Egy-két csendes késő délután...

Már alkonyodik, és egyre távolabb hajózunk Szent Pétervárról. Az északi tenger valahogy teljesen más mint az atlanti óceán volt. Lehet, hogy egyelőre mindezt csak a késő nyári időjárásnak köszönhetem, de ha nem látnám, nem tudnám megmondani, hogy úton vagyunk annyira nyugodtan siklunk az alig hullámzó Balti tengeren. 

Este hét körül bontottunk "vitorlát", akkor ébredtem, mert ugye tegnap buli volt... Reggel 3 órás alvással csináltam végig a cég egyik csapatépítő tréningjét majd biztonsági tréningem volt, és a délutánom szabad... Nem mentem már ki végül a városba, mert kevesebb időm lett volna mint tegnap, igy inkább aludtam. Tegnap megismerkedtem a magyarokkal, sokan vannak, szóval azt hiszem a kezdeti magány és a honvágy érzet is csökken idővel.

Vacsora után kicsit felfedeztem a hajót, és jó itt merengeni  a 9. emeleten a hajó farban, ahol a fedett nagy ablakos önellátó étkező van (lido). Percek óta csak nézem a vizet, és azon tűnődöm, hogy talán ezért tudom elviselni a hajós élet hátrányait...

Szép a naplemente, csendes az étkező hiszen a vendégek ilyenkor általában nem itt esznek, hanem az étteremben. Ide alig- alig szűrődik be némi zaj, a kicsit zajosabb twistet járó bulizós vendégsereg a medence mellett ropja, míg itt lustán porszívózik egy takarító fiú pár méterre tőlem. Rózsaszín az ég alja, (alighanem szél lesz, - ugrik be a János vitéz egyik passzusa). Alacsonyan repül pár fekete madár a víz felett, és komótosan hagyunk el pár teherszállító hajót. Csináltam pár képet,  amiket korábban a National Geographic hasábjain láthattam eddig csak, és jó érzéssel tölt el a tudat, hogy itt vagyok. 

Merengek, ma két órát beszélgettem egy magyar takarító fiúval, és tulajdonképp egy véleményre jutottunk. Ennek a hajónak a felépítése nagyon különböző. Több benne a folyosó, terem, étkező, lehetőség a vendégeknek. Ez a személyzetnek nem feltétlenül előny. Maga a crew bár is két részből áll, aki dohányzik csak egy emelettel feljebb teheti meg. Így, amit az első egy hét alatt tapasztaltam, hogy a munkatársak maguknak valók és nem olyan segítőkészek mint a Fantasyn kicsit elkeserített az elmúlt pár napban és megnehezítette az itt létemet. Mára viszont, a tegnapi városnézés, a szüleim, - és barátaim pár kedves szava, az agymosó idétlen tréningek, a magyarok és néhány kedves munkatárs, és az élő természetfilm tulajdonképpen meggyőzött... Itt lenni jó, mégha eleinte több energiabefektetést is igényel, de ezért a látványért azt hiszem megéri küzdeni.