Szóval Charlestonnal akartam kezdeni, mert mégiscsak az a „home port”-unk, de most értem vissza, és annyi minden történt megint csak ebben a két napban, hogy nem bírom ki, hogy csak később írjam meg.:)
Tehát Keywestre már mikor megérkeztem másfél hónapja nagyon fentem a fogam, hiszen tudtam, hogy nagyon ritkán jövünk el idáig, és ugyan fogalmam se volt mit lehet itt látni, de pont ezért nagyon kíváncsian vártam mikor nézhetem meg.
Összesen 3x voltunk itt, két alkalommal ugyan szabad délelőttöm volt, de mindkét alkalommal oktatásra kellett mennem, a harmadik alkalommal meg dolgoztam. Az ablakból mindig lelkesen integetett rám Miami, így nagyon izgatottam vártam, mikor mehetek ki legközelebb, ahogy a többiek is. A lányok többsége odavan az itteni skydiving-os őrületért és a jetski-ért. Egyrészt, ennél mint tudjátok, gyávább vagyok, másrészt nem őrültem meg, hogy 300$-t költsek arra, hogy esetleg ne nyíljon ki az ernyőm. Így míg én a város különlegességei után kutattam a neten a szabadidőmben, a lányok többsége a skydiving-ot szervezte.
Tegnap már mindannyian nyögve-nyelve, küszködve lendültünk át az első sea day-en ai egyébként a munka szempontjából nagyon is fontos napnak számít. Egész nap a napot sem láttam, mert, hol a szobámban, hol a SPA területén rohangáltam fel-s alá. Aztán este hét körül vacsora után, mikor visszaértem a SPA-ba a hangosbemondóban bemondták, hogy valaki rosszul lett, a menőhelikopter pedig hamarosan érkezik, így lehetőség szerint mindenki hagyja szabadon az open decket (nyitott fedélzet). Nekünk se kellett több, tekintve, hogy tegnap több vendégem már nem volt, rafkós katasztrófa turistaként Emmával elsőként szaladtunk fel a Minigolf pályához szemmel tartani az eseményeket. Azt tudtuk, hogy nincs jó idő, de azt közel sem gondoltam, hogy ennyire szeles és felhős. Időbe telt, míg észrevettük a piros színű, de zölden villogó helikoptert a felhők között, ami messziről körözött a hajó felett. Mikor már épp, azt hittük volna, na végre leszáll tett egy újabb kört.
Úgy 20 perc után felmerült bennem, hogy egyrészt Magnum és TC ezt a feladatot 10 perc alatt, Chuck Norris 5 perc alatt oldotta volna meg, és ha tovább köröznek, a beteg nem éli túl az akciót. Végül fél óra után a pilóta elkezdte tartani a tempót a hajóval a csúszdák felett. Közben én azon tűnődtem, ott hová fog leszállni… mikor egyszer csak egy fickó ereszkedett alá egy kötélhágcsón… a kötél eléggé imbolygott én pedig nem először, újra azt éreztem, hogy valamilyen filmben vagyok. Újabb 5- 10 perc elteltével egy hordágyat engedtek le a kötélhágcsón. A szél igencsak lebegtette, pillanatok alatt lejátszódott bennem az a drámai fordulat, hogy akkora lendületet vesz, hogy rátekeredik a csúszdára, így a „helikopáter” nem tud szabadulni.
Aztán amíg a vendég hordágyra rögzítése történhetett felmerült bennünk, az beteg állapota, ha engem tegyük fel, szívinfarktus esetén így akarnának megmenteni, valahogy nem segítene túl a krízisen és előfordulna, hogy pillanatokon belül átélném a második infarktust is. Mindenesetre ezt a fajta ingyenes skydiveing-ot a közvélemény kutatás alapján a lányok sem próbálnák ki. A beteg nem tudom, hogy van azóta, de a helikopterre sikeresen felkerült.
Ma reggelre az idő eléggé elromlott, de minket nem tántorított el, a negyed 10-kor való találkozástól. Szeles volt, de meleg és elég sok felhő gomolygott szerte-szét a „napfényes” Florida legdélebb pontján. Krisztivel és az office két értékes munkatársával, a hajó előtt parkoló ingyenes turistabusz- vonatra pattantunk, ami mindenkit a városközpontba hivatott elszállítmányozni.
