötött” szemmel vezettem el a többieket a Pcadily Circus-ra, ahol a vacsi után egy gyors „China Town” –ra is volt időnk. Nem tudom, miért számít ez nagy látványosságnak London közepén, de gyakorlatilag 3-4 kis utca lampionokkal feldíszítve, aminek az éttermek miatt van egyfajta különleges atmoszférája, de ha gonoszkodni akarok, akkor ez az Ázsiacenterről még jobban elmondható:). Vasárnap este a külváros hátrányai közé a metrószakasz lezárás is beletartozik, így elég későn félig metróval, félig busszal jutottunk haza. Végül, közös megegyezéssel, átköltöztem Dragona és Aline szobájába, hiszen ma Zoia túlélő túrára távozott, mi pedig összebútoroztunk, hogy ne érezzük olyan fájóan a hiányát.:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése