Hawaii... Hawaii... Milyen jó hangzása van ennek a szónak... Hawaii... Ahogy kimondod, már érzed a melengető jól eső napsütést, látod a koktélokat magad előtt és hallod a hulázó, táncot járó csinos lányok fűszoknyájának susogását...
Szerencsém volt, 3 teljes napot tölthettem el itt... Mióta az eszemet tudom, vártam, hogy idáig juthassak, és ahogy lenni szokott minnél jobban vársz valamit, annál nagyobb rá az esély, hogy kicsit csalódni fogsz.
Azért persze nem panaszkodom, de a korábbi szigetlátogatásaimra visszaemlékezvén kénytelen vagyok akaratlanul is rangsorolni... Hawaii nálam se ért el rossz helyezést( és ha tehetném az összes általam meglátogatott helyre visszatérnék ég) de nem érte el a dobogót a képzeletbeli rangsorban a szubjektív véleményem alapján.
Hawaii... Vajon miért ennyire népszerű?! Talán azért mert Amerika 50. állama, talán azért amiért Amerika képes sikeresen eladni még a cukros rozsdatisztító szénsavas üdítő italait bárkinek literszámra (ugye Levi?:) ) hozzácsapva a műanyag hamburgerét; nem, hogy egyre kevesebb... Inkább egyre több sikerrel évtizedek óta. A marketing fogásokkal Amerikában sosem volt baj, miért pont itt ne tudnának üzletet csinálni.
Hawaii... Magas pálmafák eszményi hullámok... Békeidők...
Egészen 1941 december 7-ig... Olyan égető seb az amerikai tyúkszemen ami a II. Világháború belépéséhez vezetett. ( Hozzátenném, mintegy érdekességként, hogy Hawaii csak 1959 óta hivatalos tagállam...) Mindenesetre növeli a hely népszerűségét a Honoluluban fellelhető pearl harbour-i emlékhely is.
Megannyi filmjelenet, sorozat, rajzfilm, zene... Bevillan egy jelenet a fiatal akkor még józanabb talán úgy még jobban szerethetőbb Elvis énekel... lányok sikítanak...
... miközben lassan felocsudok az elmélkedésből és becsorgunk 5 hosszú seaday után az első kikötőbe
Hiloban.
Hosszú az út, kicsit drágább is idáig még egy átlag amerikainak is. Sokak számára nem csak egy afféle nyaralgatás ez, hanem A HELY, amit mindenképpen látni kell. Ez a vendégek hozzáállásán, hangulatán is érződött már a cruise legeslegelején. Sokkal kedvesebb, mosolygósabb, kiegyensúlyozottabb, barátságosabb emberek... Akiket valóban érdekli az is, amit mondassz, figyelnek is rá, sőt még a nevedet is megjegyzik, egyszóval nem csak az ingyen hamburgerek lebegnek a szemük előtt.
A hilói kikötő sajnos nem túl látványos, ahogy később megállapíthattam, hogy a többi sem, kivéve Honolulut, de ott persze ott kikötötték, hogy nem szállhatok ki. Addigra minden zsebpénzem elfogyott már, hiszen Amerikában shoppingolni lehet, és "kell" is.
A vendégminőség javulásának köszönhetően 3 extra órányi szabadidővel és Michelle-l az oldalamon Hiloban egy ingyenes shuttle buszra pattanván 10 perc alatt a helyi bevásárló paradicsomban találtuk magunkat az a 3 óra bizony csak egy röpke ebédet, és némi shoppingolást jelentett, viszont másnap várt rám 3 teljes szabadnap a húsvét hétvégén Mauin.
Az Spás lányok érdeklődési köre ezen a hajón kicsit eltér az enyémtől, ezen kívül kellőképpen bizonytalan terveket szövögettek kocsi bérlés- szállodaszoba...
Mindez ahhoz a döntésre jutatott, hogy bizony jobban járok, ha egyedül fedezem fel a környéket.
Az első nap így a helyi távolsági buszra ültem, ami egy óra alatt a sziget másik felére vitt. Szép napos idő tökéletes utak, melyek néhol cukornáddal szegélyezettek, majd lassan azon kaptam magam, hogy jobbról a Halekala vulkán balról a Csendes Óceán integet felém.
A busz végállomása egy bevásárló központhoz vitt, amin gyorsan átvágva jutottam ki a mólóra. Kicsit balatonfüredi hangulat ragadott magával. Egy térre jutottam, ahol kellemes lágy zene, egy öreg gyönyörű hatalmas furcsa fa (mint kiderült a sziget legnagyobb fája) és helyi kézművesek, festők, zenészek és fotósok kirakodó vására volt. Nyugalom, és béke a nagy fa alatt. Mindez a bíróság régi épülete mellett, ami jelenleg múzeum és kiállító terem.
Elüldögéltem a mólón, ahonnan rálátni az ottani bába szülőkövére amit a tengerben heverő hatalmas sziklából vájtak ki, mondván a tenger megkönnyíti a vajúdó asszony dolgát.
A közeli pubban ebédeltem, majd visszaindultam, hiszen 7 körülre ígértem, hogy visszatérek a hajóra, hogy időben elkészüljünk felfedezni az éjszakát. Mire visszavitt a busz az ottani bevásárló központban a helyi iskola zenekara lépett fel, hawaii-i ingben, ami növelte az est hangulatát. Este 8ra értem vissza végül egy vendégekkel leüzletelt taxival majd abból a nagy éjszakai életből végül nem lett semmi, de azért így is kellemesen telt az este.
Másnap reggelre végül egymagam vágtam neki a Carnival által szervezett buszos vulkán túrának is. Reggel 8 körül gyülekeztünk a busznál, a kisnyugdíjasok között meghúztam magam az egyik kettesülésen, és próbáltam kicsit aludni míg a vulkán tetejére nem értünk. Sajnos aludni sok minden miatt nem tudtam, "a buszvezetőbááácsi" idegesített (ő volt a túravezető is), de unalmas volt szegény. Aztán ott volt az, az el nem hanyagolható tény, hogy egy hawaii vulkán tetejére tartottam, ez azért ébren tartott. A látvány gyönyörű, nagyon szeles és nagyon hideg, de ezt a képekből is láthattátok.:) A túra része volt egy völgy is amiről szintén a képeim mesélnek. Este már várt minket a crew húsvéti vacsorája a dining roomban, majd egy egetrengető hawaii buli a diszkóban. A hangulat őrületes volt, a kaja felejthető.:)
A harmadik szabadnapomra így sikeresen lefáradtam, és már csak internetezni volt erőm, így ért véget hát a húsvéti őrült hétvégém.
A Vancouverig tartó 5 seaday mindennél hosszabbnak tűnt, de túléltük... és immáron az alaszkai gleccserek felé vettük az irányt, amiből már ma is láttunk valamit, így hamarosan talán megtudom a választ, hogy miért éppen Alaszka?!:)