A lányok terve legfőképp a shoppingolás volt, így miután Niki is csatlakozott hozzánk, kitaxiztunk Keywest shopping negyedébe ahol én leginkább csak asszisztáltam. Időközben cseperegni kezdett az eső de ekkor még hol elállt, hol csepergett kicsit mint az otthoni nyári zápor. Negyed egyre értünk vissza a központba, mert Krisztinek is vissza kellett mennie dolgozni. Niki korábban elhagyott minket, hogy két órát Jetskizhessen munka előtt. Végül úgy döntöttem, hogy ha már egyedül maradtam akkor most először és utoljára nézzük meg Keywestet, de alaposan, hiszen a z elkövetkező hónapokban, a szerződésem lejártáig, ahogy Krisztitől megtudtam már nem hajózunk erre.
Nem kellett a buszmegállótól sokat sétálnom az első célállomásomig, ami a helyi akvárium volt. Ugyan utánanéztem a városnak, de kicsit improvizálni is akartam. Nem volt nagy placc, de addigra mire idáig jutottam, mellesleg addigra az eső jócskán esett. Éljen a napfényes Florida.:) Tehát ami nagyom megragadta a figyelmem az egy kis kaméleon volt, a másik pedig, hogy egy ott dolgozó munkatárs kikapott egy cápát a vízből és körbe vitte hogy megfoghassuk a farkát. Nem tudom milyen fajta volt… de a farkát megfogtam, és gusztustalan nyálkás bőre van… de ennyi hősködés elég volt nekem.:)
A második célállomásom Hemingway floridai vityillója volt ahol évekig lakott és dolgozott, 10-15 perc sétányira van az központtól. Miután az eső valamicskét elállt elég lassan jutottam a félútig annyira magamba akartam szívni a hangulatos házikókat. Mellesleg útközben elég sok ismeretlen növény akadt az utamba, és az egyik ki is volt táblázva. A Kapom fa elég szép termetes növény olyan, mint egy furcsa létra az ágai között semmi girbe-gurba sincs. Nem csoda, ha a mayák úgy tartják, hogy a halott lelkek ezen másznak fel a mennybe.:) Ezenkivul, megtalaltam Amerika 0. merfoldkovet is, igy elmondhatom, voltam Amerika legdelibb pontjan.:)
Mire Hemingway házához jutottam, bőrig áztam, de magamban végig azon gondolkodtam, nem is én lettem volna, ha nem áznék bőrig Keywestben elősször és utoljára… és még Londonban sem sikerült ilyen esőt kifognom.J Az idegenvezető bácsi mikor megtudta,hogy magyar vagyok, unottan annyit mondott, jó nézelődést, és én azt hittem, Hemingway házában, valamicske élettörténeti leírás lesz legalább. Nem volt. Macska annál több, és persze amire a látogatók figyelmét felhívják, hogy legyenek szivesek nem leülni, az értékes eszmei értékű Hemingway- bútoraira… no erre a macskák figyelmét a legkevésbé sem hívják fel, így nagyjából minden szobában aludt egy. Be kell vallanom Hamingwaytől csak az Öreg halász és a tengert olvastam, és tudom, azt is végigszenvedtem olyan vontatott volt. A házikó viszont takaros, és különösen a kertje és a kilátás tetszett, ezért azt hiszem, majd behozom a lemaradásomat, hogy megtudjam, a többi regénye is ennyire depresszív-e vagy sem, és ezen a szép helyen, hogy volt képes szomorkodni.
És miután a háztól a világítótorony már csak egy köpésre volt és már amúgyis vizes voltam, átúsztam hát oda is, hogy körbenézzek. Sajnos fentről nem láttam sokat, mert annyira esett, addigra de csináltam pár képet a tisztesség kedvéért. Visszafelé futottam a buszhoz, majd egy shopban megleptem magam egy száraz meleg pulóverrel, gondolván a jövőre, hogy ez mennyire fog kelleni a buszon, vagy amíg sorban állok a hajóig.:) A buszmegállóban a bőrig ázott Tonyra bukkantam és negyed óra külön áztatás után felszállhattunk a buszra, ami újból a hajóhoz vitt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése